Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-04-01 / 4. szám
EBBEN A MÁIBAN ELT ÉS DOLGOZOTT KRÚDY GYULA ÍRÓ 1933 MÁJUS 12.EN BEKÖVETKEZETT HALÁLÁIG. MEGEMLÉKEZÉSÜL ÁLLÍTOTTA AZ ÓBUDAI LAKOSSÁG NEVÉBEN Alii.KERÜLETI TANÁCS 1958. régi Kéhliről, kik is ültek esténként Krúdy Gyula törzsasztalánál.- Három évig éltünk Óbudán, apu 1933 májusában bekövetkezett haláláig. Ő már korábban is járt a Kéhlihez, csak nem oly gyakran, de amikor ideköltöztünk, ez kézenfekvővé vált. Nem csupán a közelsége miatt, hiszen Óbuda híres volt számtalan vendéglőjéről és kocsmájáról, mint ahogy egész Magyarország és Budapest.- Szóval a Kéhli hamarosan második otthona lett apunak, Kéhli mama és nő-Krúdy Gyula óbudai emléktáblája Fotó: Diner Tamás vére, a két csodálatos öreg hölgy úgy bánt vele, mint egy kedves rokonnal. A Kéhli nem volt flancos hely megjelenésével, nem vált ki a többi hasonló intézmény közül. A tulajdonosok aranyos, szívélyes, jómódú sváb emberek voltak, de nem azon gazdagodtak meg, hogy a vendégről lenyúzták volna az összes bőrt. Becsületes házikosztot adtak, és a boruk, ahogy akkoriban mondták, apu is így használta, „ihatós” volt. A törzsasztal majd’ minden este működött, s főképp írók, hírlapírók ülték körül. Sokszor meg sem beszélték, tudták, hogy az aput nyolc és tíz között biztos itt találják. Leghűségesebb barátja a rendkívüli műveltségű hírlapíró, Várkonyi Titusz volt, a színművész Várkonyi Zoltán édesapja. Imádta apámat. Sokat üldögélt az asztalánál Babay József költő, aki nem verseiből élt, hanem abból, hogy vendéglőkben zongorázott. Érdekes figura volt Ring Pál, aki az Edison-féle gyárban dolgozott, egyszerű munkásember, de szerette az irodalmat és aput. Aztán Hargitay Pista, aki valahol a budai hegyekben lakott egy kalyibában, soha nem volt egy vasa sem, ma úgy mondanánk, hobóskodott. Ha tehette, jött, és ült az asztal végénél. Ugyanilyen törzsasztala volt apámnak a Krausz Poldi féle Mélypincében, ott az volt kiírva: Családi asztal. De a Kéhli mégis más volt, ide délután is be-benézett. Volt, hogy elfogyott a pénze, s megkérte valamelyik barátját, másszon be a kőhajításnyira lévő ablakunkon, s az íróasztala fiókjából hozzon utánpótlást. * Még az ételt is csak aligalig emésztettem meg, nemhogy az élményt, amikor egy kedves, baráti házaspárral régóta tervezett randevúnkat a Kéhliben fixáljuk le. Ők még nem jártak itt, én viszont már bennfentesként ajánlgatok az étlapról, s alig várom, hogy végre bírókra kelhessek egy jókora velős konccal. Az attrakció azonban ezúttal elmarad, Borbély úr sajnálkozva tárja szét karjait: a velős csont pont elfogyott, az utolsó példányokat éppen most pusztítják a pincében Antall miniszterelnök úr és az ő miniszterei. Micsoda?! - hördülök fel. Követelem, hogy azonnal mondjon le a kormány - a velőscsontomról. KÁRPÁTI TAMÁS T
