Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-04-01 / 4. szám
KILÁTÓ „Hogyhogy miről? Hát a valóságról, a helyzetről, szép emberi életekről, sorsokról. Tudod te, barátom” - mondta a szerkesztő, és én napok óta tanácstalanul nézem az üres papírlapot. Huszonnyolc ezer kilométert utaztam az elmúlt tíz hónap alatt. Az Északi-tenger partján dideregve figyeltem a kikötőbe érkező halászok kikötését, rakodását, elismerően nyugtáztam a belga paraszt gyönyörűen megmunkált föld- Hazafelé, üres szatyorral jenek látványát, az arasznyira nőtt búzát, a békésen legelő teheneket, s mindezt decemberben, karácsony táján. Jártam ködös utakon, behavazott udvarházak, nyomorúságos falvak között az égtáj másik irányába, otthon, vagy még távolabb, amit egyszerűen csak Közép-Kelet-Európának neveznek. Láttam, tapasztaltam, s talán jobb lenne, ha hallgatnék, mert tudom, hogy sok száz riport nyomán se fog megváltozni az élet. Az egymásnak feszülő indulatok elnyomják az észérveket, lángra kapott az eddig csak parázsló gyűlölet, és hetedíziglen viselik majd a túlélők e század történéseit. Az embereket a napi megélhetés, a biztonságos lét érdekli, félnek a háborútól, s tudják, hogy kiszolgáltatottak: a politika kétarcúsága határozza meg létüket. Földhözragadtan tejben és kenyérben gondolkoznak, s este lefekvéskor ösa»szeszoritott ajakkal imádkoznak, visszhangként ismétlődik: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...” * A történet szót sem érdemelne, de ott álltunk a román határ túloldalán, már második órája nem mozdult egyetlen kocsi se, mert egy németországi úr nem akarta kifizetni a tankadót. Meghaladta értelmi képességeit e furcsa rendelkezés, ami egyszerű és igen célravezető. Ha az országba akarsz jönni, jöhetsz, de amikor kilépsz, akkor ki kell fizetned üzemanyag-tartályod űrtartalmának a kétszeresét, függetlenül attól, vettél-e benzint, vagy nem. Ezt nevezik biznisznek! Mindenki kétszer is meg-Sorbanállás után gondolja, mire dobja ki pénzét.. Ültünk és várakoztunk, a rádiót hallgattuk: „Funar beolvasztaná a Mátyás-szobrot...”, „aláírták Románia társulási szerződését az Európai Közösséggel...”- Papíron már indulnak Európa felé - jegyzi meg barátom -, csakhogy mikor érnek el oda, ez a kérdés. Két fiatalember lépett a kocsihoz: - Magyarok vagyunk, vegyenek fel bennünket, míg átmegyünk a határon. A fene se érti ezeket, reggel még gyalogosan jöhettünk, délután már nem, csak járművel. A kocsisor mellett egy bicikli gurult a határ felé, hárman ültek rajta. Röhögtünk, de a román hatóság átengedte őket. Járművel lehet. Balkáni találékonyság. * A leszállt sűrű köd miatt két napot veszteglünk. „Istenkísértés volna kimenni az országúira - mondja házigazdánk -, öt57
