Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-09-01 / 9. szám
IRODALMI KALANDOZÁS 57 gyár szerzőt, és mindenekelőtt Csiky Gergelyben találta meg. Csiky úgy tanult meg mindent a világirodalom klasszikusaitól és a romantika mestereitől, úgy folytatta a hazai színházi hagyományt Kisfaludy Károlytól Szigligetin át az akkor modern hazai és külföldi „újromantikus”-októl, hogy felkészült egy kritikai hangú, kitűnő színpadtechnikájú realizmusra. A proletárokkal kezdődő, majd a Cifra nyomorúsággal, Buborékokkal folytatódó, a dzsentri világot elmarasztaló, a polgári erényeket dicsőítő gazdag életművével még meg is előzte Mikszáth derűs és mégis kemény társadalomkritikáját. Csiky ráadásul görög és latin klasszikusokat is forditott Paulaynak, és szakértő dramaturgja volt a színháznak. Ehhez az összjátékhoz a legfőbb megvalósító Jászai Mari volt, minden eddigi idők legnagyobb magyar tragikája, aki egyforma erővel és feledhetetlen színpadi látomásokat adva tolmácsolta Szophoklészt, Shakespeare-t és Ibsent. Ez a Paulay- Csiky-Jászai hármas volt jellemző azokra a felejthetetlen nyolcvanas évekre. Igaz, mielőtt a század befejeződött volna, előbb Csiky, majd hamarosan Paulay is kilépett az életből, csak Jászai Mari vitte tovább emléküket és stílusukat 1925-ig, de az a szellem, amit teremtettek, az egyik meghatározó erő és hagyomány színháztörténetünkben. A Vígszínház Közben azonban már volt egy olyan újonnan kialakult polgári igény, amely a nagyvárosi élet új hangulatait igényelte. Az irodalomban, a költészetben is új hangokat szólaltatott meg Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, a Kiss József köré gyülekező és magukat „nagyvárosi költők”-nek nevező ifjúság, amelynek Heltai Jenő volt a főalakja. A prózában és a drámában megszólalt Bródy Sándor és vele a naturalizmus igénye. Ez a korai naturalizmus még rokona volt a szélsőségeket hajszoló romantikának is, de a romantika sem volt idegen ezektől a fiataloktól. Romantikánk leg-Jás/.ai Mari (1850-1926) mint Médea Grillparzer tragédiájában, 1887-ben főbb mestere, Jókai pártfogóan állt az új polgári hangot keresők mellé. Ő volt a lelke annak a gondolatnak, hogy a klasszikus kultúrájú nemzeti, és a népszínműveket, operetteket játszó Népszínház mellé legyen egy valódi nagyvárosi, párizsiasan franciás ízlésű polgári színház. Jókai járt az élen a Vígszínház megteremtésében és ő javasolta, hogy egyenest Párizsból hívják haza azt a Ditrói Mór nevű kolozsvári fiatalembert, aki a naturalizmus francia mesteréről, André Antoine-tól tanulta a színházcsinálást. A millennium évében, 1896- ban, az akkor még félig-meddig külvárosnak számító, de arrafelé fejlődő Lipótvárosban, a Lipót körúton (a mai Szent István körúton) indult el Ditrói Mór irányításával és Jókaival, mint a fenntartó részvénytársaság elnöke alatt a Vígszínház. És következtek az új ízű francia vígjátékok, a modern német naturalisták, a nem egyszer polgárbotránkoztató újmódi bécsiek (Schnitzler, Wedekind). Más stílusra volt szükség, és a szükség meg is teremtette az új, a naturalista játékstílust. A Vígszínház híres gárdája, Hegedűs Gyula, Varsányi Irén, Csortos Gyula gesztus nélküli, hétköznapi hanglejtésű, szóejtésű, akkor merőben szokatlan játékmodorukkal olyan színházat hoztak létre, amely nem emlékeztetett sem a Nemzeti ünnepélyes pátoszára, sem a Népszínház hejehujásságára. Az új magyar polgárság, a „pesti polgár” a magáénak érezte ezt a színházat és ezt a stílust. Az új magyar drámaírók jó része ezt érezte otthonának. És közben az operett Az opera már régóta otthon volt a magyar színpadon, de az opera úgy színház, hogy inkább zene. A népszínmű eleve zenéstáncos volt, de ott a zene is komédiázás, valami olyan, amilyen az operett. Megjelent a valódi operett is, méghozzá igen jó színvonalon: Párizsból Offenbach, Bécsből Strauss muzsikája hódított minálunk is. A kilencvenes évektől 1914-ig egymás után jelentkeztek a sikerre várók, kiderült, hogy felettébb jól tudunk mi is operettet csinálni. A népszerű költő, Heltai társult egy Kacsóh Pongrác nevű, zenélni tudó számtantanárral, és Petőfi híres János vitézéből egy olyan sikeres operettet teremtettek, amely mindmáig népszerű darabja színházainknak. Azután egymás után jelentkezett Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Jacoby Viktor, Szirmai Albert, Huszka Jenő. Jelentkeztek, és szinte az egész világ visszhangzott. Még mielőtt a XX. század elején a magyar színjáték exportképessé lett, a magyar operett már elterjedt a négy égtáj felé. Lehár és Kálmán máig is a nemzetközi operettkultúra klasszikusai közé tartozik. HEGEDŰS GÉZA
