Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
„ Nálunk a faluban miért van minden embernek két neve? A papírjainkban román név szerepel, magunk közt Pistának-Katinak szólítjuk egymást. Ha családban s az utcán magyarul beszélünk, miért nem szabad magyarul tanulnunk és imádkoznunk? Az iskolát és a templomot nem nekünk építették? Miért csúfolnak minket korcsitúrá„Esztena” (juhakol) a falu szélén Nagyleány guzsallyal nak? Csak azért, mert régiesen beszélünk, s keverjük a magyar szót a románnal? Honnan tudhatnánk az irodalmi nyelvet, ha nálunk az iskolában egy magyar szó nem sok, de annyi sem hangzik el? Ugyan kinek mi rosszat tettünk mi Moldvában, hogy már azt sem szabad tudnunk, kik vagyunk, mik vagyunk? (...) Létezik válasz a kérdéseimre, mert a csángó magyarokról sokat írtak: magyar nyelven rengeteget, románul annál kevesebbet, s azt is elferdítve, meghamisítva. Magyar történészek, nyelvészek, néprajztudósok alapos tanulmányokat, könyveket írtak mirólunk. De ce fölös ? (Milyen haszonnal? - T. Z.) A legtöbb csángó szemében holtbetű, mivel nem tudnak magyarul, és így jóformán semmit sem tudhatnak meg saját eredetükről, őseikről, rég tovaszállt múltjukról. Kérve kérek "minden jóravaló embert: legalább most, a tizenkettedik órában segítsenek rajtunk. Fel akarjuk emelni a fejünket, s többé soha nem akarjuk lehajtani azt. Miért lenne bűn, ha valaki meg akarja őrizni az édes anyatejjel zsigereibe szívott ősi nyelvet? Az ember és Isten elleni vétek, hogy egy népes etnikai csoportot szorongatnak, kényszergetnek útón-útfélen, hogy felejtse el az anyanyelvét. ” A csángó magyar legyen román? Nem véletlenül idéztem Kilyén Ilka műsorából ezt a levelet! Éppen az oly annyira szükséges mítosztalanítás teszi indokolttá, hogy megértsük ennek a népcsoportnak a trafédiáját: ma nem minden Cjángó magyar beszéli ősei nyelvét, hogy nem minden moldvai római katolikus magyar, hogy az évtizedek óta tartó kegyetlen asszimiláció keserű fintoraként néhány Erdélyben magyarul tanuló kisdiák édes apja szélsőségesen magyarellenes! Dani- Péter Tinka levele segít megérteni az idei népszámlálás vérlázító praktikáit: csángó magyarok által lakott falvak egész sorában a római katolikus lelkész, a rendőrség, a községi tanács kiátkozással, büntetéssel, a kitelepítés emlegetésével próbálta rávenni a lakosságot, hogy rótta nincs dologidő, nyáron is szőnek az asszonyok mai katolikus románnak vallja magát. Csoda-e, hogy ennyi fenyegetés és tiltás megtette a maga hatását? Tehát ma sem tudjuk pontosan, hogy hány csángó magyar él Moldvában és szerte az országban! Kilyén Ilka műsora - eleven hangszerként - szólaltatja meg ezt a sokágú sípot, amely századok ködéből és a mai kegyetlen valóságból hozza felénk egy sokat megpróbált, még többet szenvedett nép ábeli sikolyát. Kilyén Ilka nagy-nagy érdeme, hogy ez a vallomás - amelyre mintegy az életét tette fel! - nem válik egysíkúvá, nyomasztó, a végzet elrendeléseibe belenyugvó lemondássá. Itt-ott hasadó réseken már egy fokozato- 25
