Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1992-04-01 / 4. szám

rét szolgálja a nagyvilág­ban. Starker Jánoshoz, az egyetem professzorához a világ minden részéből ér­keznek fiatalok, hogy felső­fokon sajátítsák el a cselló művészetét. Időről időre az Éva Janser Memorial Cen­ter rendezésében Blooming­tonban gyűlnek össze a csellisták egész Ameriká­ból. Koncerteket adnak, a hangszer kiemelkedő mes­terei által adott „master class”-okon vesznek részt a fiatalok, szorosabbra fűződ­nek a személyes kapcsola­tok a művészek között. Egy-egy alkalommal „Che­valier”, illetve „Grande Dame” diplomával tüntetik ki a világ valamely kiemel­kedő csellistáját. A kitünte­tettek közt nem egy magyar származású művész is van, például Scholz János, a Roth-kvartett egykori csel­listája, vagy Varga László, a Lehner-kvartett tagja, a csellóátiratok mestere. A Nemzetközi Cselló Li­ga - amelynek elnöke Mis­­tislav Rostropovich - har­madik kongresszusát 1986- ban Bloomingtonban tartot­ta.- Hatszáz művész vett részt a kongresszuson, egy álló héten át reggeltől estig folytak a „master class”-ok, a konferenciák, a hangver­senyek, a dzsessz-improvi­­zációk - meséli Starker Já­nos -, az egyik esten négy­száztizenöt embert láttunk vendégül a házunkban. Doráti, Reiner Frigyes, a Chicagói Szimfonikusok... Starker János 1946-ban Franciaországban hangle­mezre játszotta Kodály Zol­tán csellóra írt Szólószoná­táját. A lemez Nagydijat nyert. Ekkor érkezett Dorá­ti Antal meghívása: a Dal­lasi Szimfonikus Zenekarba invitálta, szólócsellistának. Doráti, aki maga is a buda­pesti Operaházból indult a Starker János itthon, barátai körében világsiker felé vezető úton, ismerte az alig huszonhat éves Starker képességeit. Daliásból egy év múlva Reiner Frigyes a New York-i Metropolitan Ope­rába hívta át. Nagy szó ez: közismert volt ugyanis a „zordon Reiner” maxima­­lizmusa - zenészeivel és sa­ját magával szemben egy­aránt. A Chicagói Szimfonikus Zenekar volt Starker karri­erjének következő állomá­sa: 1957-ben játszotta hang­lemezre Bach szólószvitjeit a Columbia Társaságnál, s ezzel olyan hatalmas nem­zetközi feltűnést keltett, hogy szinte törvényszerűen indult el a szólókarrier út­ján: 1958-tól fogva a világot járja. Turnéi közben tanít is: nemcsak a bloomingtoni egyetemen, hanem szerte a világban népszerűek vonós­szemináriumai, mesterkur­zusai. Budapesti koncertjei után Franciaországba uta­zik, előbb Toulouse-ban lesz szólóestje, majd Villar­­ceaux-ban tanít három na­pig, meséli. Onnan Mexikó­ba repül, ahol négy zene­karral koncertezik. Mint ér­dekességet említi meg, hogy a négy zenekar egyike a „mérnökök zenekara”, amelynek huszonöt emig­ráns orosz tagja van. A Schiffer-alapítvány Starker János budapesti koncerthonoráriumát fel­ajánlotta egy alapítvány lét­rehozására, amely volt ta­nárának, Schiffer Aladár­nak nevét fogja viselni. A fiatal magyar csellisták fejlődését, művészi kibonta­kozását van hivatva az ala­pítvány elősegíteni.- Az egyik legnagyobb problémánk jelenleg mondja Banda Ede -, hogy szinte lehetetlen egy fiatal magyar művésznek megfe­lelő hangszerhez jutnia. A régi, nivós hangszereket kivitték külföldre, egy vala­mirevaló új hangszer pedig félmillió forintba kerül. Ha egyáltalán kapható. A szü­lők óriási anyagi áldozato­kat hoznak gyermekeik ta­nulásáért, de ezek a csilla­gászati összegek már elér­hetetlenek egy magyar csa­lád számára. Hosszú szakmai beszélge­tés következik, mesterhege­dűket készítő műhelyekről, Cremonától Salt Lake City­­ig. Majd Starker János bloomingtoni kollégáira te­relődik a szó. Különösen nagy elismeréssel szól Da­vid Bakerről, aki egyebek közt egy remek opust írt két csellóra, kvintettre, „Sin­gers of songs, weavers of dreams” (Dalok énekesei, álmok szövői) címen. A fe­kete bőrű komponista a dzsessz-tanszék professzora az egyetemen. Vége az interjúnak, újabb próba kezdődik, ezúttal ze­neakadémiai növendékek­kel. Második budapesti koncertje során a fiatal csellisták kíséretével adja elő Frescobaldi Toccatáját. Utána egy Schubert-szoná­­tát játszik saját átiratában, majd Bramhs- és Beetho­­ven-szonátákat ad elő. Fal­vai Sándor zongoraművész a partnere. A kivételes ze­nei események hangulata lengi át a koncerttermet a Zeneakadémián. HALÁSZ ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents