Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-05-01 / 5. szám
36 SAJTÓTÜKÖR Mi újság JUKT Szlovákiában? mmtmm A Pozsonyban megjelenő közéleti és kulturális hetilapban, a //étben olvashatjuk Mács József elemzését, mit hozott az elmúlt esztendő az ottani magyarság számára. A csendes forradalom első heteiben még naivul azt hitték, hogy a demokrácia felé vezető út a valóságban is meghozza az egyenrangúságot a magyar kisebbség számára. Ezzel szemben tudatos magyarellenesség, a félelem és az elrettentés szítása, a magyar intézményrendszer visszaszorítása következett be. A szlovák sajtó az év politikusának Vladimir Meciart ünnepli, aki közismerten cseh- és magyarellenes, s a hírhedt koalíciós nyelvtörvény jóváhagyója. A ’60-as évek elején adminisztratív úton összevont és közös igazgatás alá helyezett iskolák többsége még mindig a másik iskola fogságában vergődik, s teljesen leépültek, mint például a rozsnyói és rimaszombati gimnázium magyar tagozata. A szlovákiai magyarok még anynyit sem tudtak elérni, hogy iskoláik békességben kiléphessenek a rájuk erőszakolt „házasságból”. A komáromi Jókai Egyetem ábrándja is már-már csúfsággá lett, s a középiskolai hálózat bővítéséről is mindenki megfeledkezett. Pedig köztudott, hogy a szlovákiai magyar lakosság százalékarányának a legjobb indulattal sem felel meg a jelenlegi állapot. A piacgazdaságra való áttérés pedig a magyar nyelvű újságok helyzetét tette teljesen bizonytalanná. A hatszázezer szlovákiai magyar az ország nemzeti jövedelméhez ugyanúgy hozzájárul, s ezt figyelembe kellene venni, amikor művelődési és oktatási intézményeik vagy újságjaik támogatásáról esik szó. Fonák az a helyzet is, hogy a pártállamban kierőszakolt magyar televíziós adás idejét éppen a demokráciában rövidítették le. Osztrák fölény a magyar gazdaságban? A közelmúltban két nagy osztrák állami monopólium is bejelentette, hogy külföldön elsősorban az egykori Osztrák- Magyar Monarchia területén akar terjeszkedni, s nem titkoltan közép-európai olaj-, illetve cukorbirodalom létrehozásán fáradozik. Minden bizonynyal hozzá kell szoknunk az ilyen és hasonló hírekhez. De vajon örülnünk is kell-e nekik? - teszi fel a kérdést Hanák Péter történész a Gazdasági Kamara hetilapjában, a HVG-ben. A cikk szerint a múlt század második felében kevés hely volt a világon - talán az Egyesült Államokat, Angliát és gyarmatait kivéve -, ahol a régiók közötti gazdasági együttműködés olyan magas fokot ért volna el, mint az egykori Osztrák-Magyar Monarchiában. Ezeket a szálakat teljesen szétszakította a Monarchia 1918-as felbomlása és annak következményei. 1945-1947 után végképp fölbomlott e régió évszázadok során kialakult termelési, fogyasztási, elosztási struktúrája. Hanák szerint ha ez most valamilyen módon helyre akar állni, az gazdaságilag mindenképpen megalapozott, akár a rövid szállítási távolságokat, akár ezeknek az országoknak egymást kiegészítő adottságait tekintjük. E régió kis országai nem egyhamar és nem egy időben jutnak be - ha egyáltalán bejutnak - az Európai Gazdasági Közösségbe. (Nagyon valószínű, hogy Ausztria lesz az első, azután feltehetően Magyarország és Csehszlovákia következik, majd sokkal később Lengyelország.) Akármilyen formában és akármikor jön is létre a Szovjetunió határáig terjedő európai gazdasági közösség, azon belül biztosan lesznek szubrégiók. Tehát nemcsak a csatlakozásig hátralévő, legalább egy-másfél évtizedre, hanem utána is van értelme olyan fajta szubregionális együttműködésnek, amilyen a mai napig nagyon erősen él Skandináviában vagy a Benelux-államok között. A „Repüljünk a sassal!” című cikk rámutat, hogy ma fennáll az osztrák fölény veszélye. Az elkerülhetetlen német tőkebehatolás, a Németországtól való egyértelmű gazdasági függés megelőzésének legfájdalommentesebb formája, ha közbeiktatódik egy fogaskerék - s ez Ausztria. S ha némi túlsúlyra tenne szert a magyarországi beruházásokban, akkor sem kell különösebben aggódni. Ez ugyanis ugyanaz az ár, amit a fiatal magyar iparosításnak kellett annak idején fizetnie azért, hogy egy elmaradt gazdaság becsatlakozott a Monarchia nagy piacába. Ezt bizony akkoriban (is) megsínylette például a magyar könnyűipar számos ágazata. Hanák végezetül hangsúlyozza: ha már fizetni kell azért, hogy ötven évvel lemaradtunk Európától, a legolcsóbb ár valószínűleg az Ausztriával való együttműködés. Alkotmányra várva A Bánffyhunyadi Romániai Magyar Demokrata Szövetség újraindította az 1890-ben alapított Kalotaszeg című folyóiratot. Ennek hasábjain azt fejtegeti Vasas Samu, hogy az első világháborút követően a győztes hatalmak 1919-ben aláírták a kisebbségi szerződést, s ezzel ország-világ előtt beismerték, hogy a rendezés nem oldotta meg elfogadhatóan annak a 25 millió embernek a sorsát, aki a döntéssel kisebbségi sorba került. Leginkább talán a magyarságot érintette mindez, hiszen a mi népünkből szakadt ki a legnagyobb kisebbségi csoport. Az említett szerződés kitért a legfontosabb alapjogokra, mint például az anyanyelvhez, nemzetiséghez, valláshoz és élethez való jog. De minden ilyen kikötés annyit ér, amennyit sikerül megvalósítani belőle. A vezércikk írója emlékeztet arra, hogy az 1918- as gyulafehérvári határozat minden romániai nemzetiségnek teljes szabadságot, önkormányzatot, saját anyanyelvi oktatást és közsegélyekhez való jogot, saját anyanyelvhez való jogot irányzott elő a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, de az 1923. évi román alkotmány megszületéséig eltelt öt év alatt ezekről az
