Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-04-01 / 4. szám
A HÓNAP Narancsok tavasza A kora tavasz hangosabb politikai ütközetei a korábbi időkből bizonyára már jól ismertek. Már nem lep meg senkit például az, hogy a kisgazdapárt egy része szinte törésig feszíti belső konfliktusait éppúgy, mint külső kapcsolatait. Szintén nem újdonság az sem, hogy a hosszú ideje húzódó bősnagymarosi vízi erőmű ügye újfent veszélyezteti a két ország kormányának - s ily módon népeinek - jó viszonyát. Talán közel már az a pillanat, mikor nem marad más lehetőség, mint a nemzetközi fórumokat döntőbírónak felkérni ez ügyben. Folytathatnánk fölsorolásunkat a kora tavaszi vitákról, de most is tanulságosabb lehet, ha egyetlen magyarországi eseményt veszünk részletesebben szemügyre. A kezdetektől az első meglepő fordulatig Mintegy a tavaszt köszöntve, megtartotta kongresszusát Pécsett a Fidesz (Fiatal Demokraták Szövetsége), a magyar parlament legeredetibb szereplője. Mióta ezt a havi naplót írom - lassan másfél éve - valahogyan mindig elmaradt a Fidesz emberközelibb bemutatása. A mostani rendezvényük azonban indokolttá teszi, hogy alaposabb képet adjunk eddigi történetükről is. Már a megalakulásuk is rendkívüli módon történt. 1988 tavaszán harminchét fiatalember (többségük jogász és közgazdász) azzal lepte meg a közvéleményt, hogy független politikai szervezetet hoztak létre, s ezt azonmód nyilvánosságra is hozták. A hatalom akkori szereplői az idő tájt még éppen a Kádárt leváltani készülő pártrendezvény előkészítésével voltak elfoglalva, de azért így is tettek egykét rendőrségi, ügyészségi kísérletet a Fidesz diktatórikus eltaposására. Az új hatalmi harc azonban elsodorta a további próbálkozásokat. A felforrósodó politikai közéletben a Fidesz mindig ott volt, ahol a leghajmeresztőbb és legváratlanabb események történtek. Hónapról hónapra rendezett, tett, követelt valamit az a néhány ezer fős szervezet, ami szokatlanul bátornak számított. A közvélemény egy része sokáig nem tudott velük mit kezdeni. Amiket mondtak és amiket tettek, sokak számára vonzóak voltak ugyan, de nyilvános megjelenítésük már túl veszélyesnek, sőt, olykor értelmetlen hősködésnek tetszett. Az idő azonban - furamód - őket igazolta valamennyi esetben. S az 1989-es nagy nyári tárgyalásokon, majd a novemberi első népszavazás (a „négy igenes” emlékezetes akcióról van szó) megszervezésében nekik is kulcsszerep jutott. Mire a választási kampány elkezdődött, addigra négyöt vezetőjük már az ország legismertebb politikusai közé tartozott. Eddigi négyéves történetük több nagy fordulatának egyike: a választási kampányuk. Sok-sok görcsös, hangoskodó, nagyon nagynak látszani akaró párt között feltűnt a Fidesz derűje, könnyedsége. Az egyetlen politikai csoport maradt, amelyik a „vérre” (hatalomra) menő választási harc közepette tudott és mert szellemes lenni. Ez idő tájt vált országosan is ismert jelképükké a narancs, a „magyar narancs” - amely egyidejűleg többféle s nem feltétlenül összetartozó üzenet hordozója. S bekövetkezett az, amire csak igen kevesen számítottak: az extravagáns jelleg és a szűk nemzedéki összetétel ellenére is maradt olyan széles körű szavazótáboruk, hogy különösebb gond nélkül bejutottak az új, többpárti parlamentbe. A második fordulat Nemzetközi ismertségük ekkor érte el tetőpontját. Bejárta a világsajtót fotóik s a hír: Magyarországon huszonkét parlamenti képviselője lett egy farmernadrágos, hosszú hajú, borostás fiatalokból, huszonévesekből álló csoportnak. A kezdetekben a parlamenti viselkedésükben sem tagadták meg korábbi önmagukat, ám az első kínosabb viták nyomán minden politikai megfigyelő észrevehette, hogy itt valami alapvető fordulat történt. Ahhoz képest, hogy milyen kevesen vannak, újra és újra feltűntek mint szakszerű, okos és felkészült politikusok. Teltek-múltak a hónapok, s már az 1990. évi őszi helyhatósági választások is arról tanúskodtak, hogy egyre többen fogadják el a Fidesz - a többiekétől merőben különböző szellemiségét stabil, hosszú távon is meghatározó politikai tényezőnek. Az 1991-es év a pártok ádáz küzdelmét hozta a magyar parlamentben, s a vég nélküli viták hihetetlenül sok gondot okoztak az egyes pártokon belül is. Másról sem szóltak a lapok, mint az SZDSZ-en (Szabad Demokraták Szövetségében), a kisgazdákon s az MDF-en (Magyar Demokrata Fórumon) belüli belső küzdelmek, szakadási veszélyek, csalódások, ki- és belépések, kisebb-nagyobb pártválságok eseményeiről. A Fidesz ezt is megúszta, talán elsősorban azért, mert szándékkal nem duzzasztotta fel pártja méreteit, megmaradt a legkisebb tagsággal rendelkező pártnak a hat parlamenti párt között. Igaz, politikai ellenfeleik éppen ezt emlegetik a legszívesebben, hogy tudniillik a Fidesz azért „nem komoly tényező”, mert csak a vezérkara által létezik.
