Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-09-01 / 9. szám

regény is született. Életelle­nes bűncselekménnyel vá­dolt védence csaknem öt évig volt zár alatt, ez azon­ban csupán előzetes letar­tóztatásnak számított. Köz­ben háromszor született ugyanis meg Ébnet Simon fejére az ítélet: halál, s ugyanannyiszor a hatályon kívül helyezés. Végül sike­rült Bárándy doktornak az ártatlanságot bizonyítania, s a vádlott szabadlábra ke­rült. Míg az Ébnet-ügy jobbá­ra utólag, a lehető legna­gyobb nyilvánosságát a sze­gedi hipofízisper a nyomo­zással, a tárgyalásokkal egy­idejűleg kapta meg. A „bot­rány” elővezetése, tálalása a napisajtóban, betáplálása a köztudatba meglehetősen jól jellemezte a „jogpoliti­kai irányelveket”, a korabe­li közállapotokat. „Szegedi professzor hipofízist sikkasz­tott”, „Szegedi professzor egy tál lencséért" - így szól­tak a szalagcímek, és a tör­vényszéki tudósítók tulaj­donképpen a vádirattól nem is tértek el. Abban tud­niillik az állt, hogy az orvos kiemelve az elhunytakból a hipofízismirigyeket, bizo­nyos előnyökért egy olasz gyógyszergyárba juttatta ki. Ez felháborító, ez törvé­nyért kiált! De hiányzott a történet eleje, és a vége ugyancsak nem volt olvas­ható! Arról nem szólt a fáma, hogy a szegedi professzor korábban a románok No­­bel-díjas kutatójával „üzle­telt”, az odaküldött hipofí­zisekért az élők gyógyításá­ra szolgáló - növekedést be­folyásoló - szérumot ka­pott, s azt a leghumánusabb célra használta fel. A két or­szág közötti viszony meg­romlásával azonban hirte­len ez az együttműködés megszakadt, s a szerencsét­len betegek a professzor osztályán hiába várták a gyógyulást. A magyar gyógyszeripar képtelen volt e különleges medicina elő­állítására, az olasz viszont igen... Lett olyan ügy a hipofí­zisperből, hogy egy évig foglalkoztatta az országot! Ha alkalom adódik rá, a teljesen jóhiszemű emberek meglincselik a professzort! Később már - csodák csodája - senki nem akadt fenn azon, hogy az orvos „csak” három év és nyolc hónapot kapott, első fokon, majd a fellebbezés nyomán- deviza-bűncselekményért- felfüggesztett egy év bör­tönre módosult az ítélet. A professzor köztisztelettől övezve ma is praktizál Sze­geden. Hírré az természete­sen nem válhatott, hogy a nyomozásban az elhárítás is közreműködött, a védőügy­véd szerepét és nevét emle­getni pedig az elmúlt rend­szerben Magyarországon nem volt szokás. A szocia­lista ügyészség és bíróság vitte a prímet. Bárándy doktor nem cse­kély iróniával nagyon pon­tosan fogalmaz: itt hosszú évtizedekig a vádiratcentri­kus elbírálás súlyosan, majd kevésbé súlyosan figyelem­be vétetett. Őt azonban, mint ügyvédet ez nem érin­tette, illetve szó szerint értel­mezte a törvényességről gyakran hangoztatott politi­kai frázisokat. Kellemetlen­ség ezért soha nem érte, igaz védte a védőügyvédet emberi és szakmai tekin­télye, hazai és nemzetközi hírneve. Természetesen, a bírók dolgába nem szólha­tott bele, azt azonban sem­mi nem akadályozhatta meg, hogy a tárgyalásokon ne csak védőként, tehát te­vékeny résztvevőként, ha­nem bizonyos fokig külső szemlélőként is legyen jelen. Hosszú pályája során jól megfigyelhette például, hogy miként változott a bí­rói megítélésben, különös­képpen ha eltért egymástól, az úgynevezett nyomozati szakaszban esetleg kierő­szakolt és a tárgyalási vallo­más szerepe. Á hatvanas, 55 A védőügyvéd szerepét és nevét emlegetni pedig az elmúlt rendszerben Magyar­országon nem volt szokás. 55 hetvenes években nem volt ritkaság, hogy a „Miért az eltérés, miért mondott mást a rendőrségen?" bírói kér­désre a vádlott vastagon vá­laszolta ám, hogy vallomá­sában a főtörzs is tevéke­nyen közreműködött. Ne rá­galmazza a rendőrséget, tud­ja-e, hogy ez hamis vád!?- s ezzel ment tovább a tárgya­lás. Később már valóban megszűnhettek a verések, mert rendre hangzottak el az olyan válaszok, hogy „azt mondták kérem, itt fo­gok megrohadni", „hogy be­hozzák a feleségemet is, a gyerekeimet meg állami gon­dozásba veszik". Bárándy György - köny­­nyű ezt ma már megállapí­tani - ügyvédnek, azonkívül pedig Bárándy Györgynek született. Ezzel magyaráz­ható, hogy két év Kistarcsa, majd három esztendei se­gédmunkáskodás, vásár­­csarnoki trógeroskodás után visszakerülhetett a pá­lyára. Az egyik budapesti munkaközösségben lett egy a többi között, s bár kollé­gái többségének a szolidari­tására számíthatott, abban is biztos lehetett, hogy övé az olyan ügy, ahol sikerre semmi esély. így kapta meg- ez a 60-as évek elején volt- egy halálraítélt perújrafel­vételét. Ha sikerül a férfi alibijét valamiképpen bizo­nyítani, az tizenegy másik vádlott sorsára is kihat. Érezte - megérezte? vé­dence nem lehet bűnös. Járta az ügyvéd a vidéket, a tett színhelyét, emberekkel is­merkedett, kudarcot kudarc hátára halmozott, míg végül felcsillant a remény. Emlékezetes Bárándy György számára ez a bűn­ügy, ügyvédi újrakezdésé­nek első nagy pere, s nem­csak azért, mert a vádlott felmentő ítéletet kapott és társaival együtt szabadlábra került. Emlékezetes azért is, mert akkor mondta el élete mindmáig leghosszabb per­beszédét. Másfél napig be­­szelt. deregán Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents