Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-02-01 / 2. szám
$&g$t 4 A HÓNAP Átmeneti csönd - avagy erőgyűjtés Az elmúlt év utolsó néhány hetének belpolitikai nyugalma több mint meglepő volt, főleg ha az esztendő egészének hangulatához és fejleményeihez viszonyítunk. A tapasztalt kiegyensúlyozottság azért is elgondolkodtató, mert fordulat akadt bőven. Ezúttal azonban korántsem volt jellemző az, ami egész évben, hogy minden alkalommal túl heves érzelmek, szélsőségekbe hajló politikai megnyilvánulások kísérjék az események zajlását. Eljött volna az új hatalmi viszonyok konszolidálódásának ideje? Véget ért volna a politikai erőviszonyok kialakításának első - legkonfliktusosabb - időszaka, és minden fontosabb intézmény megtanulta a maga és a mások súlyát, értékét helyesen mérlegelni? Vagy egészen másról van szó; arról talán, hogy az eltelt több mint háromnegyed év a rutinszerzés szükséges, elkerülhetetlen szakasza volt? S az eddig nyilvánvalóvá vált problémák továbbra sem tűnnek megoldhatóbbnak - csupán az új szereplők tanulták meg azt, hogyan kell a legfontosabb gondokat ügyesebben a szőnyeg alá söpörni? Természetesen a két lehetséges szélső nézőpontot fogalmaztuk meg, s ezért egyik kérdésfeltevésre sem lehet megnyugtató módon válaszolni ; sem tagadva, sem pedig igent mondva. Három olyan eseménysort kell kiemelnünk, amelyek bemutatása lehetővé teszi a táúj csaták előtt? volabbról szemlélődő olvasó számára is, hogy eltűnődjön az előbbi esélyek alakulása fölött. 1. A pártok rendezik soraikat Az esztendő vége felé valamennyi parlamenti párt összehívta legfelsőbb fórumának ülését. A - kongresszusi, nagyválasztmányi, küldöttértekezleti - rendezvények előtt olyan látványos kilépések, sajtó- és nyilatkozatháborúk történtek, amelyek nyomán azt lehetett sejteni, hogy az éppen csak kialakuló magyar parlamenti többpártrendszer nem fogja megélni még a legelső születésnapi évfordulóját sem. Tartani lehetett attól, hogy mind a kormányzati oldalon, mind pedig az ellenzéki pártokon belül olyan szakadások, osztódások jöhetnek létre, amelyek semmissé tehetik a tavaszi választások biztató eredményeit. (A történteket nem részletezve, csupán utalni tudunk Pozsgay Imre kilépésére az MSZP-ből, majd nem sokkal utána Bíró Zoltán - az alapító elnök - hagyta el az MDF sorait, s végül pedig a kisgazdavezetők nyilvános vitája sejtette az esetleges pártszakadás eljövetelét.) Meglepő módon valamennyi pártrendezvény úgy fejeződött be, hogy a vezetők nagy határozottsággal teremtettek rendet az irányadó testületeken belül. S így a kialakult hatpárti struktúra nemhogy megbomlott volna, de az év végére érve biztosabban állt a lábán, mint eddig bármikor. Meglehet; a pártviszályok, ki- és átlépések, a belső viták a pluralista demokráciának természetes eseményei, s csak mi, itt élők szoktunk hozzá túlzott módon a hamis pártegységhez, s nem tudjuk még azt, hogy a hangos pártküzdelmek mindennapos jelenségei az új rendszernek. Idővel majd hozzászokunk és akkor nem fogunk ekkora jelentőséget tulajdonítani a politikai viszálykodásoknak. Az is lehetséges azonban, hogy a pártokat rádöbbentette a tavaly őszi helyhatósági választások eredménye arra, hogy a lakosság túlnyomó része egyre csökkenő szimpátiával tekint rájuk. E bizalomfogyatkozás egyik oka az a tömegélmény, miszerint a hatalmi harcok és kicsinyes parlamenti játszmák kiszorították a hírvilágból mindazokat a gondokat, amelyekből a többség mindennapjai szövődnek. (S ezt az érzést még a „nemzetre” történő rendszeres, liturgikus hivatkozás sem tudta elhomályosítani.) A pártviták elcsendesedtével sem lehet határozottan azt állítani, hogy e politikai szerveződések nagy-nagy hiányosságai megoldódtak volna. (Igaz, hogy a párttá válás hosszadalmas folyamatai nem is teremthetnek egyetlen év alatt kiforrott szervezeteket, mint ahogyan maga az előző rendszer összeomlása sem szüli meg az új berendezkedést automatikusan.) 2. Változások a kormány összetételében Szinte megalakulása óta állandó bírálat tárgya a kormány szerkezete és személyi összetétele. Ugyanakkor azt is tudja mindenki, hogy a változtatás kizárólag a kormányfő, Antall József joga, s az alkotmányos szabályoknál fogva nemigen lehet rákényszeríteni semmilyen módon őt a minisztercserékre. Félévnyi közös munka - valamint az október végi taxisblokád megoldásának körülményei - mégis arra indította a miniszterelnököt, hogy bejelentse kormányának még az 1990-es év legvégén történő átalakítását. December elején mástól sem volt hangos a sajtó, mint annak találgatásától: ki megy, ki marad, s kik lesznek az új jelöltek. (Alig akadt olyan miniszter, akinek ne vélték volna tudni az utódját.) A politizáló közvélemény azt gondolta, hogy a miniszterelnök megvárja a koalíciós pártok országos rendezvényeinek végeredményét. így némi meglepetést okozott azzal, hogy egy nappal a koalíciós pártok országos gyűlése előtt hirdette ki a személyi változásokat. Új pénzügyminiszter és új belügyminiszter segíti ezután munkáját, megszaporodtak a tárca nélküli miniszterek - s nem nyúlt hozzá a kisgazdapárti tagok pozíciójához. Egy mondatban imigyen foglalható össze a változás lényege.
