Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-06-01 / 6. szám
56 SZÍNHÁZTÖRTÉNET SZÍNJÁTÉKUNK ÉVSZÁZADAI IV A színházhoz dráma kell Annyi bizonyos, hogy a „Bánk bán” megírására a Döbrentei-féle pályázat biztatta Katona Józsefet, aki sohasem érte meg művének méltó méltánylását, de még csak előadását sem. A pályázat első díját viszont a legtekintélyesebb kolozsvári helyi méltóság, a Kolozs megyei alispán nyerte el igen műkedvelő próbálkozásával. Se nevét, se művének címét nem érdemes említeni. A második díjat egy valóban nagy elme nagyon érdekes tragédiája kapta: Bolyai Farkas „II. Mohamed” című drámai műve. Bolyai világviszonylatban is a kor egyik kiemelkedő matematikusa, otthon sokoldalú, hasznos ezermester és a nyelvészettől a történelemig jelentős ismeretterjesztő. Drámaírónak is a kitűnőek közé tartoznék, ha nehézkes - és tájszólási formákkal terhelt - nyelvezete nem tenné előadásokra alkalmatlanná drámai műveit. Az irodalmi szakember számára fontos kordokumentumok Bolyai drámái, de a gyakorlati irodalom csak jó témákat és jó feldolgozási szempontokat kaphatott belőlük. (A sikeres Kisfaludy Károly két drámájának nemcsak tárgyát és szerkezetét, de jellemeit is Bolyaitól kapta. Kisfaludy legszebb tragédiája, az „Iréné” valójában csak ügyesebb újrafeldolgozása annak a „II. Mohamed”-nek, amely a Döbrentei-pályázat második díját kapta.) A harmadik díjat azonban egy valódi sikerdarab nyerte el. A közemlékezetből már régóta kikopott, de akkor - színjátszásunk hőskorában - több mint fél évszázadon át a leggyakrabban játszott darabok közé tartozott: Gombos Imre „Az esküvés” című áltörténelmi drámája. Kezdeténél tartott a romantika világdivatja, nemsokára Kisfaludy Károly ösztönzésére nálunk is a korszerű irodalom fő irányzata lett. De A korszak legsikeresebb drámaírója, Kisfaludy Károly (1788-1830) Gombos Imre „Az esküvés”-sel és még néhány darabjával mindenki mást megelőzve mozgalmas, hatásos (úgy is mondhatjuk: hatásvadászó) színpadi helyzeteket tudott teremteni. Életműve hamar avulónak bizonyult, de jellemző színfolt romantikánk első nemzedékének korában. Aki a járható utat megtalálta Katona József élőszóban is, írásban is ismételgette, mennyire nem becsüli Kisfaludy Károly színdarabjait. Értetlenül, olykor visszafojtott, de nem titkolt indulattal vette tudomásul, hogy míg az ő drámáit még akkor se vették észre, ha olykor elő is adták, de legtöbbször a színpadig sem jutottak el a Katona-művek, addig Kisfaludynak még hevenyészett drámáit is tapsokkal jutalmazta a nézőtömeg, vígjátékai pedig sorozatos előadásokat, országos sikereket értek el. Katonának annyiban igaza is volt, hogy az ő „Bánk bán”-ja igazi remekmű, halhatatlan irodalmi érték, és ezt a következő nemzedékek bizonyították is, míg a sikeres vetélytárs jó néhány műve valóban selejtmunka, a méltán sikeres vígjátékok nagyobbik része jó irodalmiszínházi mesterdarab, de nemcsak könnyedebb, hanem fajsúlyilag is könnyebb, mint Katonának sikerületlenebb, de mégis mindig súlyos mondanivalójú tragédiái (hiszen ha a „Ziská”-ról szóló, kétrészes történelemidézés, vagy a Jeruzsálem pusztulását idéző tragédia el is marad a „Bánk bán” halhatatlan ember- és társadalomábrázolása mellett, mégis jelentékenyebb alkotások, mint bármely kortársuké, beleértve Kisfaludy Károly sokkal jobb technikával fogalmazott, de külsődlegesebb tragédiáit). A valóság mégis az, hogy Katona fő művével nagy lépéssel megelőzte korának igényeit, de emberöltő kellett hozzá, hogy kiderüljön értéke. Kisfaludy Károly azonban pontosan érezte a kor igényét, mondanivalója költészetében is, színpadi műveiben is korszerű, és színpadtechnikai elképzelésében, tudásában a vele egyidősöknél sokkal fejlettebb volt. Fellépésével kezdődik színházi irodalmunkban a nézők igényének az a biztonságos megérzése és a színpadtechnikának az a szakmai ismerete, amely ettől fogva középvonala lesz színiirodalmunknak, s egyenes vonalban vezet Kisfaludytól Szigligeten át Csiky Gergelyhez és tőle egyenest Molnár Ferenchez. Közben Katona „Bánk bán”-ja, Vörösmarty „Csongor és Tündé”-je, Madách tragédiája költőileg-esztétikailag messze fölöttük lebeg, de ezek a kivételek, színháztörténetünk középvonalában azok a színjátékok sorakoznak, amelyek Kisfaludy Károly műveivel, főleg vígjátékaival kezdődnek.
