Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-07-01 / 13. szám
«KRÓNIKA zal, ha mint önálló érdekvédelmi szervezet, minden nemzetközi fórumon panasszal él. Romániában kitűnő magyar nyelvű sajtó van, de nekünk nincs lehetőségünk arra, hogy külföldre továbbítsuk a lefordított cikkeket. Ha például az MVSZ ebben segít, akkor a nemzetközi sajtó és közvélemény az objektív tényeket ismeri meg, és nem dől be a román propagandának. Az MVSZ-nek önállóan ki kellene építeni kapcsolatait az ENSZ-szel és más nemzetközi szervezetekkel, nemzetiségi csoportosulásokkal.- A közös gondokból adódóan - folytatta Király Károly - szükség lenne egy olyan szervezetre, amely összefogná a Kárpát-medence minden nemzetiségét. Ez akár az MVSZ egyik al- vagy tagszervezeteként is működhetne. Mindenesetre Romániában mi már megkezdtük a Nemzetiségek Ligájának szervezését, amely Románia hatmillió nemzetiségi lakosának szervezeteit tömörítené. A kisebbségek össze kell fogjanak saját érdekeik megvédéséért és ápolásáért az uralkodó nemzet asszimilációs törekvéseivel szemben. Persze nekünk magyaroknak az is nagyon fontos, hogy megismerjük mi történik Kárpátalján, Felvidéken, Jugoszláviában és másutt a magyarsággal, hogy egymás tevékenységéből bizonyos tapasztalatokat is szerezzünk, és támogatást politikai, kulturális területen.- A jelenlegi helyzet a nem Romániában élők számára meglehetősen áttekinthetetlen. Lát-e reális esélyt arra. hogy megálljon a menekültáradat és kialakuljon egy emberhez méltóbb élet?- Az lenne a csoda, ha könnyű volna a helyzetünk. Azt a világ is elismeri, hogy a Ceausescudiktatúra Közép-Európa Király Károly az MVSZ-ről, az együttélésről Jöjjenek Romániába! A Magyarok III. Világkongresszusának legutóbbi előkészítő bizottsági ülésére eljött Király Károly, a romániai magyarság kiemelkedő politikai személyisége is, aki Hargita megye magyar szenátora. Láthatóan örült annak, hogy bekapcsolódhatott a Magyarok Világszövetsége munkájába, s mint a világkongresszus elnökségének tagja, részt vehet az összmagyarság találkozójának előkészítésében. Nyomatékkai kérte a jelenlévőket: kövessenek el mindent a román sovinizmus megfékezésére, amely komoly nemzetközi bonyodalmakat is előidézhet. Követendő példának a Zsidó Világszövetség tevékenységét tekinti, amely eredményesen működik az össz-zsi dóság érdekében, a legmagasabb nemzetközi fórumokon keresi a jogorvoslást és támogatást. Az MVSZ számára is csak ez lehet a jövő, ha valóban képviselni akarja az összmagyar érdekeket. * Király Károly, amint az elnökségi ülésen, az azt követő személyes beszélgetésben is azt hangsúlyozta, hogy az MVSZ lehet az az egyedüli szervezet, amely összefogja a több mint ötmilliós, határon kívüli magyarság érdekeit:- Meggyőződésem, hogy az MVSZ nem zárkózhat el a politikától, a politizálástól, a magyarság semminemű problémájától - mondta. - Erdélyben, ha tudnak is az MVSZ-ről, egyelőre csak mint egy idegen testről, hiszen sokáig nem képviselte az érdekeinket, nem volt kapcsolatunk, senki sem mondhatta eddig; kérem, ez a szervezet akar és képes valamit tenni értünk. Az MVSZ csak akkor lehet az összmagyarság érdekvédelmi szervezete, ha független bármi! lyen állami struktúrától. ! Számot kell vessen a különböző országok magyarFOTÓ: CSIGÓ LÁSZLÓ ságának jogi helyzetével, mozgásszabadságával - és minden dramatizálás nélkül mondom -, élethalálharcával. Az MVSZ nagyon sokat segíthetett volna a feléledő román sovinizmus szörnyű következményeinek megfékezésében az