Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-12-01 / 12. szám
KI LATO A puchbergi marcipánszobrász Szabó Károly rozása, reklámfogás volt az a cukrászda egész, hiszen Marilyn Monroe híressé vált szobrát előkelő vitrin várta Puchbergben. A Marilyn Monroe legendárium szegényebb lenne, ha ezúton nem tenném közhírré, hogy a puchbergi marcipánmúzeumban Szabó Károly cukrászmester kiállította a végzet asszonyát, amely jelesül 45 kilogramm csokoládéból, 23 kiló marcipánból és 10 kg nugátból készült. A szobrászkodás előzménye az, hogy a Shopping City - számítva az osztrákok eleven versenykedvére - vetélkedőt hirdetett: ki tudná cukorszoborba önteni valamely híresség mását. Szabó Károly is benevezett. Eredetileg történelmi személyiség megformálására gondolt, ám a meghirdető jó szívvel ajánlgatta a szőke csoda idomait. A versenyalkuban bizonyos szeletelési szertartás is szerepelt, nevezetesen arról volt szó, hogy néhány szerencsés megkóstolhatja majd a szobor hátsó felét, netán dús első fertályát is. Igen ám, de az osztrák nőszövetség heves tiltakozásba kezdett; a női nem megcsúfolása és barbár cselekedet Marilyn Monroe marcipán-csokoládé szobrának az elfogyasztása. Az élénk vitát egy indítvány zárta le: az osztrák cukrászok 1000 tortát ajánlottak fel a színészhíresség másának „bántatlansága” ellenében. A vihar elült, mindenki jól járt. A história bájához tartozik az is, hogy esze ágában sem volt senkinek a cukikompozíció széttrancsí-A múzsák és a habostorta De ki is tulajdonképpen a már említett cukrászverseny nyertese, akitől a közvélemény a király jelzőt sem sajnálja. Aradon született, Nagybányán tanulta ki az édesmesterséget. Vézna alkata sodorta a pályára, az édesapja délceg katonatisztet nézett ki belőle, de a fiúcskát a mézeskalács huszárok jobban vonzották, mint a sarkantyú pengése. Ma már a gyermekkori választás bölcsessége is „visszaigazolást” nyert: Szabó Károly derűs arca civil békességet sugároz, nincs második énje, ami mögött valamiféle zord hadfi húzódnék meg. Ezért is teltek oly keservesen a háborús évek, amelyek sok mindennek teret engedtek, de legkevésbé az oroszkrémtortának, a tejszínhabbal díszített somlói galuskának. A hadiviszály - mint tudjuk - nem szíveli a süteményestálakat. A cukrász persze, még a fegyverek teljes nyugvása után is sodródik-kallódik, a romeltakarítás éveiben a főszerep inkább a pékeké. Szabó Károly az elalélt Ausztriában - ahova sorsa vetette - csak nehezen talált magára, de jó szerencséje az akkori béke egyik szigetére, Libanonba vezérelte, ahol arabok, örmények, törökök, cserkeszek, zsidók és más népek formálták az „édesipari” kultúrát. Aki eljuthat Libanonba - így gondolkodott akkoriban Szabó Károly -, az feljuthat a szakmai piramis csúcsára. A hét esztendeig tartó libanoni „kirándulás” szakmai sikereket, nyelvismeretet (megtanult arabul és franciául) és anyagi biztonságot hozott. S még valamit: a kockáztatás, a teremtés bátorságát. Ebben a különös országban történt, hogy az uralkodó - esküvői lakomája fénypontjaként - egy hatemeletes torta elkészítését kérte. Az arab cukrászok közül senki sem merte elvállalni a munkát, így esett a választás az „osztrákra”. Két napig éjjel-nappal készült a tortaköltemény, az uralkodó és angol arájának teljes megelégedésére. E pillanattól kezdve a tortapompában is vetélkedő előkelőségek csak Szabó Károly keze által sütött remeklést fogadtak el. A bejrúti cukrászüzem, ahol Szabó Károly dolgozott, a Közel-Kelet legnagyobb édesipari gyára volt. Falai között éjjel-nappal folyt a termelés. Két év múltával már az „osztrák” irányítja a gyártást. A tulajdonos oly nagyra becsülte
