Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-07-01 / 7. szám
6 HAZAI KÖRKÉP A VILÁG S AZ ORSZÁG VELÜK EGYÜTT KEREK Cigányát A címet loptam. Diósi Ágnes írta 1988-ban, a Magyarország fölfedezése sorozatban megjelent kiváló szociográfiája fölé. A kötet fülszövegében a címválasztást meg is magyarázza: „A cigányság hosszú utat tett meg vándorlása során, s jelenleg a társadalomkívüliségből a társadalomba vezető keserves utat járja. Beilleszkedése sarkalatos kérdés, már csak azért is, mert az akadályokban, amelyekbe ez a folyamat minduntalan beleütközik, napjaink jellemző problémáira ismerhetünk. Ezért van, hogy a dolog gyakorta »cigányútra megy«.” A másság keresztje A nagyvárosi aluljárók, emberellenes lakótelepek falain gyakori felirat: „cigánymentes övezet”. Felháborodott széplelkek zsebkendővel vakargatják, tettre kész antirasszisták spray-vel fújják le. A többség érzéketlenül megy el mellette. Egerben cigányellenes pogromot kellett megfékezni, Miskolcon a rendszerváltás előtti városvezetés cigánygettót akart létrehozni - házgyári panelekből, egy kilométerre a várostól -, amúgy: a XX. század végén. A Raoul Wallenberg Egyesület hozta nyilvánosságra a tervet, s az országos felháborodás szerencsére meghiúsította a megvalósítást. (Nem mintha végleg feledésbe merült volna.) Közben működnek (vergődnek?) az eddigi tanácsi, immár önkormányzati cigánygondozók. De hát, istenem, vergődnek az önkormányzatok is! Társadalmunk bezárkózó, befelé forduló tagjai alig tudnak valamit azokról a csoportokról, rétegekről, osztályokról, amelyekkel nincs napi, közvetlen kapcsolatuk. A cigányság is ismeretlen - félelmetes is - sokaknak. A magyarországi szociológia egyik kiválósága, Csalog Zsolt a „nagy változások” előestéjén, 1988 elején, a cigányságnak a magyar társadalomban elfoglalt helyéről azt írta, hogy társadalmilag elismert szerepük utoljára a XVIII-XIX. században volt nálunk, ha ez a legalacsonyabb szintű helyet is jelentette a társadalmi munkamegosztásban. Azután, a magyarországi kapitalizálódásban, a cigányság - másokkal együtt - a modernizáció egyoldalú teherviselőjévé, örökös munkanélküliségre ítéltjévé vált. Az első világháború után, mikor a nemzetiségi szempontból tarka monarchia helyén létrejött az etnikailag sokkal egységesebb, zártabb és kevésbé mozgékony államképződmény, nos, akkor a cigányság mássága - tetézve kilátástalan szegénységével - fokozottan negatív minősítést kapott. Azért pedig, ami a náci időkben - Magyarországon is - történt, vagyis hogy létezett cigányholocaust is, máig sem kértek bocsánatot. Nemhogy legalább képletes megkövetés, de még a tények elismerése, tudomásulvétele sem igen történt meg. „Tudományos” ujjlenyomat? 1945-ben a cigányok megkapták a jogi egyenlőség „ajándékát”, a földosztásból azonban teljesen kimaradtak. Mégis, a hivatalos deklarációk alapján, éppen a cigányság békéit meg az államhatalommal, pont akkor, amikor az egész társadalom szembekerült vele. A rendszernek hálás, a rendszer iránt lojális cigányság tovább távolodott a magyarországi társadalom más részeitől. Kialakult a „méltánytalanul kedvezményezett” cigányság máig élő képe. Pedig a cigányság soha nem kapta meg felemelkedéséhez a lehetőséget. A hetvenes évek végére befejeződött a cigány férfiak munkába állásának folyamata - aztán beállt a stagnálás, igen alacsony szinten.
