Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-07-01 / 7. szám
A HÓNAP HIHH Csapdák, választások Napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra olyan kérdésekkel szembesül a középkelet-európai polgár (hát még, ha különböző jelzőkkel ellátott magyar: „anyaországi, felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, jugoszláviai...”), amelyek válságos időszakokban, történelmi fordulatok idején mindig felbukkannak. Ha csupán lapunk olvasótáborára, a világ többtucatnyi országába szétszórt magyarokra gondolunk, akkor még az anyaország fogalma is zavarossá válik. A nyugati magyarság a Kárpát-medencében egységes etnikai tömbben élő magyar közösségből szakadt ki - ezt a közösséget pedig határokkal szaggatta szét a történelem. A közép-kelet-európai változások nyomán az utóbbi kéthárom évben álmainkat olykor a valóság is visszaigazolja. Már könnyebben lehet érintkezni, utazni. Talán a felelős együttgondolkodás ideje is eljön. Ez azt jelentené, hogy „közösségben” gondolkodva távlatosabb szempontok szerinti érdekek is kifejeződhetnének a döntéseinkben. A szabdalt tudat részigazságai egyetemes érvényű-hatású csapdák télé vezetnek. Hadd emeljünk ki a közelmúlt döntései közül csupán egyet: a budapesti közgyűlés habozása a világkiállítás ügyében példa értékű. Nyilván helyénvalóak voltak az ellenérvek is. Épp csak az nem kapott kellő hangsúlyt (sokak léjében fel sem merült), hogy ez a testület nem egy főváros, hanem egy régió - és a régióban élő népek - történelmi fontosságrendű ügyében dönt. Hadd játsszunk a tűzzel most, amikor már csak a parazsa maradt: mi történik akkor, ha elmarad a világkiállítás? Belesétálunk egy olyan csapdába, amit saját csonka tudatunk állított - volna - nekünk. Ha nincs világkiállítás - lesz honfoglalási emlékünnepség-sorozat. Gondoljuk meg, hogyan fogadják ezt a környező országokbeli, amúgy is heveny izgalmi állapotban örvénylő, támadóan nacionalista jelszavakat hangoztató, nem csekély létszámú, általában hangadó politikai csoportosulások. És milyen következményekkel fenyegette volna mindez a kisebbségi magyarságot... A helyes választás révén sikerült kikerülni saját csapdánkat. A világkiállítás a régió közös ügye, és ebben a helyzetben - annyi évtized után először - felértékelődik a kisebbségi magyarság szerepe, hiszen valóban közvetítésre vállalkozhat. És végre az is kimondható, hogy nem a magyar kisebbségek, hanem a Kárpát-medence magyarsága vállal közvetítő (akár integráló) szerepet a régióban, hiszen ennek az etnikai közösségnek az egyharmada (legalábbis a középrétegek és az értelmiség szintjén) környezeti nyelveket ismer - és a különböző országok sajátos szerkezeti, működési gondjait illetően is tájékozott. Mindenki választópolgár, akinek szavazati joga van. Manapság - itt Közép-Kelet-Európában - az összetett szó elemeire szakad. A nagy kérdés, hogy a rendszerváltozások gáttörő hullámai múltán a polgár: szavaz-e? Úgy tűnik, hogy régiónk polgárai miután a változást választották, az új rendszerben már nem a régi hévvel választanak - magyarán: nem tüsténkednek, ha szavazásra szólítják őket. A dolognak talán megvan a maga belső, pofonegyszerű logikája. Történelmi tétű választások után csappan a szavazókedv. A változások irányát ugyanis már kevéssé befolyásolja egy-egy választás. Ilyen szempontból Magyarország túl van a történelmi fontosságú döntéseken. Az erdélyi magyarság azonban továbbra is a választások kényszerében éli az igencsak hosszúra nyúló rendszerváltozás tragédiáktól sem mentes mindennapjait. Marosvásárhelyen, ahol még eleven a magyarellenes pogrom emléke, a polgármester-választás kezdetben afféle „helyi népszámlálási akciónak" tűnt, hiszen mindenki arra volt kíváncsi, milyenek a nemzetiségi arányok ebben a városban, ahol az ötvenes évek végén a lakosság kilencven százaléka magyar volt, ám az arány jelentősen változott Ceausescu betelepítési programjának eredményeként. Ma körülbelül fele-féle arányban lakják a hajdani Magyar Autonóm Tartomány központját a románok és a magyarok. A statisztikák nem megbízhatóak. Ezért tűnt úgy, hogy a szavazatok számlálása után derülnek ki az igazi arányok. A több hónapja folyó választási harcban mindent kipróbáltak a - román - hatóságok. Katonákat hoztak a városba, hogy a román szavazók számát velük növeljék, hamis személyazonossági igazolványokat állítottak ki a környékbeli román parasztoknak, hogy „vásárhelyi lakosokként” az urnák elé járulhassanak, válogatott módszerekkel próbálták diszkvalifikálni a magyar jelölteket. Hosszú huzavona után csak május végére lett polgármestere Marosvásárhelynek, egy magyar mérnök személyében. Ennek a választási győzelemnek Romániában óriási a jelentősége: hozzá kell szoknia a többségnek ahhoz, hogy az ország második legnagyobb pártja a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége, és ahhoz is, hogy minden betelepítés ellenére akad még „magyar jellegű" nagyváros Erdélyben. A jugoszláviai választások előtt a vajdasági magyaroknak azt is meg kellett fontolniuk: egyáltalán részt vegyenek-e, állítsanak-e jelölteket? Döntésük bölcs volt. Jelenlétük a létezésüket teszi elvitathatatlanná. Szlovákiában a magyarok létét már nem próbálják tagadni. Épp csak nemzetiségként emlegetik őket - az pedig a „szlovák nemzeti logika” szerint nyilvánvaló, hogy a nemzetiséget nem illetik meg azok a jogok, amelyek a nemzetnek járnak. Ebben a viszonylag polgáribb környezetben a magyarok politikai tagozódása is hangsúlyozottabb. A Magyar Polgári Párt a kormánykoalíciónak is tagja volt. (Annak, amely egyebek között a sokat kárhoztatott nyelvtörvényt előterjesztette.) A másik három párt emiatt csak úgy lépett volna választási szövetségre a Polgári Párttal, ha az nyilvános önkritikát gyakorol koalíciós tevékenységéért. Mivel ez nem történt meg, a magyarok nem tudtak egységesen fellépni a választásokon, és egy pillanatban úgy tűnt, hogy ennek a nemzetiségnek a parlamenti képviselete is kétséges. A hárompárti szövetség azonban bejutott a parlamentbe, a Magyar Pblgári Párt nem. A szlovákiai magyarság egésze szempontjából ez győzelem is. meg nem is. Az egységes nemzetiségi érdekképviselet hatékonyabb lehetne a pártok összefogásával. Itt már a módszerek és a stratégiák vitája kezdődik. A Magyar Polgári Párt azzal érvelhet, hogy mérsékelő hatást gyakorolt a kormányzó koalícióra. HHHHHMHHHHMHUHHHHI
