Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1991-07-01 / 7. szám

6 HAZAI KÖRKÉP A VILÁG S AZ ORSZÁG VELÜK EGYÜTT KEREK Cigányát A címet loptam. Diósi Ágnes írta 1988-ban, a Magyarország fölfedezése sorozatban megjelent kiváló szociográfiája fölé. A kö­tet fülszövegében a címválasztást meg is magyarázza: „A cigányság hosszú utat tett meg vándorlása során, s jelenleg a társadalomkí­vüliségből a társadalomba vezető keserves utat járja. Beilleszkedé­se sarkalatos kérdés, már csak azért is, mert az akadályokban, amelyekbe ez a folyamat mind­untalan beleütközik, napjaink jel­lemző problémáira ismerhetünk. Ezért van, hogy a dolog gyakorta »cigányútra megy«.” A másság keresztje A nagyvárosi aluljárók, emberel­lenes lakótelepek falain gyakori felirat: „cigánymentes övezet”. Felháborodott széplelkek zseb­kendővel vakargatják, tettre kész antirasszisták spray-vel fújják le. A többség érzéketlenül megy el mellette. Egerben cigányellenes pogromot kellett megfékezni, Miskolcon a rendszerváltás előtti városvezetés cigánygettót akart létrehozni - házgyári panelekből, egy kilométerre a várostól -, amúgy: a XX. század végén. A Raoul Wallenberg Egyesület hoz­ta nyilvánosságra a tervet, s az országos felháborodás szerencsé­re meghiúsította a megvalósítást. (Nem mintha végleg feledésbe merült volna.) Közben működ­nek (vergődnek?) az eddigi taná­csi, immár önkormányzati ci­gánygondozók. De hát, istenem, vergődnek az önkormányzatok is! Társadalmunk bezárkózó, be­felé forduló tagjai alig tudnak va­lamit azokról a csoportokról, ré­tegekről, osztályokról, amelyek­kel nincs napi, közvetlen kapcso­latuk. A cigányság is ismeretlen - félelmetes is - sokaknak. A magyarországi szociológia egyik kiválósága, Csalog Zsolt a „nagy változások” előestéjén, 1988 elején, a cigányságnak a magyar társadalomban elfoglalt helyéről azt írta, hogy társadalmi­lag elismert szerepük utoljára a XVIII-XIX. században volt ná­lunk, ha ez a legalacsonyabb szintű helyet is jelentette a társa­dalmi munkamegosztásban. Az­után, a magyarországi kapitalizá­­lódásban, a cigányság - mások­kal együtt - a modernizáció egyoldalú teherviselőjévé, örökös munkanélküliségre ítéltjévé vált. Az első világháború után, mi­kor a nemzetiségi szempontból tarka monarchia helyén létrejött az etnikailag sokkal egységesebb, zártabb és kevésbé mozgékony államképződmény, nos, akkor a cigányság mássága - tetézve kilá­tástalan szegénységével - foko­zottan negatív minősítést kapott. Azért pedig, ami a náci idők­ben - Magyarországon is - tör­tént, vagyis hogy létezett cigány­holocaust is, máig sem kértek bo­csánatot. Nemhogy legalább kép­letes megkövetés, de még a té­nyek elismerése, tudomásulvétele sem igen történt meg. „Tudományos” ujjlenyomat? 1945-ben a cigányok megkapták a jogi egyenlőség „ajándékát”, a földosztásból azonban teljesen kimaradtak. Mégis, a hivatalos deklarációk alapján, éppen a ci­gányság békéit meg az államhata­lommal, pont akkor, amikor az egész társadalom szembekerült vele. A rendszernek hálás, a rendszer iránt lojális cigányság tovább távolodott a magyarorszá­gi társadalom más részeitől. Ki­alakult a „méltánytalanul ked­vezményezett” cigányság máig élő képe. Pedig a cigányság soha nem kapta meg felemelkedéséhez a lehetőséget. A hetvenes évek végére befejeződött a cigány fér­fiak munkába állásának folyama­ta - aztán beállt a stagnálás, igen alacsony szinten.

Next

/
Thumbnails
Contents