Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-08-01 / 8. szám
állásfoglalást kért e nem akármilyen kérdésben a Magyar Tudományos Akadémiától. A Tudós Társaság a honfoglalás kezdő és az azt bevégző esztendő meghatározásával a történelmi bizottság négy tagját bízta meg, név szerint Botka Tivadart, Pauler Gyulát, Salamon Ferencet és Szabó Károlyt. Botka Tivadar azonnal elhárította a megtiszteltetést. Élemedett korára hivatkozott, és való igaz, hogy már nyolcvanesztendős volt ekkor, de mégsem volt szép tőle, hogy retirált. O volt ugyanis az, aki még 1878-ban, a Századok hasábjain, az ezredik évforduló országos megünneplését először javasolta. A megmaradt három tudós háromféle megoldással rukkolt elő. Bár ezek meglehetősen közel estek egymáshoz. Pauler Magyarhon teljes meghódításának dátumát a 900. évre teszi, a kezdetekkel nem foglalkozik. Salamon Ferenc a 898. esztendőt jelöli meg, amikor - szerinte - „el volt döntve már, hol lesz a magyarok állandó hazája...” Szabó Károly bölcsen e két terminus átlagát számítja ki, mert szerinte a magyarok „899-ben, midőn legelső külföldi hadjáratukon egy esztendőnél tovább Felső-Olaszországban időztek, mai hazánknak már teljesen birtokában voltak”. A kormány döntött a Honfoglalásról A történeti bizottság nehéz helyzetében az alább idézett szöveget teszi le a kormány asztalára: „Teljesen kétségtelen tény gyanánt az adatok tömkelegéből csak az bontakozik ki, hogy 888 előtt a magyarok mai hazánk területén nem telepedtek meg, és 900-ban mai hazánk területének elfoglalása be volt fejezve, a magyar állam meg volt alapítva...” A kormányra várt hát, hogy döntsön a kényes ügyben, s nem is habozott sokat, amíg a Millennium évét 1895-ben meg nem határozta. A szerzőtől a lehető legtávolabb áll, hogy léha párhuzamokat vonjon régi és mai események között, csak azért, hogy bizsergetően látványos hasonlatosságokra rámutasson, de nem állhatom meg Szerencsére az Operával szemközti palotát nem bontották le mégsem e számokat körüljárni. Mert ki vitatná, hogy a legkézenfekvőbb, netán leglogikusabb az lett volna, ha a két szám átlagában jelölik meg a dátumot. Ez ugyebár 1894. Senki meg nem magyarázhatja, miért lett a kitüntetett terminus mégis 1895. Azt viszont már könnyű indokolni, miért rendezték mindennek ellenére - időközbeni törvénymódosítással - 1896- ban a millenniumi ünnepségeket. Azért, tudniillik, mert 1893-ban rájöttek, hogy mindaz, amit az ünnep fényét emelendő 1892-ben elhatároztak, csak 1896-ra lesz - és lehet - készen... És megszólalnak a fanfárok A Nemzeti Aggályok még így is maradtak. Színház Pulszkv Károly a Pesti Hírlapban például így ír: „Természetesen, hogy ezen alkalomra nem hiányoznak a cifránál cifrább fantasztikus tervek, légvárak és ködképek... Nemcsak becsületes iparkodást, de befejezett tényeket is szeretnének bemutatni, nemcsak deficit nélküli költségvetést és aranylábon rendezett valutát, de oly fővárost is, mely megfelel páratlan szépségű fekvésének, s Európa városai közt előkelő helyet foglal el az elsők közt, erre azonban nem tudtuk felhasználni a meglévő időt, a pompás körútnak s mellékutcáinak nincs még sem egészséges ivóvize, sem egészséges levegője. A végleges vízvezeték, mint Wagner homonculusa Goethe Faustjában, nem tud megszületni, a csatornázás meg van ugyan kezdve, de nem lesz három évre befejezve... Ott lesznek még élénk emlékezetben a chicagói világkiállítás merész csodái, s kiállításunk... nem fogja kiállhatni az összehasonlítást az antwerpenivel, mely ugyanakkor nyílik meg, s a versenyben biztosan győz...” És így tovább, és így tovább. A léha szerző - komoly ígéretet téve arra, hogy ezt a stílust egyszer és mindenkorra abbahagyja - újra csak vétekbe esve azt még elárulja, főleg, nehogy a fejére olvassanak némi csúsztatást is egyéb bűnein kívül: Pulszky kormánypárti képviselő volt. 1892-ig. Az ezután következő ciklusban nem sikerült mandátumot szereznie. Minden rangú és rendű fenntartások ellenére azonban - s az eredmény ismeretében egyértelműen jogos fel fohászkodnunk: hál’ istennek! - az előkészületek rendben haladtak. 1894-re összeállt a program is, Apponyi Albert meghirdette a pártok békéjét - némi nagyzolással ’Treuga Dei’nek, azaz ’Isten Békéjének’ titulálva a kívánatos állapotot, amit a vele nem azonos párton állók komolyan sohase vettek, és rendben eljött, s elmúlt ama nevezetes május másodika, amikor az ünnep ünnepélyesen megnyílt. Ez azonban már egy másik történet lapjaira tartozik. BÚZA PÉTER
