Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-05-01 / 5. szám
zottsága és feltételrendszere nem bizonyult elegendőnek ténylegesen demokratikus működésükhöz. Demokráciát gyakorolni demokraták nélkül, illetve elegendő számú demokrata nélkül: ez az ellentmondás, amelynek félretolására, figyelmen kívül hagyására túlságosan is sokan hajlamosak, amikor az elmúlt két évet kívánják megítélni. Szereppróbák - próbaszerepek E lényeges szempont nélkül valóban nehezen érthető a jelenlegi közélet már-már hisztérikussá fokozódott konfliktusossága. Minden szereplő, minden intézmény a tanulóévei elején tart. S mindegyik bizalmatlan, bizonytalan, hiszen korábbról nem ismert „játékokban” kell részt venniük. Félnek, ha egyszer is veszítenek, akkor örökre kiszorulnak a hatalmi játéktérről, s ezért inkább egyáltalán nem engednek, nehogy azt a gyöngeség jeleként értelmezzék ellenfeleik. Ez a kiforratlan értékrendű viselkedés rávetíti árnyékát az intézmények működésére. A szervezeteket végül is esendő, bizonytalan szereptudatú emberek jelenítik meg. Nehezebb válaszolni arra, hogy ha ez a helyzet, akkor miért nem viseltetnek nagyobb megértéssel, tapintattal egymás iránt a szereplők. S miért van az, hogy a politikai konfliktusok rendre eltakarják az egyéb, általánosabb társadalmi gondokat. Miért van az, hogy a néhány tucat politizáló számára az élethalál kérdés harci zaj többnyire elnyomja százezrek problémáinak hangját? Félig-meddig magyarázatul szolgálhat a leírt szereptanulás nehézsége, azonban talán többről is szó van. Meglehet, hogy az egész - újonnan létrejött - hatalmi szerkezet eleve bizonyos konstrukciós hibákkal rendelkezik, és ezért alakulnak ki a bevezetőben említett konfliktusok. A választások utáni másfél évet erőteljesen meghatározta a két legnagyobb párt szünet nélküli háborúskodása. Egészen a közelmúltig úgyszólván valamennyi nagyobb botrány visszavezethető volt az MDF és az SZDSZ közötti egyet nem értésre, véleménykülönbségre. A legfontosabb intézmények közötti éles hatásköri viták mögött is felismerhető volt ez a jelenség. A kedves olvasó talán emlékszik rá, hogy az elmúlt tizenhat hónap naplójegyzeteiben is többször akadt példa erre az állóháborúra. Néhány szó az alapszerkezetről Az elmúlt ősztől kezdve viszont lassan megváltozott ez az alapszerkezet. Valószínű, az SZDSZ vezetőváltásával és belső válságával is összefügg ez a változás. Az MDF és a kormány egyre határozottabb offenzívába kezdett úgyszólván valamennyi fontosabb szférában. Megfigyelhető ez a sajtó világától a bankokig, a kultúraoktatás területétől a vállalatokig szinte minden társadalmi alrendszerben. A terjeszkedés s az ezzel együtt járó pozíciófoglalások szükségképpen hozzák magukkal a személyek, személycserék körüli harcokat. Mindez hangos viták közepette történik s ebben a szünet nélküli védekező-támadó mozgásban törvényszerűen több a konfliktus, mint bármikor korábban. Nem véletlen, hogy a nézeteltérések egyik állandó szereplője a kormány, a kormányzati szervek, vagy a koalíció vezető pártjainak képviselői. Ami továbbra is kérdés E - tömören összefoglalt - szerkezeti váltás azt sejteti, hogy a választások utáni időszak döntő szakaszát éljük: rövid időn belül eldőlhet, hogy ki kit képes korlátozni, s milyen áron. Avagy azzal is számot kell vetnünk, hogy a tavasszal megismert - napi konfliktusok gyakoriságával jellemezhető - térfoglalás kontra védekezés állóháborúja lesz a meghatározó állapot? Szóval, sok minden lehet még. E sorok írójának három megjegyzése lenne a fentiekkel kapcsolatban. Először is, az elmúlt két évben kialakult modell a hiányosságok felől nézve is tanulságos. Az érdekvédelemmel próbálkozó szerveződések sem tradicionális, sem pedig újsütetű formái változatlanul nem férnek bele a komolyabb politikai mezőbe. Ezért a hatalmi szerkezet nemcsak belülről, de kívülről is sebezhető. Már csak azért is, mert a társadalom civil szerveződései nem rendelkeznek politikai nyomatékkal. Elmondható ez az egyesületi, mozgalmi szféráról is. Azaz a társadalmi gondok, problémák megértésében és megoldásában túlzottan magára maradt a direkt politikai szféra. Másodszor. Változatlanul nagy talány, mi fogja arra kényszeríteni ezt az új hatalmi berendezkedést, hogy nyitottabbá váljék, hogy hamarabb reagáljon a társadalom felől jövő - kedvező és kedvezőtlen - üzenetekre. Eleddig ugyanis túlzottan lefoglalta a politikai intézményeket a saját maguk gerjesztett konfliktusok intézése. Harmadszor: az elmúlt két év eseményei tanúsítják, hogy az új rendszer a versenyhelyzetek produkálásában tud felmutatni jelentős teljesítményeket. A hazug béke, a kényszeregyformaság, a politikai egység erőszakkal biztosított hosszú évtizedei után már ez is nagyon nagy változás. Végül: a közeljövő nagy kérdése az, hogy lehet-e a hiányosságokat anélkül pótolni, hogy ne a korábban már jól ismert, megutált és megbuktatott kényszeregység álljon újra elő valamilyen más vonzó ideológiai köntösben. Vagyis lehetséges-e Magyarországon az, hogy a pluralizmus eddig tapasztalt előnyei találkozzanak a társadalmi konszenzussal? Budapesten, 1992 májusában KÉRI LÁSZLÓ
