Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)

1993-01-01 / 1. szám

Mindennek rendelt ideje van, így int bennünket Salamon király a Prédikátor könyvében. S igaz ugyan, hogy mint annyi szép hagyomány, az újévi köszöntés is áldozatul esett a szokásokat pusztító civilizáció hódításának, mi ennek ellenére - vagy épp ezért - újév alkalmából mégis üdvözöljük olvasóinkat.

A számvetés a múltat idézi, a köszöntés viszont előre tekint, a jövőt előlegezi meg. És ezzel mindjárt a dolgok közepében is vagyunk. Több olvasónk kifogásolta, hogy túlságosan sokat foglalkozunk a múlttal. Az ország, a magyarság vagy éppen Budapest múltjával. Helyette a jövővel törődhetnénk.

Azoknak, akik ezt mondják és írják, igazuk van meg nem is. Az elmúlt negyvenegynéhány év alatt múltunkból annyi mindent elhallgattak, annyi igaztalan váddal illették, annyi gyalázatot kentek rá, hogy azt nekünk kötelességünk lemosni. De hogy a jövőről több szót kellene ejtenünk, azt készséggel elismerjük.

Mindennek rendelt ideje van. A számvetésnek éppúgy, mint a jövő tervezésének. Mit ígérjünk hát, és mit kívánjunk olvasóinknak az Úr 1993. évének első napján? Fogadkozás helyett a somogyi gyerekek újév reggeli jókívánságaival köszöntjük mindannyiójukat:

„Adjon Isten három bé-t, három f-et, három pé-t, bort, búzát, békességet, fáint főző feleséget, pipát, puskát, patrontáskát, meg egy bütykös pálinkát."

Különösen a három bé-t ajánljuk figyelmükbe. »