Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-05-01 / 5. szám

tyájuk hatalmas ereje miatt aggódniuk, hiszen az egy­kori pásztoreb nyugodt, ki­egyensúlyozott, mondhatni „kezes” jószág. És ha már szót ejtettünk a nyáj őrzőiről, szóljunk ar­ról a három ősi magyar ku­tyafajtáról is, amelyeknek a feladata a birkák terelése volt. * A pulit a pásztor nagy becsben tartotta, céltudato­san tenyésztette. Egy kiváló ebért három-négy juhot is elkért, de a legjobbakat semmi pénzért nem adta volna el. A puli élénk, für­ge, tanulékony, a legintelli­gensebb kutyák egyike. Ko­rántsem véletlen, hogy a magyar rendőrség őrző-vé­dő feladatra is alkalmazta az ötven centiméternél ma­gasabb pulikat a két háború között - szép sikerrel. A pu­lit a pásztoroknak alig kel­lett idomítaniuk. Ha a kö­lyök egyszer-kétszer látta, hogy az idősebb kutyák mi­ként terelik a nyájat, maga is közéjük állt. Pápai Páriz Ferenc 1708-as Magyar-la­tin szótárában már szerepel a „puli” szócikk, a pontos fajtaleírás azonban a 20. század elejéig váratott ma­gára. A puli manapság igen népszerű. A pásztorok csak a kutya munkavégző képes­ségét, „eszességét” tartották szem előtt, ez volt a te­nyésztés legfőbb szempont­ja. Az utóbbi évtizedekben a küllem is fontossá vált, ezért külön tenyésztik a fe­kete és a fehér pulit, egyre ritkábbak a szürkék, bár igen szép az úgynevezett maszkos fakó. A puli meg­szokta a pusztai életmódot. Gyakran hiába teszik ki ne­ki a pokrócot, ő a téli hi­degben is jobban szeret az avarban feküdni, különösen ha onnan szemmel tarthatja a rábízott területet. Etetésé­re alig kell gondot fordíta­ni, egy átlagos család kony­hahulladékán bőségesen elél. 49

Next

/
Thumbnails
Contents