Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-06-01 / 6. szám

a hat négyzetméteres terepasztal, amely a Lipcse melletti „né­pek csatájának” egyik ütközetét mu­tatja be, 1720 figurá-Budapest - Dubrov­nik, vagyis Múlt és je­len címmel látható ugyancsak a Hadtör­téneti Múzeumban Istókovits Kálmán akvarellkiállítása. A tavaly elhunyt mű­vész a római iskola kimagasló alakjai kö­zé tartozott. Először Zádor István szabad­iskolájában tanult, ahol megismerte a rézkarctechnikát, majd a pécsi művész­telepen Csók István és Rudnay Gyula fi­gyelt fel tehetségére, s a képzőművészeti főiskolán is ők voltak a mesterei. Később Dudita Andornál fal­festészetet tanult. A most bemutatott akvarellek a Szép ut­cai műteremben „vár­ták”, hogy közönség elé kerülhessenek. Is-Színházi körkép tókovits ugyan nem akart háborús topog­ráfiát készíteni, egy­szerűen dokumentál­ta a látványt. Csend, ijesztő mozdulatlan­ság, pusztító üresség. Budapest romokban, később az újjáéledt főváros. Dubrovnik 1937-ben, ragyog, su­gárzik, majd 1944- ben szétdúlt, kihalt. A jugoszláviai esemé­nyek - sajnos - idő­szerűvé tették Istóko­vits alkotásait. S ha nem figyelnénk a ké­pek témájára, még gyönyörködnénk is az érzékeny lélekkel megjelenített látvány­ban. Mert szép le­het-e egy feldúlt, le­pusztított város? Aligha! Az viszont kétségtelen, hogy Is­tókovits Kálmán élet­művében külön he­lyet foglalnak el ezek a művek, amelyek XX. századi magyar képzőművészetünk legjobb, legkvalitáso­­sabb alkotásaihoz mérhetők. CSORBA MÁRIA Sírkő és kakaó Zenés komitragé­dia - ez a műfaji meghatározása Eörsi István Sírkő és kakaó című darabjának, amelyet a Budapesti Kamaraszínház stúdi­ójában mutattak be. Az előadást maga a szerző vitte színre, akinek nem ez az első rendezése, hiszen ko­rábban már rendezett külföldön: Hamburg­ban A kihallgatás, Osnabrückben pedig a Kompromisszum című darabját állítot­ta színpadra. Eörsi tragikomé­diái a groteszk szélső­séges válfaját képvi­selik. A realitásból indulnak ki, s a világ­ban fellelhető abszur­ditást ábrázolják. A Sírkő és kakaó alcí­me szerint traktátus a nyárspolgárság végle­teiről. Beszédes nevű hősei a Piti házaspár, akik tizenöt éve élnek eltartási szerződés­ben egy milliomos öregasszonnyal. Egy szép napon egy ügy­védtől csodálatos gyűjteményt kapnak, amelynek címe: „Kis traktátus a lakástulaj­donos vénasszonyok jobblétre szenderíté­­sének különféle tör­vényes módozatai­ról.” A nyomorúsá­gos kis lyukban vege­táló Pitiék elkezdik megvalósítani a 499- féle módozatot tartal­mazó gyűjteményt, amin az öregasszony igen jól szórakozik, ugyanis ő is ismeri azt. Özvegy Torony­­né maga az elpusztít­hatatlan gonoszság, a túlélő rossz. Az 1965-ös válto­zathoz képest Eörsi némileg átigazította drámáját - tekintettel az idő múlására és a rendszerváltásra - a mához szólóbbá tette, s kiiktatta a rendőr- és szexvicceket. A tragikomédia így szi­kárabb, célratörőbb lett, s egyszerre szól a hatalom, a zsarnok­ság torzító, elember­­telenítő hatásáról, s arról, hogy mit kezd­het a kisember a hir­telen jött szabadság­gal, tud-e élni vele. Az öregasszonyt - szerzői instrukció szerint - férfi, Helyey László alakítja - bra­vúrosan. Vörös paró-Tóték „Hogy lehet kedvet csinálni egy színházi előadáshoz, most, eb­ben a furán szétsza­kadozó és összerakó­dó országban: Ma­gyarországon. Egy abszurdnak nevezett drámával, egy egyre inkább abszurd or­szág abszurd hely­zetben lévő színházá­ban mit lehet monda­kával, élénk smink­kel, sunyi mosollyal. Hol tolókocsiban szá­guldozik a nézőteret körbefogó keskeny játéktérben, hol ki­pattan belőle, s dalra fakad, táncot lejt. A „pitiség” természet­rajzát Kubik Anna és Újvári Zoltán mutat­ja meg visszataszító hatásossággal. A szokatlan, a más­ság erejével hat ez a produkció Budapest színi palettáján. „A meghökkentés nem cél, hanem eszköz an­nak megmutatására, hogy természetesnek, szükségszerűnek lát­szó világunk tele van tarthatatlan, termé­szetellenes beideg­­zettségekkel” - vallja Eörsi István egyik esszéjében. TARJÁN VERA ni?” - írja Örkény István Tótékjának nemzeti színházi szó­rólapján Funtek Fri­gyes rendező. (A fia­talember pár éve még a Nemzeti Színház színésze volt, majd el­ment Párizsba. Mára már annyira elsajátí­totta a nyelvet, hogy francia színházakban is játszik.) Funtek dobozvilá­got varázsolt a szín­padra, egy nagy do­bozban élnek és do­bozolnak Tóték, a bé­kés, joviális kisembe­rek, akiknek életét feldúlja a szabadság­ra hozzájuk érkező őrnagy. Kénytelenek zokszó nélkül elvisel­ni minden rigolyáját, hiszen a fronton har­coló fiuk képe lebeg a szemük előtt. Ha jól bánnak az őmagy­­gyal, Gyulának is jobb lesz a sorsa. Alattvalói lesznek egy zsarnoknak, aki úgy kényszeríti rájuk az akaratát, hogy közben mosolyog. Az őrnagyot az egyébként páratlan színészi kvalitásokkal rendelkező Cserhal­mi György játssza, aki nem igazán tud azonosulni az őr­naggyal, bár alkatilag hozzáillő szerep. Sin­­kovits Imre Tótja, Bé­res Ilona Mariskája és Varga Mari Ágiká­­ja sem veheti fel a versenyt azzal a ne­gyedszázada, a Thá­­lia Stúdióban bemu­tatott előadással, amelyben Latinovits Zoltán felejthetetlen őrnagya mellett Daj­ka Margitot, Nagy Attilát láthatta a kö­zönség. FOTÓ: FARKAS TAMÁS Jelenet a Tótékból: Varga Mari, Béres Ilona, Sinko­­vits Imre és Cserhalmi György

Next

/
Thumbnails
Contents