Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-07-01 / 13. szám
58 MH-KÖRKÉRDÉS VÁRAKOZÁSOK SORSFORDULÓ UTÁN Mitévők leszünk? Egyértelműen megmutatkozott a választásokon: Magyarország „létező szocializmus" helyett polgári demokráciát akar. Ám - Nyugaton élő olvasóink a megmondhatói - bizonyos alapvető értékek tiszteletben tartásán, játékszabályok betartásán túl, a polgári demokrácia sokféleképpen működhet. Azután: a több évtizedet megélt pártállamból polgári demokráciába vezető utat előttünk még senki nem próbálta. Kétszeresen is izgalmas tehát a kérdés: ki, mit vár a rendszerváltozástól? Magánvállalkozó leszek én is Hutschneider Mihály géplakatos, központifűtés-szerelő:- Bizonyára a nevemből is kitalálja, hogy sváb származású vagyok. 1946-ban, amikor egyéves voltam, a családom nagy részét kitelepítették Németországba. Édesapám hogy, hogy nem, el tudta intézni, hogy mi maradhassunk, de az ő szülei és testvéreinek menniök kellett. Egy hétig voltak bevagonírozva Budaörsön, és senki nem tudta, hova viszik őket. Akkor azt hitte az édesapám, igen szerencsések vagyunk, mert megúsztuk a kitelepítést. Igaz, a házunkat el kellett hagyni: szüléimét két bőrönddel és a két kisgyerekkel egyszerűen kitették az utcára. Csak jóval később jöttünk rá, amikor már lehetett külföldre utazni, hogy mit veszítettünk azzal, hogy mi itt maradtunk. Nagyszüleim ugyanis az NSZK- ban már az ötvenes évek elején kétszintes szép családi házat építettek, unokatestvéreim pedig a mi mércénkkel mérve dúsgazdagok. Pedig én is vagyok olyan törekvő és szorgalmas, mint ők. A Mechanikai Művekben tanultam szakmát 1960-63 között. 1974-ben nősültem, és persze házat akartunk építeni. Kellett tehát a pénz, ezért otthagytam a gyárat. Az építőiparban helyezkedtem el, és a mai napig is ott dolgozom. Az a baj, hogy lassan megszűnik Magyarországon az építőipar. Nincs munka. Már Szabolcsból sem járnak az ingázók, bezárják sorban a munkásszállásokat is. Furcsa, hogy éppen ez az én szerencsém, mert így még akad munkám. A munkásszállókból ugyanis szállodákat csinálunk, az átalakítás során pedig mindig akad víz- és fűtésszerelési munka. Hosszú távon azonban nincs jövőm az építőiparban. Ezért aztán komolyan foglalkoztat az a gondolat, hogy magánvállalkozó le-. szék én is. Már társat is találtam a vállalkozáshoz, szerintem ketten könnyebben boldogulunk. Nagyon bízom abban, hogy Magyarországon is jobb jövő vár a munkásemberekre. Legalábbis azokra, akik elég bátrak ahhoz, hogy vállalkozzanak, és szorgalmasak, ügyesek. Remélem, hogy hamarosan én is hasonló életszínvonalon élhetek majd, mint az unokatestvérem az NSZK-ban. Addig is feltalálom magam. A kertben minden évben megtermelem magunknak az összes zöldségfélét: nem járunk a piacra. Ilyenkor tavasszal még naposcsibéket is szoktam venni. Fölnevelem őket másfél kilósra, aztán mind levágom, megtisztítom és beteszem a mélyhűtőbe. így nem jövünk zavarba, ha a fizetés előtti napokban váratlan vendég érkezik. Nem mondom, a kertészkedéssel, meg az állattartással minden szabadidőm elmegy. De anynyi baj legyen, a lényeg, hogy a mi családunkban senkinek sem kell éhesen lefeküdnie. Szóval, ami engem illet, nem félek a holnaptól, bizakodó vagyok. A két kislányom jövőjét azonban nem látom ennyire fényesnek. Az egyikük tavaly végezte el a nyolc általánost, a másik idén fogja befejezni. Gimnáziumba nem vették fel őket, így gépírást tanulnak. Hogy aztán hol kapnak majd munkát, azt csak a jó isten tudja... Apostoli időket élünk Máthé György, római katolikus pap, az Árpád-korban alapított Mogyoród község plébánosa. Nagy munkabírású ifjú ember, aki beszélgetésünk napján is har-
