Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
Pápai Gábor újjáépített vízimalma összeálló idő. Az ünnepek kavalkádja ritkán pezsdíti meg az életet. Egy-egy fesztivál legfennebb csak az időszaki turizmust lendíti fel. A falusi turizmust biztonságos alapokra kell helyezni. Nos, Vásárhelyi Judit, aki Független Ökológiai Központ néven Magyarország és Közép-Kelet-Európa egyik legjelentékenyebb nem kormányzati (NGO) környezetvédelmi intézményét hozta létre, népfőiskoW ’ iil számítani lehet — de re- összeomlik vagy ménykedni mindenképpen újjáépül?- a falusi turizmus kibontakozására. Ehhez azonban vonzóvá, széppé, érdekessé kell tenni a falut. Ilyen meggondolásból is előtérbe került a hagyományőrző népi építészeti emlékek felújítása. Ez a közeg tehát érzékeny azokra a gondolatokra, célokra, amelyeket a Kapolcsra költözött építészek, művészek követnek. Ami azonban érdekes és szép látvány(osság), az még nem feltétlenül szerves emberi közösség, mely ekként létezett évszázadokon át ebben a tájban. Egy dolog a háromnapos fesztivál - és fo,ó. teljesen más (megtartó vagy kékesdy pusztító) a hétköznapokból károly lát indított a Dörögdi-medencében. Ha csak annyit mondanánk, hogy környezetvédelmi népfőiskola működött az öt faluban, azzal bagatellizálnánk a lényeget. Ezen a tíz találkozón a vidék sajátos körülményeinek számbavétele, egy új életminőség és tevékenységi rendszer megalapozása volt a tét. Hogyan kellene gazdálkodni az erőforrásokkal, milyen lehetőséget kínálnak a születő környezetvédelmi és földtörvények, biokertészet, jövedelmező állattartás - ilyen és hasonló témákról cseréltek eszmét és információt a „népfőiskolái polgárok”. Egyszóval gazdasági, jogi, szakmai kérdések kerültek terítékre három hónapon át. Dr. Tardy János államtitkár (előadóként) az ökofaluvá minősítés (és fejlődés) előnyeit részletezte - és talán az ő egészen gyakorlati jellegű előadásában felvillanó távlatokban rejtőzik a kapolcsiak számára járható út. Hétköznapok Évente egyszer vagy kétszer ünnepük Kapolcsot. Talán Kapolcs is ünnepel - azért mondom, hogy talán, mert majálist és fesztivált ezerszám lehet tartani, de igazi ünnepnek csak az minősül, amit magáénak érez egyegy emberi közösség, olyannyira, hogy lelki szükséglet érvényesül és fejeződik ki benne. Ezért legfennebb fesztivál- vagy majálisrontó lehetek, de ünneprontó semmiképpen, amikor megkockáztatom azt a vélekedésemet, hogy a legjobb szándékok ellenére sem fogja mintának, komoly kísérletnek érezni a hagyományoshoz és az újhoz egyaránt ragaszkodó, új életminőséget kereső-kutató világ a kapolcsi kezdeményezést, ha folyton-folyvást zenéstáncos összeállításokat láthat és a „falut felemelni” kívánó művészek és kollégáik kevés helyzetismeretről tanúskodó fejtegetéseit hallgatja. A kérdés összetettebb. A Kapolcsra kirajzott hajdani fiatalok együtt akartak-akarnak felemelkedni a faluval. Életformát keresnek. Ennek része lehet Márta István, a lelkes zeneszerző kultúraszervező tevékenysége, Pápai Gábor építészeti hagyományokat, malmot mentő igyekezete, Vásárhelyi Juditék népfőiskolája - és hál’ istennek folytatni lehet a felsorolást. Az emberek hétköznapokban élnek. Ott keresik a mintákat. Az elsorvadásra ítélt, rogyadozó házakkal és malmokkal zsúfolt Kapolcson hétköznap érdemes szétnézni. szávaI GÉZA9
