Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-04-01 / 4. szám
csa” lehetett. Bizony aggasztó azt látni, hogy az élet egy különös kis darabkája áldozatul esik a rideg gazdasági szükségszerűségeknek. Mert teljesen más az, ha egy tradíciót a hagyományőrzők csoportja „konzervál”, és megint más, ha valamit maga az élet hagyományoz. A mészégetés mestersége ugyanis apáról fiúra szállt. Vendéglátóm meséli: még vagy tíz éve is előfordult, hogy hajnalban kiment az idősebbekkel berakni a kemencét, aztán lezuhanyozott, átöltözött, és délelőtt már ott ült a jogi egyetem padjában. Milyen különös is az, ha az ember az egyik percben kétkezi munkásnak, falulakónak és szlováknak érezheti magát, majd nem sokkal később ugyanilyen természetességgel városinak, magyarnak és értelmiséginek. Ügy tűnik, Kormos Mihály barátom életét végigkíséri immár ez a kettősség. Mikszáth szociografikus érdeklődését idéző, bár kedélyes hangú novelláit magyarul veti papírra, ugyanakkor büszke szlovák származására, és történeteit kizárólag a pilisi szlovák népélet köréből meríti. Figurái gyakran maguk is mészégetők, és barátom éjjeliszekrényén - mint állandó olvasmányt - ott látom Thomas Bernhard Mészégetők című kötetét... Alig találkozunk emberrel, ahogy a vasárnapi verőfényben lépdelünk Pilisszántó főutcáján.- Fognak itt még meszet égetni? - kérdem.- Talán nyáron újra nekiveselkednek - mondja venKemencesor a Pilis alján A kétnyelvű feliratok általánosak Pilisszántón Kőfejtő a falu fölött déglátóm, és hangjában érződik a kétely. Aztán arról faggatom, hogyan zajlott az élet a kemencék körül, milyen volt a munka. Csak ímmel-ámmal válaszolgat, látom, hogy szívesen kerülné ezt a témát.-Te akarod megírni? - kérdem. Rögtön bólint, és érzem, ezzel a kérdéssel komoly terhet vettem le a válláról. „Ez a legtöbb, egyben a legkevesebb, amit tehetek” - fűzi hozzá később. Igazat adok neki, mert hirtelenjében mit is mondhatnék. A szüleim annak idején még találkoztak drótos tóttal, valószínű, hogy az én fiam számára már a mészégető is ilyen legendás-mesés figura lesz csupán. Vagy az is lehet, hogy mint novellahős él tovább - ez szinte már csak Kormos Mihály barátomon múlik. Eltűnik tehát egy mesterség, egy tipikus kisebbségi életmód, pedig ez része mindannyiunk közös kincsének, függetlenül attól, hogy mi az anyanyelvűnk és milyen nemzetiségűnek valljuk magunkat. N. A_ K
