Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
KULTURÁLIS KÖRKÉP 40 Ezt láttuk a moziban Édes Emma, Szabó István Oscar-díjas filmrendező - talán két szuperprodukció között - készített egy látszólag egyszerű filmet, azokhoz képest valószínűleg jóval alacsonyabb költségvetésből. Az Édes Emma, drága Böbe a rendszerváltás időszakában játszódik. Két főhősnője, Emma és Böbe orosztanárnők, akik kénytelenek gyorstalpaló tanfolyamon angolul tanulni, hogy amit aznap elsajátítottak, másnap már oktathassák a csöppet sem érdeklődő tanulóknak. Tanári diplomájuk értéke hirtelen devalválódott, „a tudás: hatalom” jelszó egyik napról a másikra érvénytelenné vált számukra. A rendszerváltás elvette tőlük - és sok száz tanártársuktól - a nehezen megszerzett tudás hatalmát. Emma és Böbe egy szűk kis szobácskábán él a pedagógusszállón. Elhagyott, szemetes út vezet a villamosmegállótól a kapuig, kocsmabódéval, ahonnan nap mint nap éri őket szóbeli vagy akár tettleges támadás is. Nincsenek illúzióik, „mindössze” önálló lakást, családot szeretnének. Jól, azaz emberhez méltóan élni. Hétköznapi nők, hétköznapi vágyakkal. Amelyek számukra mégis elérhetetlenek. Emma a szerelembe menekülne, ám nős iskolaigazgató barátja most végképp moccani sem mer, még az állása kerülne veszélybe. Hiszen ő mindig azt tette, amit kellett. Ahogy mások diktálták. De most nincs drága Böbe aki megmondja, mit és hogyan... Böbe tiltott prostitúcióba, valutázásba keveredik. Nem lát más kiutat. Rövid időre börtönbe kerül, ahonnan a szabadulás után első útja a pedagógusszállóra vezet. Már ott sincs számára hely, Emma új szobatársnőt kapott, aki zárja a szekrényét. A régi barátnő, Emmától kölcsönkért ruhában, a tus alá áll engedi magára a vizet. Mintha tisztulni akarna. Aztán már nem marad más hátra, mint a zuhanás az emeletről. A vértócsában fekvő Böbe már nem hallja Emma kétségbeesetten korholó szavait: „...nem ez a megoldás ...” Szabó István filmje nem a megoldásról szól. Vázlat a rendszerváltás egy szeletéről, a humanista művész szemszögéből. Agyonpolitizált hétköznapjainak valódi mélységéből hozott villanás. A vértelen (?) rendszerváltásról. S hogy ez a pillanatkép mennyire érdekli a külvilágot, azt bizonyítja, hogy az Édes Emma, drága Böbe elnyerte a 42. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve díját amely egyben a zsűri különdíját is jelentette. Megkapta az ökumenikus egyházak díját a két női főszereplő - Johanna Tér Steege és Börcsök Kiscelli múzeum Enikő - kimagasló alakításáért, valamint a tájékoztatásért, amelyet a mű ad változó társadalmunk kaotikus életéről. T. V. Tapintható tárlatok A Kiscelli Múzeum új sorozatot inditott. Szobraink városszerte címmel kiállítást rendezett vakoknak és csökkentlátóknak. Nekünk, egészséges embereknek szinte természetes, hogy látunk, hallunk, járunk. Az már csak nagyon ritkán jut eszünkbe, hogy tapintással is érzékelhetünk. Bár a múzeumokban a gyerekek igen gyakran, de mi felnőttek is szeretnénk néha megfogni, a kezünkbe venni egy-egy szép kisplasztikát, ötvösremeket, textíliát. A vakok vagy a csökkentlátók a külvilágról tapintással - és hallással - szereznek információkat. Bár gazdag a nyelvezetünk, de szavakkal bizony nagyon nehéz a képzőművészetet láttatni. A festmények, grafikák, textilek még tapintással sem nyújthatnak élményt, a szobrok viszont annál inkább. Körvonalaikkal, anyagukkal, kiterjedésükkel megannyi információt hordoznak. A köztéri szobrok a nem látó emberek számára azonban megfoghatatlanok. Éppen ezért választották a rendezők a sorozat első részeként a budapesti köztéri szobrok kisplasztikáiból készült válogatást. Ezek a kis minták érinthetők, s igy közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki ember és alkotás között. Az összeállításban az 1713-ban felállított Szentháromság emlékműtől az 1980-ban készült József Attilaszoborig jutottak el. A tárlaton 30 szobor tapintható. A kiállított tárgyakhoz tehát hozzányúlni szabad, a Braille-írásos feliratok és a katalógus a Vakok és Csökkentlátók Általános Iskolájában készült. Cs. M. Hadtörténeti Múzeum Napóleon-kori seregszemle A múlt század gyermekei még nem ismerték a matchboxokat, annál inkább az ólomkatonákat. Gyűjtötték, csereberélgették ezeket a háborús játékokat. A német területeken leginkább a Hein sichsen-figurákat kedvelték, amelyeket lapos formájuk miatt „zsiletf’-figuráknak neveztek. A Hadtörténeti Múzeum kiállításán ezekből is felsorakoztatnak néhányat. A hagyományos ólom mellett ónból, műanyagból, papírból is készítettek modelleket a játékos kedvű felnőtteknek. Felnőttek, akik szenvedélyesen gyűjtötték is ezeket a már szinte művészi tökéllyel előállított „ólomkatonákat”. Tudományos kutatások alapján, méretarányosan tervezték meg a figurákat, amelyeket aztán egy az egyben úgy „öltöztettek” fel, ahogyan valójában kinéztek a hajdani egyenruhások. Világszerte kedvelt volt a napóleoni háborúk korszaka, de a francia minikatonák mellett porosz, osztrák és az angol haderő fegyvernemét és felszerelését is megismerhetjük a tárlaton. A svéd testőrgránátos, a szárd karabélyos, az amerikai kapitány, az albán gyalogos katona vagy az afrikai hadjáratok mameluk harcosai a ritkán látott darabok közé tartoznak. A közel négyezer darabból álló tárlaton rábukkanhatunk a magyar huszárok, az inszurgens (nemesi felkelő) huszárt és gyalogost, a székely határőrtisztet megelevenítő apró figurákra is. A korszak híres Simonyi óbestere ugyancsak helyet kapott a miniregimentben. Szemet gyönyörködtető a spanyol, a német, az osztrák, az orosz, a lengyel, a cseh, a szlovák az olasz és a magyar modellezők egy-egy csatát rekonstruáló helyszíne. Külön említést érdemel még az
