Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-05-01 / 5. szám
Wagner a Tavaszi Fesztiválon Kultúr- és színháztörténeti érdekességekkel csatlakozott a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményeihez a Richard Wagner Társaság. A Magyar Állami Operaházban március 31-ig volt nyitva a 150 éves magyarországi Wagner-kultuszról rendezett kiállítás, amely európai áttekintést nyújtott a német zeneköltő személyének, alkotásainak fogadtatásáról, térhódításáról, pesti fellépéseitől kezdve a napjainkban megújuló wagnerizmusig. Eddig kevésbé ismert dokumentumait, fotóit ismerhette meg a közönség a Velencében történt halála utáni gyászeseményeknek, egészen a bayreuthi temetéséig. A Korona Szállóban a Grazi Richard Wagner Társaság vendégprogramja keretében Mag. Peter Sölkner osztrák zenetudós a Nibelung gyűrűről tartott előadást nemzetközi közönség előtt. A negyedik éve megújult magyar Wagner Társaság újra gálakoncert hirdetésével emlékezett a világ első zenei fesztiváljára, a Bayreuthi Ünnepi Játékokra, amelyet ifjúkorában a mester „0” tarifával álmodott meg. Híven eszméjéhez, ismét belépőjegy nélkül várta a zenekedvelőket a Postás Művelődési Központ díszterme az ünnepi eseményre. Külföldi és magyar művészek vállalták a közreműködést, dr. Vasady-Balogh Lajos kíséretével, a megnyitón pedig Jámbor Lászlót, az Operaház Kossuth-díjas, örökös tagját hallhatta a közönség. Erdősi Mária TUDÓSÍTÁS A történet úgy kezdődött, hogy élt Budapesten egy harminc felé közeledő fiatalember, aki megunta a hetvenes évek Magyarországának nyomott hangulatát, számot vetett magában, s elindult szerencsét próbálni a nagyvilágba. A fiatalember, Olescher Tamás 1987 óta mégis főként itthon tevékenykedik. Életéből az a tíz év, amit távol töltött hazájától, csak lélegzetvételnyi szünet volt, alkalom arra, hogy magyarságához s a magyar kultúrához közel kerüljön.- Édesapám brassói szász származású, s ezért számos rokonom él Németországban - mondja. - Miután a német nyelvet már jól beszéltem, a német visszatelepítési politika még külön segítségemre volt abban, hogy a kinti társadalomba beilleszkedjek. Előtte a Bercsényi Klubban művészeti szervezőként dolgoztam, kollázsaimmal kiállításokon vettem részt, s kiváltképp a különböző művészeti felfogások közelítése, szintézise foglalkoztatott. Ennek megfelelően különböző művészeti és ösztöndíjak által támogatva Stuttgartban, Frankfurtban is ilyen irányú reklám-, illetve művészeti akadémiákat látogattam.- S hogyan ihletett meg a népi kultúra ?- Bár a 70-es években már hazánkban is elindult a táncházmozgalom, a népzenével mélyebben mégis Németországban ismerkedtem meg. Sok, már kint született vagy kint élő fiatal foglalkozott akkoriban népművészettel, kiknek életformájává vált, hogy a népi muzsika kedvéért kilométereket leküzdve jártak össze hétről hétre. Sok helybeli fiatal is tőlük kapott kedvet a népzenéléshez, a gyökerek kereséséhez. Ez az életforma embereket lelkesített, a táncházakban életre szóló barátságok, szerelmek szövődtek. De volt az értelmiségnek egy másik rétege is, amely az avantgárd művészetet űzte, közülük többen olyan helykereső emberek voltak, mint magam a hetvenes évek elején-közepén idehaza. Rájöttem azonban, hogy ez az intellektuális magasművészet a hagyományok felhasználása, szintézise nélkül önmagában milyen szegényes, ezért létrehoztam multimédiális rítusszínházunkat, melyben Molnár V. József művészettörténész is sokat segített. Nagyszerű előadásai keretében tette számomra érthetővé, egyetemessé a képzőművészetben a népi motívumkincset. Ezen, 90-től 92-ig tartó korszakunk legjellegzetesebb s talán legsikeresebb darabjai a Tánc Poézis Transsylvania és a Stonhenge Eposz Hungarica. Mindkettő az európai népek és a magyarság kapcsolatát, szerves összetartozását mutatja be - az individuális művészi közeget a díszelemekként alkalmazott festmények és élőképek alkotják a darab egészén belül.- Legutóbb a farsangról tartottatok előadást a Lágymányosi Közösségi Házban.- Bemutattuk a többfelé elterjedt álmenyegzőt, amit akkor játszanak el, ha valódi lakodalom nem volt abban az évben a faluban, a hamis bíróságot, mely halálra ítélte a falu gonoszát, aki magára vette a falu minden bűnét, a medvetáncoltatást, a kiszebaba megsemmisítését, melyeknek mind-mind megvolt a maga közösség-összetartó feladata a régi időkben. Mi rítusszínházunk keretében vállalkoztunk arra, hogy megállítjuk a zajok monotolitásában élő megfáradt embert, hozzásegítve ahhoz, hogy elgondolkodjék egy letűnőben lévő kultúrán, s e lélegzetvételnyi csönd után újra megtalálhassa helyét, bárhol is él a világban. Galgóczy Zsuzsa Népi kultúra és Multimédia Színház
