Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-12-01 / 12. szám
MÚLTUNK TÖRTÉNELMÜNK A REMÉNYSÉG SZIMBÓLUMA Szárszó A Balaton déli partjának közepe táján levő üdülőhely fogalommá vált: bevonult az irodalomba, szellemi életünk történetébe. 1937-ben a szárszói síneken lelte halálát a Hazám költője, József Attila. Emlékezetem szerint az amerikai száműzetésbe kényszerült Kovács Imre író, politikus mondotta Szárszóról, az 1943-as konferenciáról, hogy a független, szabad Magyarország utolsó nagy szívdobbanása volt - 1956-ig, a magyar forradalomig és szabadságharcig - tehetjük hozzá. Ez a szívdobbanás - Szárszóé - ott készülődött az idők méhében. A konferenciák az 1921-ben, ugyancsak a Balaton déli oldalán, Siófokon megalakult református diákok Soli Deo Gloria Szövetségének védőszárnyai alatt folytak, a lelki nevelést, megújulást szolgálták elsősorban, egyre sűrűbben kitekintve a társadalom betegségeire, a magyar sorskérdésekre is. 1934-ben a főiskolás-konferencia memorandumot juttatott el a református egyház legfelsőbb vezetéséhez. A szárszói konferenciák egész szellemiségét jellemzik bevezető sorai: „Mi, magyar református diákok, tárgyilagosan beletekintve a magyar jelen szörnyű képébe, látva egyrészt az egyke pusztította magyar föld halálra ítéltségét, másrészt a 3 milliót meghaladó földnélküli parasztság, a nemzetünk népességéhez viszonyítva katasztrofális számú, a testi-lelki pusztulás romboló hatalmának kiszolgáltatott földműves proletariátus reménytelen vergődését - úgy érezzük, eljött az utolsó óra, hogy nemzetünk megmentésére teljes lélekkel 99 Ügy éltek és úgy viselkedtek, mint a szellem és a jóság katonái. 55 munkába álljunk, s e munka megindítására minden hivatott felelős tényezőt, elsősorban egyházunkat megkérjük.” 1935-36-ban az előadók közt volt Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kovács Imre, Fája Géza, Cs. Szabó László. S a konferenciák nyitottságára jellemző, hogy olyan baloldali fiatalok is meghívást kaptak, mint Donáth Ferenc, Fehér Lajos, Újhelyi Szilárd. 1940-ben a meghívott előadók közt volt Móricz Zsigmond, Veres Péter, Karácsony Sándor. A következő évben Veres Péter így írt a konferenciáról: „Úgy éltek és úgy viselkedtek, mint a szellem és a jóság katonái. Még azt sem tartották számon, hogy kinek micsoda ott az apja: pap-e vagy polgármester, esetleg csak paraszt. íme, gondoltam, ilyennek kellene már az egész magyar fiatalságnak lenni, s végül ilyen emberekből kellene az egész magyar népnek állani.” így vezetett el az út 1942 nyarának nevezetes konferenciájához, amely „Ifjúság az új magyar szellemért” címmel ült össze. Ezen Móricz Zsigmond már nem vehetett részt betegsége miatt: ott volt viszont s előadott Németh László, Féja Géza, Juhász Géza, Veres Péter, Nagy István, Darvas József, Gulyás Pál, Tersánszky J. Jenő, Püski Sándor, Sinka István, Bállá Péter, Muharay Elemér. S ez a névsor önmagáért beszél. Németh László szerint „A résztvevők érezték, hogy ebben a néhány napi táborozásban valami új csapott fel, a szervezetünknek is váratlanul.” S amit az erdélyi író, Nagy István fogalmazott meg az 1942. nyári konferencia előzményéről, a februári paraszt-, munkás-, értelmiségi találkozóról, az egész Szárszóra jellemző: „igen mély élmény volt számunkra, hogy az SDG vezetői nemcsak lehetővé tették a találkozót, hanem a reformáció hőseire emlékeztető bátorsággal és bölcsességgel helyet adtak az egyház és a nép viszonya fölött való őszinte és építő bírálatnak.” Az 1942-es nyári konferenciára emlékezett fél évszázados fordulóján idén a Magyarországi Református Egyház „Református értelmiség új utakon” című előadás-sorozatával a visszakapott s szépen megújított konferenciatelepen. S az előadások tárgya, az előadók névsora is mutatta, hogy Szárszó méltó maradt a nagy hagyományokhoz, s a résztvevők száma sem volt kevesebb, csak egyvalami hiányzott fájdalmasan, ami pedig Szárszó derékhadát jelentette mindig: a fiatalság. Szó esett még a református teológiáról a XX. században, a Magyar Református Egyház útjairól Szárszótól máig, a folytonosság és állandóság kérdéséről a társadalomban, a magyar református értelmiség közéleti, politikai szerepéről a közelmúltban és a jelenben, a határon túli magyarságról, Móricz Zsigmond s Németh László szellemi örökségéről, de volt szó a hit és a lélektan kapcsolatáról s a gazdasági élet égető kérdéseiről. S az előadók közt Hegedűs Lóránt püspöktől Bőd Péter Ákosig, a Magyar Nemzeti Bank elnökéig olyan neveket találunk, mint Czine Mihály, Csoóri Sándor, Kása László s a többiek. A fiatalság fájdalmas távolléte (az elmúlt 40 év keserű következménye) ellenére sem volt csupán a szeniorok nosztalgikus emlékezése a konferencia: a közélet, az egyház, a magyarság - benne elsősorban a hívő magyarság - kérdései igen erőteljesen fogalmazódtak meg, s erőt, reménységet gyűjtve távozhatott a mintegy kétszáz résztvevő, várakozással tekintve az 1943. évi konferencia jövő évi jubileuma elé, amelyen már - reményeink szerint - a fiatalság is nagyobb számban vesz részt, hiszen a magyar sors és jövő nélkülük elképzelhetetlen. SZILÁGYI FERENC11
