Magyar Hírek - Új Magyar Hírek, 1991 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1991-05-01 / 5. szám
SAJTÓTÜKÖR 37 Magyar pavilon Sevillában HITED ígéretekről teljesen megfeledkeztek, egyetlen említett jogot sem cikkelyeztek be ugyanis az alkotmányba. Teljesen nyilvánvaló, hogy a nemzetiségi jogok elismerése, törvénybe iktatása és garantálása nem valamiféle jutalom, hanem a nemzetközi egyezményeken alapuló, belső reálpolitika eredménye kell legyen. A múlt év januárjában megalakult romániai országvezetés ismét hangzatos Ígéreteket tett a nemzetiségi jogokat illetően. Vajon most lesz-e annyi méltóság e vezetés-A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szervezetének lapjában, a Létünkben Varga Gábor cikke bevezetőjében azt írja, hogy azzal a Kányádi Sándorral készített interjút, akinek művei évtizedeken át tartották az erdélyiekben a lelket. Gyermekversein nemzedékek nőttek fel, de sokszor merítettek erőt már-már dacos optimizmusából a fáradt felnőttek is. A személyére és munkásságára vonatkozó kérdésekre igen egyszerű válaszokat ad Kányádi Sándor. A mostani nagy elvándorlási hullámban az ő válasza csupán ennyi: „Azért nem mentem el, mert én idevalósi vagyok, mert nekem itt dolgom van, ennyi az egész...” A sok reményre jogosító „romániai forradalom” eseményei után általános a csalódottság. Kányádi mégis az apró változásokat említi, például azt, hogy eddig szó nélkül kellett tűrni, ha verték őket, most már legalább védekezhetnek. Kányádi Sándor a Kolozsváron megalakitott „Antitotalitáris Fórum” ben, hogy az egykori Nemzeti Megmentési Front ígéreteit ne dobják a történelem szemeteskosarába? - kérdezi Vasas Samu, majd megtoldja azzal az aggodalmával, hogy nem járnak-e úgy, mint 1923-ban, amikor a megszövegezett alkotmány már csak románokról tett említést. Bár ma még a „kollektív lármázok” tartják kezükben a hangadó politikusokat, előbbutóbb mégiscsak elkerülhetetlenné válik a részletes, garanciákat felvonultató kisebbségi törvény - véli a cikk szerzője. vezetőségének egyetlen magyar tagja. Ugyanis meggyőződéses híve a „kéznyújtás” politikájának. A román, a szász népköltészet mellett idén jelent meg jiddis költészeti válogatása és jó néhány erdélyi vonatkozású forditáskötete - bizonyítván az előbbieket. Vallja, hogy kiegyezés nélkül nem lehet béke Romániában. Ha a bibliai mustármag hasonlatát vesszük, attól nem lehet elvárni, hogy egyik napról a másikra egy tekintélyes nagy fa bontakozzék ki belőle. Kányádi Sándor Szent István gondolatát idézi, miszerint az „egynyelvű ország esendő” és hogy „a vendégeket szívesen kell fogadni és tőlük sokat kell tanulni”. Kányádi arra hívja fel a Figyelmet, hogy nekünk is meg kell tanulni egymás elviselését. Valahol itt kellene kezdeni, ahogy mai napig szokás a vegyes lakosságú erdélyi falvakban, hogy ha megdöglött a román lova, a magyar természetszerűleg odaadta a magáét, hogy a föld ne maradjon felszántatlan. Ha így indítanánk el az egymásra figyelést, akkor jó irányba menne a szekér... A független irodalmi, társadalmi, kritikai lapban, a Hitelben a neves építész, Makovecz Imre közli az általa tervezett magyar pavilon építészeti műleírását. Az 1992-es sevillai világkiállításra szánt épület vitára késztető, ám kétségkívül eredeti elképzeléseket valósít meg. A magyar pavilonon egy kettős fal vonul végig, mely fölött hét tornyot építünk - olvassuk Makovecz tervében. - A toi^J nyokban mintegy húsz bW rangot helyezünk el. A magyarok Sevillában harangozni szeretnének, hősi küzdelmükre emlékeztetve a Nyugatot. Nyugodt méltósággal mondhatjuk - jegyzi meg a kiváló építész -, hogy küzdelmünket a XX. században is megvívtuk, 1956- ban és a közelmúltban, de, eltérően a középkortól, most nem szólalt meg harang értünk, hanem maradék erőinket új Czilleiek élik föl. A tornyokkal ékes fal nyugati oldalán üvegfödémbe ágyazott fa áll, melynek nemcsak lombos ágait, hanem a máskor sötétségbe nyúló gyökereit is megmutatják, metaforáját állítva annak a kollektív tudásnak, mely bennünk az utóbbi időkig kialakult. Mert az alvilágba szorított tudás az élő magyar építészetben és a mai napig aktív népművészetben még mindig él. Az üvegfödém létünk bizonytalanságát és különös erőnket is szeretné kifejezni. Azt az erőt, amelyet az Élet Fája, más néven a világfa magasságának és mélységének egybelátása jelent, szürrealizmusunk mindenkori erejét, alapját jelenti. A pavilont ismertető, költői leírásból megtudjuk, hogy a pavilon keleti felében, egy 30 méteres vásznon Filmeket vetítenek majd, 15 percen át teljes szélességre vetítve a tájat, az 1956-os forradalom képeit, a közelmúlt nagy eseményeit. Makovecz tervei szerint a pavilon tehát az építészet, a zene és a film nyelvén kíván beszélni. ^ hst-HtAHcnJ, **^4/ trKní+T* fc-lt $ to+-r aA* -lisp Kjtt-ríyi*, ú> ^ It LfjMU/uh 1 { * tcc/lJ-1 , oid/Ll*-* «n, .{ Nekem itt dolgom van...
