Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-02-01 / 2. szám
KILATO 23 1956 EMLÉKÉRE Magyar szabadságfa Ohióban Conneaut, az Ohio állambeli kisváros templomában több a magyarul nem értő amerikai, mint a bevándorolt óvilági magyar, de a kisváros a magyar forradalom évfordulójának előestéjén olyan ünnepség színhelye volt, amellyel nemcsak a vendégszereplő budapesti Vándor-kórus félszáz tagjának szívébe írta be nevét. Másutt is szívesen fogadták - Clevelandtől New Yorkig - a magyar kóristákat, de ott magyar szervezetek, egyházak látták vendégül őket, itt pedig maga az amerikai városka. Igaz, hogy a páratlan figyelmességgel megrendezett ünnepség lelke a kisváros első számú közéleti férfija, Szilágyi István református lelkész volt, aki - magyar lelkészcsaládból - már ott született az Újvilágban, s remek kedélyével, robbanékony egyéniségével, emberségével nemcsak a magyarok közt Szilágyi István tiszteletes szabadságfát ültet lett népszerű messze földön, hanem a született amerikaiak körében is. A városházán magyar és amerikai zászló alatt a polgármester, Lewis H. Shirley köszöntött bennünket: „a Magyar Köztársaság a szabadság és függetlenség messze világló őrtüze lett a kelet-európai sötétségben, fölszaggatván a vasfüggöny szögesdrótjait, utat nyitott más kelet-európaiaknak is, hogy élvezhessék a szabadság gyümölcseit s örömét” - mondta. A népviseletben fellépő kórus az amerikai s a magyar himnusz után Bartók és Kodály kórusremekeiből énekelt, miközben a helyi lap fotóriportereinek gépei kattogtak, villogtak a vakuk, majd pattogtak a kérdések és a kölcsönös üdvözlő beszédek, s elindultunk a hangverseny színhelyére, a templomba, amely mellé magyar „szabadságfát” ültettünk a forradalom s az újjászületett szabadság emlékére. „Szabadságfát” - arbre de liberté - a mi májusfáinkra emlékeztető, fölpántlikázott árbocot - az amerikai függetlenségi harcban és az 1789-i francia forradalomban is állítottak. Kis, bíborlevelű fácskát - vérbükköt - ültettünk el, s az ásónyomnyi földet.-fölváltva tették tövére a magyar és az amerikai ünneplők. A templomban, ahol egyházi és magyar népzenét énekelt a kórus, magam is megemlékeztem a magyar forradalomról, arról a tíz napról, amely megrendítette s talán meg is rengette valamennyire a világot. A beszéd után Szilágyi István tiszteletes felmutatta a templom falára kerülő márványtáblát: „Oct. 23. 1956,-oct. 23. 1989. Thank God, we are free!” (Köszönet Istennek, szabadok vagyunk!) A kis fa egyben két nép - egy nagy meg egy kicsiny - barátságának is jelképe, ott növekedik, erősödik most már, ahogy a viszszanyert szabadságnak is erősödnie kell itthon. SZILÁGYI FERENC az újabb csapásról, a magyarországi aszályról írva: „Szegény embert még az ág is húzza.” És: „kukorica nélkül soványak maradnak a süldők, üresek maradnak a kamrák, tovább növekszik majd a demokratikus rendet már amúgy is feszítő elégedetlenség”. Lipták a következőkben így ír: „Hát most rajtunk, az Egyesült Államok másfél millió magyar származású polgárán a sor! Segítenünk kell! A mi magtáraink roskadoznak a kukoricától. Az Egyesült Államok hajószámra ajándékozza a világ rászoruló népeinek a mezőgazdasági termékeket. Hát most a mi magyar népünk is rászorul a segítségre! Itt az ideje, hogy figyelmeztessük képviselőinket, hogy nem lett volna leszerelés, nem lett volna a sok százmilliárd dolláros „peace dividend” (leszerelési megtakarítás), ha a pesti utca Dávidja 1956-ban nem mér halálos csapást a kommunizmus Góliátjára. A magyar vért nem lehet kukoricával kifizetni, de a hálás Amerika azért szép gesztust tenne, ha felküldene pár, kukoricával megrakott csillagos-lobogós uszályt a Dunán. A mi dolgunk, amerikai magyaroknak a dolga, kötelessége, hogy ez meg is történjen. Nem a másik magyarnak, önnek, kedves olvasóm! Ne várjon még egy órát se, most azonnal vegye elő a telefonkönyvet, másolja ki onnan a képviselőjének, szenátorának a címét...” - Lipták egy, a fentiekkel érvelő, kukoricasegélyért folyamodó levél megírására és elküldésére biztatja az Egyesült Államokban élő magyarokat.
