Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-10-01 / 10. szám
8 Magyar októberek Október a magyar bukás és felemeltetés hónapja. Komor gyász és bizakodó remény. Bizonyára sokat fognak még ezekről a napokról írni, mi ez alkalommal két dokumentumot nyújtunk át olvasóinknak. Az elsőt a harmincéves Leiningen-Westerburg Károly honvéd tábornok vetette papírra az aradi várbörtönben. A címzett távoli rokon, Rohonczy Lipót, az időpont 1849. október 6. A golyó általi halálra ítélt négy tábornokot - Kiss Ernőt, Schweidel Józsefet, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost - már kivezették, s míg levelét fogalmazza, kintről hallani lehet a kivégzőosztag puskalövéseit. Édes jó Poldi! Sejtelmem nem csalt meg, komoly, borzasztóan komoly a helyzetem. Egy óra múlva kiszenvedek. Mostanáig azt reméltem, hogy még egyszer láthatlak, sajnos, nem lehetséges. - Élj hát boldogan, drága jó barátom, ha egy haldokló imáját meghallgatják, nemsokára boldogan fogsz időzni családod körében, bár a rám váró emlékezés egy kissé el fogja homályosítani egeteket. - Megáldalak téged, feleségedet és gyermekeidet, és könyörgök Istenhez, hogy adjon erőt nekem az utolsó órában. - Add át minden régi jó barátomnak utolsó fájdalmas üdvözletemet. Georgnak írtam és Lizának is küldtem levelet. - Ó, nagy Isten, oltalmazd szegény feleségemet. Most még egy földi dologról. - Liza mostanáig nem kapta meg Westphalentől a négyszázötven forintot, és Gyula sem küldte még el neki a nála letétbe helyezett pénzt. - Mihelyt tudod, add el a két lovamat, amely Tisza úrnál van. A vételárból fizess négyszáz forintot pengő pénzben Damjanich özvegyének, a többit add Lizának. - írj mindjárt Clairenek, talán elmehet Pozsonyba, és segítségére lehet szeény Lizának nehéz bánatáan, a testvéri könny számára a lehető legnagyobb vigasz. Éppen most szenvedtek ki négyen közülünk, még visszhangzanak a lövések szívemben. Most ránk kerül a sor, még egyszer Isten veled, egy jobb világban viszontlátjuk egymást. - Isten áldjon meg mindnyájatokat, derék bajtársaim. Isten veletek, Isten veletek. Károlyod A másik írás azokban a mámoros napokban született, amikor elhittük, hogy bekövetkezett a csoda, amire sóvárogtunk, s amelynek az eljövetelében reménykedni is alig mertünk. A szerző Németh László, s a cikk, amelynek utolsó bekezdésével tisztelgünk a forradalom nehéz emléke előtt az Igazság című lapban jelent meg 1956. november 3-án. n ...ebben az új helyzetben valóban nem a nemzetnek kell a Petőfi tíízoszlopaként előtte járó költőt követnie, hanem a költőnek a nemzetet. w ...A történelemben igen ritka dolog esett itt meg, amit eddig csak elszigetelten parasztfölkelésekben láttunk: egy nemzet, amely magától föltámadt, s maga keres ott a harc hevében pillanatnyi vezetőket magának. Ez a megdöbbentő látvány, amely a legszörnyűbb bírálata annak, amin átmentünk, úgy érzem, gyökeresen megváltoztatta nemzet és író viszonyát. Szándékosan fordítom meg a sorrendet, és mondom először a nemzetet és azután az írót, mert ebben az új helyzetben valóban nem a nemzetnek kell a Petőfi tűzoszlopaként előtte járó költőt követnie, hanem a költőnek a nemzetet. S nem hiszem, hogy ez valakit is lefokozna. Az én számomra legalábbis rendkívül leegyszerűsíti a helyzetet, mert ha arra nem is vállalkoztam volna, hogy e nemzetet, amelytől másfél évtizeden át el voltam szigetelve, a magam sérelmeitől tüzelve harcra szítsam, sőt, aki a közelemben élt, inkább csillapítottam - arra sem vállalkoznék soha, s azt hiszem, egyetlen tisztességes író sem, hogy a nemzetet harcában elhagyjam, s végső esetben, ha a nép úgy dönt, egy város romja alá ne temetkezzek vele. 1956. október 25-i utcakép, Budapest
