Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-05-01 / 5. szám
hogy mi jön... Vigyáztam, nehogy meghallják a zörgést a szomszédaim. Pedig az egyik, a Géczy ezredes elől éppen nem kellett volna titkolnom. Géczy ezredest már a háború előtt nyugdíjazták. Amikor Veres Péter lett a honvédelmi miniszter, ő visszahívta tényleges állományba, tényleges szolgálatba, katonai tanácsadójának. De miért? Azért, mert az első világháborúban együtt katonáskodtak, a Veres Péter bácsi volt az akkor még főhadnagy Géczy tisztilegénye. S lám, vemre. Szerintem aki begyűjtötte tőlem, nem a zúzdába, hanem hazavitte. Annyi esze volt.- Hová került a napló ?- Dávodra, de nem édesanyáméhoz, hanem nagybátyám özvegyéhez. Ő rejtette el s őrizte haláláig. 1956-ban azután a lánya a férjével Ausztráliába emigrált, árván maradt a ház, akkor a naplót elvittem az anyáméhoz, majd elhoztam haza. Őriztem én sok más értéket is, a legbecsesebb a fiatal Horthy Istvánná nagyalakú, színes fénymost a miniszterré lett volt tisztilegény visszahívta katonai tanácsadónak a volt főhadnagyát. De a naplónál maradva: 1948 körül kiszedtem rejtekhelyéről, nem láttam biztonságban ott, mert az idő tájt jártak a hivatalos emberek házról házra, az indexen lévő könyveket összeszedni. Tőlem elvitték Harsányi Zsolt műveit. Ismertem Harsányi Zsoltot, tudniillik a kormányzó úr minden évben ebédet adott a legnevesebb íróknak, művészeknek, amelyre rendszerint hatvan vendég volt hivatalos, s egy ilyen alkalommal én szolgáltam fel Harsányi Zsoltnak is a menüt. Később aztán megvettem a könyveit és dedikáltattam vele a neképe volt. Az végig ott díszítette bekeretezve a szobánk falát. Amikor kutat az illető a könyveim között, rásiklik a szemem a képre, te jó Isten, ha ez észreveszi! Nem tudom, meglátta-e, ha igen, akkor meg nem ismerte fel, hogy kicsoda, mindenesetre suttyomban leakasztottam a képet a falról és lebontottam az asztalra. Zavaromban arra az asztalra, ahová ő a könyveket felhalmozta. Ők elvitték a könyveket, a kép ott maradt; Istenem, mit csináljak, mit csináljak! Hevert a sarokban egy plakát; pár napja valaki bedobta az udvarra, amikor lementem a tejért, azt is felhoztam. Lenint ábrázolta. Ez az! Méretre vágtam, A gödöllői kastély békebeli állapotban REPRODUKCIÓ: CSIGÓ LÁSZLÓ szétszedtem a képet, Horthynéra simítottam a Lenin-plakátot, visszaillesztettem az üveget és a keretet és feltettem a falra. Évekig ott lógott. Egyszer már nagyon bántotta a lányom szemét Lenin, s bevágta a szekrény aljába. Bevallom, később meg is feledkeztem róla. Tavaly, a könyvem megjelenésekor tartott tájékoztatón nyújtottam át az özvegynek a ritka fényképet. Nem tudott róla, neki nem volt meg. Boldogságát ki sem tudom fejezni. Azt mondta: „Gyuri!...”- Farkas úr! A harctéri naplója, amely nemcsak az ön gondolatait, nemcsak a kormányzóhelyettes közkatonák között élt napjait idézi fel megrázó hitelességgel, hanem szociográfiai igénynyel ábrázolja a repülősök életét is, 1942. augusztus 21- én, azon a pénteki napon megszakadt. Vett-e tollat azóta a kezébe?- Évtizedekig nem. A 60- as években azután kerítettem egy újabb pepita füzetet és azóta feljegyzem mindazt, amit látok magam körül. Sok-sok füzet felgyűlt már, azokat majd őrzik az unokák. Itt van a legújabb. ..- Üssük fel valahol!- Tessék, találomra. „1992. szeptember 16., szerda. Szép napos, kellemes idő, 20-23 Celsius, a hűvös reggel után. Pihenünk, dolgozgatunk egy keveset, kártyázunk, kell ez is. így múlik a nap. Este megyünk haza, megtankolunk, 30 liter, 2 ezer 100 forint. Farkasgyepűn van egy kis nyaralónk. Még látom a tévében, hogy verik a magyar közönséget a pozsonyi futballmeccsen a deszant alakulatok. Egész bolond a világ, itt már mi is bajban vagyunk. Ha ilyen gyorsan jönnek a bajok, egy-két éven belül lángba borul a világ... (Vege) DEREGÁN GÁBOR
