Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
A HÓNAP A gazdaság kiszorította a politikát a címoldalakról Két éve már, hogy a magyar nép szavazatával szentesítette a történelmi változásokat, de az eltelt időszakban - egészen a közelmúltig - egyszer sem került a gazdaság az érdeklődés középpontjába. Most viszont központi kérdéssé vált a gazdaság, hisz nekilátott az Országgyűlés a privatizációs törvénycsomag megvitatásának. Ezúttal nem egyszerű törvényalkotásról van szó, hanem olyan összefüggő tervezetek elfogadásáról, amelynek nyomán számos alapkérdés talán évtizedekre eldől. Ma még korai volna ismertetni a legfontosabb pontokat, mindenesetre hamarosan megmondható lesz például, hogy az állam mekkora szerepet kíván vállalni a későbbiekben a gazdaság alakításában. Kirajzolódnak továbbá azok a kedvezményezett rétegek, amelyek ezen újkori eredeti tőkefelhalmozásnak a húzóerői lesznek. Eldől majd az is, hogy a külföldi befektetők milyen feltételekkel jelenhetnek meg a hazai tulajdonosok között, és természetesen világossá válik, hogy a magyar lakosság milyen keretek között lehet tulajdonos. Az a lakosság, amelynek kilenctizedé nemrégen még - így vagy úgy - az állam alattvalója és alkalmazottja volt. Nagy tehát a tét, nem véletlen, ha a pártszónokok aggodalommal sorolják fel az esetleges kellemetlen társadalmi következményeket. A legélesebb véleménykülönbségek éppen a végrehajtó hatalom szerepvállalásának mértékével kapcsolatosak. A kapukat be kell zárni A gazdaság más okból is központi üggyé nőtt. A vállalati csőd bejelentésének végső határidejét április nyolcadikában szabta meg egy januári törvény. Ahogyan közeledett e vészterhes nap, úgy nőtt napról napra azon vállalatok száma, melyek jónak látták szembenézni fizetésképtelenségük valóságával. A közvéleményt talán igen, de a szakembereket kevésbé lepte meg, hogy az öröklött gazdasági szerkezet nemcsak egészében, hanem részleteiben, tehát az egyes vállalatok esetében is életképtelen képződmények tömegétől terhelt. A munkavállalók, a dolgozók világában is nagy a zavarodottság. Egyfelől milliók naponta tapasztalták, hogy munkahelyük roszszul vezetett, rosszul szervezett, túl nagy ráfordítással termel. Másfelől azonban nehéz elhinni, hogy tényleg eljöhet az utolsó nap: kész, a kapukat be kell zárni, mert még az is jobb, mint a veszteség termelése. Nem így képzelte soksok millió honpolgár a rendszerváltozást. Az észtvesztően gyors átalakulások az egyéni sorsok tükrében a legdrámaibbak. Nehéz ezeket megélni és megérteni. Elvileg mindenki képes felfogni, hogy a KGST-nek össze kellett omlania, és az országnak óriási veszteségeket okozott a szovjet hadigazdálkodáshoz történő egyoldalú kötődésünk. Gyakorlatilag viszont nagyon nehéz mindezt megérteni - ha rólam van szó. Ha az én városom látja kárát, ha az én megszokott munkahelyemről derül ki, hogy fölösleges, ha nekem mondják, hogy ősz fejjel új szakmát kell tanulni. E drámát mostanában több százezrek élik meg szerte az országban, és aki e pillanatban ettől szenved, annak sovány vigasz, hogy nincs más kiút. Nem könnyű elfogadni, hogy ami jó volt sok-sok évig, annak egyik évről a másikra megingott az alapja. Olyan kultúrákban, ahol a vállalkozás, a piac, s ennek belső törvényei a mindennapokat átható vezérelvek, talán kevéssé tragikus mindez, hisz tudhatja mindenki: a vállalkozás kockázat, vagyis bukni is lehet. Magyarországon azonban a lakosság többsége olyan körülmények, eszmék között élt és nőtt föl, ahol mindenkivel elhitették, a biztonság „államilag jár”, a felelősség kizárólagosan állami, anélkül, hogy bárkit is fölkészítettek volna arra az esetre: mi a teendő akkor, ha minderről kiderült teljességgel megalapozatlan mivoltuk. A nép türelmes Most a vállalati csődök heteit éljük, egyelőre lehetetlen megjósolni a bukások méreteit, gazdasági és szociális következményeinek trendjét. Lesz ilyen is, olyan is. Számos munkahely más néven, más profillal újjászületik, s egészen mást fog művelni, mint amit eddig. Lesz, ami végképp eltűnik, s lesz, ami csodálatos sikereket produkál. Ez az átalakulás már három-négy éve zajlik, s volt példa mindenre eddig is. Ami új, az a vállalatok tömeges csődje. A tönkremenetel azonban nem tegnap kezdődött, ezúttal inkább egy folyamat végéről van szó. A másik, az újabb folyamat elejéről még csak annyi mondható, hogy egészen bizonyosan a kislétszámú, mozgékony, gyors alkalmazkodásra képes szervezeti egységek a legsikeresebbek. Azt azonban nem lehet tudni, ez az új boom elég életképes-e ahhoz, hogy a nagyipari összeomlás helyébe lépjen és időben teremtsen és építsen ki egy más,
