Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-05-01 / 5. szám
A HÓNAP Félúton -két választás között Ha majd a későbbi korok sajtó- és politikatörténészei 1992 tavaszának eseményeit bogarásszák, bizonyára feltűnik nekik az a tény, hogy ezen időszak belpolitikája hihetetlenül sűrűn volt konfliktusoktól terhes. A február, március és április csaknem minden napjára jutott valami „szédületes” közéleti balhé, és ember nem akadt, aki biztosan meg tudta volna ítélni, hogy melyik ügy milyen jelentőségűvé növi ki magát azok után, hogy azt valaki a nyilvánosság elé „cibálta”. Egyszerű gyáreladás biztonságpolitikai problémává alakult át, egy alelnök kinevezése körüli bonyodalmak egészen alkotmányos válságig fajultak, a megyei bírósági elnökök megválasztásával kapcsolatos hercehurcák nyomán kiderült, hogy alapvető egyet nem értések uralkodnak olyan - fundamentalistának tekintett - elv értelmezése körül, mint a hatalom megosztásának szükségessége. Elég volt egy-két rosszul sikerült miniszteri mondat, s máris bizalmatlan lett mindenki, elég volt egy homályos utalás, s máris tiltakoztak a szomszédok ... Sajnos a példázatok sorát vég nélkül folytathatnám. Kései utódaink már csak a lényeget fogják látni, és ők azt is tudják, hogy e tarkaságból mi bizonyult végül is sorsdöntőnek. Mi, akik itt és most éljük a mindennapjainkat, kénytelenek vagyunk komolyan venni a kor valamennyi konfliktusát, a rangsorolás az utókorra vár; hagyjuk tehát ezeket az ügyeket, inkább próbáljunk meg valamilyen mérleget készíteni az elmúlt két esztendőről. Intézményes alapok és hiányzó észjárások Két éve ugyanis annak, hogy megkezdte az új - többpárti - parlament a munkáját, s megalakult a koalíciós kormány. Ha igaz, akkor éppen két év múlva lesznek a következő választások, amikor módjában áll majd a választóknak a korábbi véleményüket felülvizsgálni. Ideje hát eltöprengenünk a két éve működő új politikai-hatalmi rendszer története fölött. Meggyőződésem, hogy ily módon talán könnyebben megértjük az említett konfliktusok sűrűsödésének okait is. Ami a hatalmi-politikai rendszer látható-érzékelhető része, az az intézményrendszer. Ennek a képviselővel, szervezeteivel szembesülhetünk naponta, ennek a tevékenysége válik azonnal élménnyé, s így kritizálhatóvá is. Jól tudjuk azonban azt is, hogy a mai magyar hatalmi-intézményi hálózat történelmi léptékkel mérve hihetetlenül rövid időszak szülötte. 1989 szeptemberének tizennyolcadik napján írták alá ama egyezményt, melynek nyomán a párttörvény, a választások űj módja, az új alkotmány, az alkotmánybíróság s még sok fontos törvény megszülethetett. Ezt követően, 1990 októberében pedig a helyhatósági választások megteremtették az új önkormányzatokat. Gondoljuk csak meg: a két dátum között mindössze tizenhárom hónap telt el. E rövid idő alatt kialakult az új berendezkedés. Ezen belül egészen új intézmények és szerepek is teremtődtek, mint például a köztársasági elnöké vagy az alkotmánybíróságé. A parlamenti pártok formálódtak, a koalíciós kormány és az önkormányzati rendszer kialakult és ezek olyan képződmények, amelyek alig-alig emlékeztetnek korábbi elődeikre. A tömegkommunikáció összes hordozója teljesen új szabályok szerint és körülmények között működik, de ez lényegében igaz a bíróságokra is. Az említett folyamat azonban a rendszeralakulásnak csak az egyik oldala. A másik - nem kevésbé fontos - tényező: maga a működés, vagyis az, hogy hogyan képesek ezek az új intézmények ellátni feladatukat. Hogyan tudnak egymással együttműködni, mit tesznek, ha egymással konfliktusba keverednek, van-e, lesz-e elegendő felkészült szakember az intézmények eredményes funkcionálásához? Csupa sorsdöntő és előre meg nem válaszolható kérdés. Az biztosan előre jelezhető volt, hogy sokszorosan fogunk fizetni az elmúlt negyven-ötven év demokráciahiányáért. Azért például, hogy alig akadt valaki, akinek módjában lett volna egyféle politikai kultúrát elsajátítani. Ezért sem érhetett senkit meglepetésként az a tény, hogy az új hatalmi szervezetek demokratikus szabályo-
