Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-06-01 / 6. szám
TUDÓSÍTÁSOK 21 Hazatért aKMÉM Az 1947 óta Nyugat- Európában működő magyar katolikus diák- majd értelmiségi mozgalom, a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom (KMÉM-Pax Romana) több, nyugati magyar értelmiségi szervezet példáját követve ugyancsak hazatért, abban az értelemben, hogy 1959 óta évente tartott kongresszusai sorában az ideit, a harmincharmadikat Győrött tartották. A hazai új avagy újraszerveződött katolikus mozgalmakkal folytatott megbeszélésükön az a jövőkép alakult ki, hogy a nyugati magyar Pax Romana belátható időn belül az egységes, itthoni központú Pax Romana „fiókszervezetévé” alakul át. Alábbiakban a több mint ötszáz résztvevővel zajló győri tanácskozás néhány gondolatának felidézésével próbáljuk viszszaadni azt a szellemiséget, melynek hazatérte valóban országunk javát szolgálja. A tanácskozás címe ez volt: Útban Európa felé - Remények és távolságok. A Pax Romana legnagyobb felelősségét abban látom, hogy általa az „ötágú síp” összehangoltabban szóljon, s hogy közvetítsük nemzeti értékeinket a Nyugat felé. (Kiss Ulrich jezsuita, Leuven, Hollandia) Európának egészséges, töretlen öntudatú, saját értékeivel tisztában lévő nemzetekre van szüksége. Ne próbáljunk egy feltételezett, szürke európai egységlevesbe beolvadni. Európaiságunk és magyarságunk egy érem két oldala. Európaiságunk tartópillé(& '\ mm (émj re éppen magyarságunk legyen.” (Czigány Imre, az Európai Közösség brüsszeli központjának munkatársa) Nekünk, nyugati magyaroknak itthon általában a pénzünket kérik. Mi szellemi értékeinket akartuk megmutatni. (Horváth Árpád egyetemi tanár, Luzern, Svájc) Nyugaton sok érték sikkad el, az ember annyit ér, amennyit fogyasztani tud. Ez az értékrend pedig kizárja az emberiség kétharmadát. Egy kereszténynek erre is figyelemmel kell lennie. (Molnár Ottó, Párizs) Óriási veszély nemzetünkre a hihetetlen méretű exodus. (Tófalvi Zoltán újságíró, Marosvásárhely) Meglepődünk azon a magyar polgáron, aki reggeltől estig politizál, de nem megy el szavazni. (Skultéty Csaba újságíró, München) Van valami, ami nem kerül pénzbe: ez az általános stílus, a munkához való viszony, a nemzetközi illemszabályok, a határidők betartása. (Gábor Dzsingisz államtitkár, Hollandia) Az apostoli hagyomány nem annyit jelent, hogy a múltban élünk, hanem hogy a múltból élünk a jövőbe ... Egy népen keresztül, a mi népünkön keresztül igyekszünk felelősséget vállalni Európáért. (Békés Gellért bencés, római egyetemi tanár)-b-Erdély végveszélyben? A lélek embere foglalkozott a ma leggyakorlatiasabb problémájával: Tőkés László nagyváradi református püspök a kivándorlás köré csoportosította mondandóját. Erdélyben most már a „lenni vagy nem lenni" a kérdés, hangsúlyozta azon a tanácskozáson, amit az Erdélyi Szövetség rendezett Egerben. A konferencia idei címe - az első találkozót a múlt évben tartották - „Erdély múltja és jövője", az alcíme pedig „Hogyan tovább?" A határokon túlról, Nyugat-Európából, a szomszédos államokból érkezett, valamint a hazai, összesen mintegy félezer résztvevőt ez utóbbi kérdés foglalkoztatta igazán, mert ahogy Tőkés László fogalmazott „egyáltalán nem beszélhetünk a jövőről, mert lassan nem lesz Erdélyben magyar, akinek beszélhetnénk”. Féltése, aggodalma, a szülőföld, a népe iránt érzett felelőssége, e drámai megnyilatkozása a századvég magyar exodusának képét idézte a hallgatók elé, ami etikai és gyakorlati kérdések sorát vetette fel. Az egyház szerepének, megtartó erejének, mint ahogy a múltban, ma is óriási a jelentősége, habár meglehetősen nehéz olyan körülmények között a hitéletet gyakorolni, amikor például a két erdélyi református egyházkerületben majd kétszáz lelkészi állás betöltetlen, vagy hogy a csángóknál továbbra sem szolgálnak magyar anyanyelvű római katolikus papok. A közös felelősség kérdése minden előadásból, hozzászólásból kicsengett. Az erdélyi kérdés mára már szerencsére nem román belügy, még csak nem is csupán és kizárólag az erdélyiek ügye: egy nemzet vagyunk, egymás sorsával tehát nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is törődni, éljünk akár Nyugaton, akár Keleten. A vélemények persze lehetnek különbözőek - mint ahogy azok is - Erdély kérdésében, ezeket lehet, és kell is, ütköztetni, az érveket hadrendbe sorolni. Ez visz előre. Mert, hogy a jelenlegi állapot tarthatatlan - ebben mindenki egyetért. A közös sorsért, a nemzetért, a magyarságért vállalt felelősség sugallta megoldáskeresések sűrűjéből előbbutóbb ráakadhatunk a kivezető útra. Mint ahogy a kétnapos egri tanácskozás példázza: volt olyan felszólaló, aki rideg észérvekkel sorjázta, miként egyezett meg a két nagyhatalom Máltán Romániáról, leszakítva ezzel Erdélyt Közép-Európa testéről, volt aki az autonómia mellett kardoskodott, modván, hogy ebben több száz éves hagyománya van Erdélynek, akadt aki csupán az önrendelkezés teljes biztosítása mellett látja a megmaradás esélyeit, s nem hiányzott az érzelmektől (túl)fűtött hozzászólás sem. Végül a higgadt, okos gondolatokból összeállt egy memorandum, amiben a világ népeihez s azok kormányaihoz fordulva hívják fel a figyelmet, hogy van egy 2,5 milliós magyarság Közép-Európa keleti végein, melynek léte, sorsa végveszélyben. JÓZSA PÉTER
