Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-09-01 / 9. szám

Ketten maradtunk, pedig né­gyen indultunk volna. Tur­­kológus ismerősünk nem kockáztathatta egy másik, hirtelen jött szolgálati útját. Beder Tibor Csíkszeredái ta­nár aki tavaly élménybe­számolót tartott Óbudán a törökországi Gebiz faluról - szintén nem jöhetett. Har­madikunk Bulgáriában le­kötött néprajzi előadását vi­szont sikerült egy héttel odébbrakni. Forró telefon­jaink olyanok lehettek, mint egy koprodukciós film színészegyeztetése. Közben izgalommal számláltuk a napokat, legyen végre a ke­zünkben vállalkozásunk lét­alapja, a dollárban kiszá­molt benzinpénz, és a köl­csönzőtől kapjuk meg a strapabíró autótípust. (Kosztunk, kvártélyunk „magánügy”, arra való a konzervgyűjtemény és a há­lózsák.) Meglett a pénz, előkészí­tették a járművet - köszö­net a Lakitelek Alapítvány és a Széchenyi Társaság tá­mogatásáért -, csakhogy időközben végérvényesen felére „csökkentünk”. A tö­rök nyelvek tudósát hirte­lenjében hiába próbáltuk másvalakivel pótolni. Most mit tegyünk? Osszenéztünk. Vissza az egész? Erről szó Vajon megtaláljuk? Gebizt nem mi fedezzük fel. Mindketten olvastuk az Élet és Tudományban jó tíz évvel ezelőtt dr. Ispay Fe­renc cikkét. A New York­ban élő szerző megírta, mennyit kereste Anatólia hegyei között Macarköyt, Magyarfalvát. Végül a no­mád pásztoroktól tudta meg, hogy a falut újabban Gebiznek nevezik, s így már rátalált. Törökül alig tudott, de magára mutatva csak ennyit mondott: magyar. Máris embergyűrű vette kö­rül a piactéren. A szájha­gyományt - rövidítésünkkel - így rögzítette dr. Ispay: Őseik 420 évvel ezelőtt jöt­tek Magyarországról az Isz­tambul környéki Gebze vi­sem lehet. Nincs fontosabb a magunk kereste feladat­nál és mi sem ambicionál­hat jobban, mint ami ke­­resztülvihetetlennek látszik. Másfél óra múlva indu­lunk! - adtuk ki egymásnak a parancsot. Hogy elhatározásunk nem afféle elhirtelenkedett, legényes húzás volt, azt már az autóban, de még idejé­ben tisztáztuk - valahol Bu­dapest és Cegléd között -, miután kezdtük magunk után hagyni az indulásunk rizikóitól tetőfokra hágott stresszünket. dékére. Egy közeli cserkesz falu lakosságával nem tud­ván megférni, a falut felad­ták és az Isparta melletti hegyi legelőre menekültek. Telente a hegység lábához húzódtak állataikkal, az Antalyai-öböl menti sík vi­dék peremére. Végül itt te­lepedtek meg, s elhatároz­ták: falujuknak olyan nevet adnak, ami emlékezteti őket régebbi hazájukra. így lett belőle Gebiz Macar. (A tö­rök „c” betűt „dzs”-nek kell ejteni: madzsar.) Az eredetmonda után < r majd mi is faggatózunk. 1J

Next

/
Thumbnails
Contents