Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-08-01 / 8. szám
A HATÁR TÚLOLDALÁN Hármas évforduló Szent László városában 10 Várad ünnepei mindig lelki ünnepek. Hát még amikor születésére és feltámadásaira emlékezik ez a város! Belső sugallatra, lélek szavára állt meg ezen a helyen a vadászatra érkező László király. Ifjú kora óta szívesen időzött a közeli Bihar földvárában, gyakran bejárta a Körös ingoványait és kiváló hadvezéri érzékkel ismerte fel a folyó ágaitól közrefogott sziget előnyeit. A földvárat gyakran veszélyeztette a betörő ellenség. Itt lesz hát az új erősség, ezen a szigeten! Megalapította Bihar-Várad várát, felépítette benne a székesegyházat. Innen indult csatáiba a váradi és bihari zászlóaljak élén, és kívánsága szerint itt temették el. Ezekhez a történelmi tényékhez egy szép legenda is társul a temetéséről. Három évvel Várad alapítása után, 1095-ben halt meg a király Nyitrán. Július volt, forró nyár, a holttestet nem merték Váradra szállítani, hogy beteljesítsék a király akaratát. A somogyvári bencés kolostorban helyezték pihenőre a tetemet. Ott is maradt 21 éven át, amikor a váradiak azt kérték II. István királytól: hozhassák az ő várukba, az ő templomukba a nagy királyt, mert ott találhat csak igazán nyugodalmat. István a hűség jogán jelentkező váradiakat sem akarta elutasítani, a ragaszkodó somogyváriakat sem küldhette el. Úgy döntött, hogy helyezzék díszes szekérre a koporsót, fogjanak lovakat a szekér elé, és bízzák a lovakra, hogy merre indulnak. Ahogy befogták a lovakat, azok nagy sebességgel elindultak Várad irányába. Később majd II. István is ide temetteti magát, meg Nagy Lajos, aztán Zsigmond, történelmünk hatalmasai. Jött a tatár, feldúlta a várat, az országot. Rogerius mester Siralmas krónikája azt sejtethetné, hogy soha nem lesz élet a Körös szigetén, a felégetett várban, nem miséznek a széA Varadinum ’92 ünnepségsorozat befejezéseként ünnepzáró szentmisét tartottak a nagyváradi bazilikában FOTÓ: MTI kesegyházban. De két évszázad múltán Janus Pannonius már virágzó várostól, a múzsák otthonától búcsúzik, mikor Váradról Ferrarába, Paduába indul. „Aranyba vont királyokat” hagy itt, kiknek a gonosz tűz és a dűlő fal omladéka sem árthat, ama „rőt fegyvert viselő lovas királyt”, kinek jobbjában bárd, teste a veszedelem pillanataiban „bő nektár verítékezett”, a nemes lovagot, akinek segítségét kéri tudomány szerző útjához. Újabb századévek, újabb pusztulás, most a török képében. Égő falak, halottak, menekülők. Pusztulnak a köny-
