Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-09-01 / 9. szám

8 A nyolcvanas évek elején néhány egyetemi hallgató megpróbált szembenézni ezzel a jelenséggel. Számuk­ra ez némiképpen létkérdés is volt, hiszen tudták, az egyetem végeztével kény­szerhelyzetbe kerülnek - lépni, élni kell. Hogyan? Az nyilvánvalónak látszott, hogy a két Magyarország határán (az egyik a főváro­si-városi, a másik a vidéki lét) kell mind a maguk, mind mások számára érvé­nyes, követhető életmintát találniuk. A hajdani vidéki életmódot nem lehet, nem is érdemes feltámasztani. Inkább arra kell törekedni­ük, hogy vidéki körülmé­nyek között is akár „főváro­si” minőségű életet élhesse­nek. Dózsa Tamás, aki ek­kor az iparművészeti főis­kola hallgatója volt, ezt úgy fogalmazza meg, hogy ha­mutartók tervezése helyett ők egy új környezet megal­kotását választhatták. Amelybe szervesen épül be ami régi, de használható, mert még mindig funkcio­nális. Nem erőltetett és programszerű hagyomány­­őrzésről, és nem a falu „mo­dernizálásáról” van szó, ha­nem többről. Emberléptékű környezetről. A városiasod­­ni kívánó falusi ember fel­húzta a hatalmas házat, amely lötyögött rajta, nem érezte jól magát benne. Bú­torai között feszengett... Egyszóval ezernyi apróbb­­nagyobb kihívással nézhe­tett szembe a nyolcvanas évek elején induló fiatal ér­telmiségi. Néhány budapes­ti egyetemi hallgató megkí­sérelte életbe ültetni elkép­zeléseit. Kevés pénzzel meg­vásároltak Kapolcson egy omladozó, régi házat. Utána pedig a téesz üres magtárát. A tulajdonosok: Ertsey Atti­la építész, Rosnyay Nóra építész, Pécsi Erika belső­­építész, Jack Tibor építész, Hatvány Gábor építész, Szo­­boszlay Péter grafikus, Vas­­tagh Ágnes textiles, Tóth Pé­ter grafikus - és hozzájuk csapódott később Vásárhe­lyi Judit, a nem kormányzati környezetvédők egyik jeles magyarországi szervezője és Bába Iván politológus, aki azóta gyakorló politikusi pá­lyára lépett (ma a külügymi­nisztérium helyettes állam­titkára). A „csapat” tagjai a mag­tár körül építenek családi házakat; ez kinek-kinek akár az abszolút „alkotó magányt” biztosíthatja, ugyanakkor a stúdiónak ne­vezett hatalmas magtár kö­zös műhelyként szolgál. Néhányan már itt élnek. Mások afféle második ott­honként „élik meg” Kapol­­csot. Kapolcs - is - hajdan virág­zó falu volt. Ma négyszáz­­nyolcvanan lakják. Áz el­néptelenedéshez, az ismert történelmi körülmények mellett, az „elvíztelenedés” is nagyban hozzájárult. A folyóvíz medre száraz, az ötvenes évek elejétől állnak és korhadnak a vízimal­mok. Egyértelműen holt vi­dék lett volna a Dörögdi­­medence a Balaton viszony­lagos közelsége nélkül. így Lesz. ebből biokertészet? Egy különös alakú sírkő a kapolcsi temetőben

Next

/
Thumbnails
Contents