Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)

1993-02-01 / 2. szám

egyik központja volt. Rosti Pál 1848-as tevékenysége miatt elhagyta Magyarországot, Münchenben folytatott tanulmányokat, s ott készült fel későbbi utazásaira. Ezek elsősorban Közép-Amerika országait és a Karibtengeri szigeteket érintették. Rosti remek fényképésszé képezte magát, s könyvei az első, mai értelemben véve is tökéletes képes útibeszámolók közé tartoznak. Említett kötetét, melyet a Balassi Kiadó most hasonmás kiadásában hozott ki, színes képek, kőmetszetek, acélmetszetek és fametszetek díszítik, de a kísérő tanulmányfüzet igen sok fényképét is közli. Rosti pompás megfigyelő és nagyon jó mesélő. Útleírásai ma is élvezetesek.

A másik kötet címe: Attűnések. Tanulmányokat tartalmaz a századforduló irodalmáról Közép- és Kelet-Európábán. A kötet érdekessége és értéke, hogy a térség irodalmainak

meglepő összefüggéseit mutatja ki és elemzi, s von le számos, továbbgondolásra méltó tanulságot. Ennek illusztrálására elég néhány tanulmány címét említeni: A román nacionalizmus magyarságképe; Új tendenciák a századforduló magyar, lengyel és orosz elbeszélő prózájában; A szimbolizmus megreformálói Magyarországon és Oroszországban (Babits és Nyikolaj Gumiljov kisprózája).

(takács)

Folyóirat

Európai utas

„Az európai együttműködés folyóirata" - ez áll a harmadik esztendeje megjelenő quarterly címe alatt. A folyóirat - melynek főszerkesztője Módos Péter, szerkesztőbizottsági elnökei pedig Cseres Tibor és Vásárhelyi Miklós - első számától kezdve arra törekszik, hogy nemcsak az ismert Pentagonale országaihoz kötődve, de mégis elsősorban azokról, az ottani kulturális, műfdpfppUÁtfai

FEJTŐ FERENC: SZARAJEVÓ, 1H4 80BBAN0I 6WA - 8»0 ISTVÁNRÓL EMIKEZES ftiTtS SnUUU KÉTSZÁZ EVE S A FENICE SZÍNHÁZ KS2E16HES BEftEMNTI tfZMU.

9"*

vészeti s egyéb eseményekről szólva, egyfelől kitekintést adjon Európa e térségéből a tágabb horizontok felé, másfelől betekintést is nyújtson a térség problémáiba.

A legújabb, 1992/4. szám jól teljesíti e célkitűzéseket.

Az A jelenlévő múlt rovatban például Fejtő Ferenc tanulmánya olvasható az I. világháborút elindító merényletről, Szarajevó, 1914. június 28. címmel. Szomorú aktualitást adnak az elemzésnek a mostani szerbiai és boszniai események. Fáber András Fejtő új könyvét - La fin des démocraties populaires - Les chemins du post-communisme - ismerteti, megállapítván: a kötet „pontos, kitűnően dokumentált, a legújabb fejleményeket is számbavevö, dinamikus és tárgyilagos fejlődésrajz (vagy inkább visszafejlődésrajz) a közép-európai országok történelmének egy nemrégiben lezárult, de következményeiben még feltehetőleg sokáig ható fejezetéről. ” Jelentős tanulmányok foglalkoznak Bibó Istvánnal és Illyés Gyulával. Bereményi Géza, az írónak és filmrendezőnek egyaránt jelentős személyiség hosszabb interjút ad életéről, munkásságáról. A ruszinokról, erről a szinte elfelejtett népcsoportról több írás is szól. Cseres Tibor Gyűlöletek Kelet- Közép-Európában címmel közöl cikket, a lengyel Ryszard Kapuscinski pedig - számos remek riportkönyv szerzője - Impérium című, a sztálini Szovjetunióról és a továbbélő sztálini módszerekről szóló (az Európai Utas és a Századvég Kiadó közös gondozásában magyarul hamarosan megjelenő) kötetéből közöl döbbenetes részleteket.

(t.)

Kiállítótermek

Színezett

fotográfiák

Egy évvel ezelőtt nyílt meg Kecskeméten a Magyar Fotótörténeti Múzeum, mely intézmény, szakemberek és a fotográfia barátai egybehangzó véleménye szerint a magyar fényképezés múltja iránti nagy-nagy adósságunkból törleszt valamit. Ennek az adósságnak a természetét a következőképpen fogalmazta meg a világ egyik leghíresebb fotóriportere, akit történetesen Almásy Pálnak.hívnak, hogy nincs a világon még egy nemzet, amely számarányához képest oly sok nagyszerű fotóművészt adott volna a világnak, mint éppen a magyar. Almásy csak öt nevei említ. Capa, Moholy-Nagy. André Kertész, Kepes György, Brossai nevét, a hírességek számát azonban tovább szaporíthatnánk például Pécsi József a Kolozsvárott tevékenykedett Veress Ferenc, vagy mondjuk - Almásy Pál nevével.

A nagyságok természetesen nem a semmiből keletkeztek, hanem a tehetségek széles köréből választódtak ki - már amikor lehetett. Az említett kitűnőségek azonban mind külföldön lettek igazán híresek, s ez a tény mintha minősítené is azokat a feltételeket, amelyek között a magyar fotográfusoknak dolgozniuk adatott. A két világháború között éppen úgy nem volt könnyű helyzetben a formai, fotónyelvi kísérletekre vállalkozó fotóművészet, mint a szociografikus kérdéseket boncolgató, kritikai szellemű fényképezés.

Nem véletlen tehát, hogy az új utakat kereső magyar fotó egyetlen jelentős műhelye is szélárnyékban, az esztergomi Bazilika tövében működött 1978 óta. Az esztergomi fotóbiennáléról van szó, a kreatív és experimentális fotográfia fórumáról, amely minden alkalommal meglepte valamivel látogatóit, s amely mintegy élő kapcsolatot alakított ki a kortárs külföldi törekvések és a hagyományok megújításán fáradozó hazai alkotók között. Kevés olyan fotós dolgozik ma Magyarországon, aki néhány alkalommal legalább ne vett volna részt valamelyik tárlaton, ha elképzelései és az adott rendezvény célkitűzései nagyjából egybeestek. A biennálék minden alkalommal valamilyen koncepció alapján szerveződtek ugyanis, ahogyan az idei tárlat is egy szűkebb terület, a színes fényképezés lehetőségei közül villant fel néhányat.

Idei, írtam, noha magát az esztergomi biennálét még 1992 szeptember-októberében rendezték a Rondella Galériában, most, februárban pedig a budapesti Ernst Múzeumban mutatják be az anyagot, éppen ama gondolat jegyében, hogy ne maradjanak rejtve a magyar fotóművészet értékei. Hogy milyenek a színezett fotográfiák? Azt mindenesetre nyugodtan kijelenthetjük: sok közöttük a kitűnő munka, érdemesek a figyelemre.

P. SZABÓ ERNŐ