Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-11-01 / 11. szám

meg, az elkerülhetetlen. A kínai nyelvben egyébként az öröm és a zene betűjele ugyanaz. Dr. Gyárfás Ágnestől, a Miskolci Bölcsész Egyesü­let elnökétől azt kérdezem először: miért inditották el ezt az új szakot?- Azért - válaszolja az el­nök asszony mert az én értelmezésem szerint a zene a bölcsésztudományok szer­ves része. Lélek és zene mindig is elválaszthatatlan volt. így gondolkodtak er­- Egy új szak beindítása mindig újabb költségekkel, újabb gondokkal jár. Hon­nan szereztek erre pénzt ?- A Szerencsejáték Alap Rt. pályázatán nyertünk másfél millió forintot. Eb­ből akarjuk fedezni a költ­ségeket. Szeretnénk, ha ez az új szak hozzájárulna a Miskolci Bölcsész Egyesü­let profiljának kialakításá­hoz. Mi nem szégyelljük, hogy egyesületünk az egész­séges nemzeti érzést akarja ápolni. Ehhez szeretnénk ről a régi kínai bölcsek, de Platón is. Tudja, a mi kor­osztályunk még tudott éne­kelni, a magyarórákat min­dig énekléssel kezdtük. Azóta azt tapasztalom, hogy az éneklés egy sző­kébb réteg privilégiuma lett. A kottaolvasóké. A be­avatottaké. Úgy gondolom, ez intő jel, hiszen nemcsak nyelvében, de zenéjében is él a nemzet. Ezért elhatá­roztuk, hogy itt a bölcsésze­ién régi típusú, énekelni szerető embereket fogunk nevelni. Akiknek az éneklés nem feladat, hanem él­mény. Olyanokat, akik nemcsak maguk énekelnek örömmel, hanem erre má­sokat is meg tudnak taníta­ni. Hiszen az óvodában még szeretik a kisgyerekek a verset és a zenét, csak a középiskolában már elfe­ledkeznek erről. Ezt az él­ményt, ezt az örömöt akar­juk mi itt fölidézni. Szászi Rita: „Zenei szerkesztő szeretnék lenni” Kedves Tamás: ”Nem akarok hűtlen lenni sem a zene­­irodalomhoz, sem a gordonkához” Péczeli Barbara: „Bennem a néprajz és a zene elválaszthatatlan” Dr. Gyárfás Ágnes: „A mi korosztályunk még tudott énekelni” hozzájárulni ezzel az új szakkal is. * Vége az első előadásnak. A hallgatók a folyosón für­tökbe verődve tanácskoz­nak. Most kell összeállítani az órarendet. Dr. Szántóné Sziklai Mária vezető tanár igyekszik eloszlatni a félre­értéseket, mindenkit meg­nyugtat, személyre szóló tantervet fognak összeállíta­ni, hogy mindenki az érdek­lődési körének megfelelően választhassa ki a tárgyakat. Vona Ildikó miskolci. Ő már két évet hallgatott a színháztudományi szakon, most emellé fölveszi a zene­­irodalmat is.- Zongorát tanítok egy általános iskolában, s azt gondoltam, ha elvégzem ezt a szakot, többet fogok tudni adni a gyerekeknek. Úgy ta­pasztaltam, hogy nagyon érdekli őket a zenetörténet.- Hogyan fogadták a tan­testületben, amikor bejelen­tette, hogy a bölcsészegyesü­let által szervezett zeneiroda­lom szakon fog végezni?- Az iskola vezetősége és a zenei munkaközösség is elfogadja az egyesületi dip­lomát. Ez megnyugtatott. Szászi Rita Jászberény­ből jött. Ő először egy új­sághírben olvasott arról, hogy megalakult a Miskolci Bölcsész Egyesület. Tetszett neki a „magánegyetem” öt­lete, de aztán el is feledke­zett róla. Érettségi után ál­lami intézménybe felvételi­zett, de nem vették föl. Ek­kor olvasott újra a bölcsész­egyesületben induló zene­­irodalom szakról, s jelent­kezett.- Zenei szerkesztő szeret­nék lenni. Egy ismerősöm dolgozik a rádióban, s ő mesélt a munkájáról. Vala­mi ilyesmit szeretnék én is csinálni. Péczeli Barbara népzenét és néprajzot akar tanulni. Elsősorban a népi hangsze­rek érdeklik. Korábban a keszthelyi Georgikon tánc­­együttesben táncolt s a Tá­­torján hagyományőrző együttesben énekelt. Hallás után tanult meg ütőgardo­­non játszani.- Bennem a néprajz és a zene elválaszthatatlan. Itt szeretném megtanulni azt, amit eddig csak hályogko­vácsként gyakoroltam. L.T.

Next

/
Thumbnails
Contents