Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)

1993-05-01 / 5. szám

- Bíró András, a XI. kerületi tisztiorvos nagy vadász volt. Mondom neki, hogy mi van. Te, azt mondja, ötvenszázalékos rokkantság szükséges a B-lista megszüntetéséhez. Gyere be egyszer hozzám. Adott nekem egy olyan, de olyan papírt, hogy tisztelegtek előtte! Reumával leszázalékolt. A bürokrácia útjai azonban kanyargósak, a kérvényem lassan haladt egyik hivatalból a másikba. Meg kellett segíteni. A Vitéz Jóska a budapesti párttitkárnál postakézbesítőként dolgozott; adtam neki ezer forintot, ami akkor hatalmas pénznek számított, a szeretőjének egy zongorát, a gazdájának pedig küldtem egy légpuskát és egy 20-as Frommer puskát, hogy továbbítsa már azt a papírt. Dinnyés Lajos miniszterelnökkel a Brand Vili

róla. Na most, a Rideg Marci barátom altisztként szolgált a Miniszterelnökségen, még a háború előtti időktől. Bementem hozzá. Mondom a Marcinak, miről van szó. Azt válaszolja: „Itt van?! Akkor majd én megkeresem.” Azt mondja, „mit gondolsz, ilyen csomót viszek aláíratni, azt hiszed, észreveszik azt, hogy eggyel több vagy kevesebb?” Megkereste a kérvényemet és beletette a pakliba. Különben sem akárki volt az a Marci barátom; szegény már meghalt. A Teleki miniszterelnököt csak Pali bácsizta, azért, mert az apja volt a parádéskocsis a Telekiéknél, s mikor már járni tudott, mindig bevitték a kastélyba. Ott tanult meg beszélni, Telekiék kedvence lett.- Ön ismét vasutasnak állt?

bácsinál jöttem össze, az Olasz fasor 15-ben. Vili bácsi volt a Képviselőház elnöke 1932-ben, Dinnyés Lajos és Mojzes János pedig a két jegyzője. Összejöttem hát a Dinnyés Lajossal Vili bácsinál, s mondom, ott fekszik a kérvényem a miniszterelnökségen, alá kellene írni... Féltem azonban, hogy megfeledkezik- Igen, 1948-ban. József- Horthy István városra kerültem. Jó he- repülőgépének

lyem volt. Jól éreztem ma- roncsai

gam, bár egy kicsit végig afféle kiközösített maradtam.

Tudták ott is rólam, hogy hol, kinél szolgáltam. A komolyabb meghurcoltatások 1957-ben kezdődtek, bár a házkutatások korábban sem voltak ritkák nálunk. Ötvenhétben Cinkotára, az

Elővárosi Vasúthoz kerültem, raktárvezetőnek, de mivel ott sem éreztem magam igazán jól, s mivel a Központi Fizikai Kutatóintézetben is volt ismerősöm - a Marci is odakerült a Miniszterelnökségről -, hát átmentem a KFKI-be. Nem is jól mondom, nem ismerősöm, hanem a Jancsi, az unokaöcsém segített oda. Ma is ott dolgozik, három diplomája van, bennfentes. Odamenetelem sem ment azonban simán, mert kiderült, erkölcsi bizonyítványt kell vinnem. Három hónapnál nem régebbit. Igen ám, de ez augusztusban volt, én meg júniusban szabadultam a Markóból. Öt hetet töltöttem ott, fegyverrejtegetés vádjával. Hiába bizonygattam, hogy van fegyverviselési engedélyem, azt válaszolták, az rendben, de mi ez a „másik cső”. Mondhattam én nekik, hogy egy puskához két cső jár, csak bevittek. írtam egy kérvényt Szénási Géza legfőbb ügyésznek, s ezt harminc vadász barátom is aláírta. Igazolták, hogy egy puskához két cső jár. Felfüggesztették a büntetésemet, meglett az erkölcsi bizonyítvány. Vittem az intézetbe az Ambrusnéhoz. Meg az érettségi bizonyítványt. Közben ugyanis tanulgattam.-Hogy vészelte át az elmúlt nem akármilyen ötven évet a pepita füzete, a naplója?- Rejtekhelyeken. A háború alatt felszedtem a padlóból két deszkát - mert akkor még padlós volt a Bartók Béla úti lakásunk alóla kikapartam a salakot, becsomagoltam a szükséges dolgokat, amiket nem szerettem volna, ha szem előtt vannak, visszatettem a padlót, leviaszoztam, fényesre keféltem, és rátoltam a szekrényt. Körülbelül 1948- ig lapult ott a naplóm is. 1944 decemberében történt, mert akkor már látszott,