Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-07-01 / 13. szám
KRÓNIKA 9 legelnyomóbb rendszere volt. Romániában nem játszódtak le olyan események, mint például 1956 és 1968, amelyek tisztulást hozhattak volna. A kommunista diktatúra folyamatos és stabil volt, Romániában a politikai pártoknak se tapasztalatuk, se hagyományuk nincs. Az együttélésnek ugyanakkor megvan a tömegalapja. A marosvásárhelyi pogrom után sok jó érzésű románban szégyenérzés ébredt, amiért hagyták magukat manipulálni. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenki így gondolkodik.- Segíthet-e küzdelmeikben a külföldön élő magyarság?- Nagyon sokban. Elsősorban ne dőljenek be a román propagandának, amely rémhírterjesztéssel, megfélemlítéssel akarja megakadályozni, hogy külföldről Romániába utazzanak. A mi számunkra ugyanis rendkívül fontos, hogy mindenki ápolja a kapcsolatait a rokonságával vagy a barátaival. Ne magyarkodni jöjjenek, hanem barátkozni - és nemcsak a magyarsággal. Vagyis a saját területén mindenki igyekezzen felelősséget tanúsítani, az igazságot hirdetni. Nagyon fontos, hogy az érintett nemzetiségek mondják meg, nekik mi a jó. Mindig mások beszéltek helyettük, ez a próbálkozás most is megvan. Nekünk az együttélés útját kell simítani, minden állampolgár egyenlőségéért harcolni, szemben az olyan törekvésekkel, mint például a Vatráé, amely úgy nyilatkozik: „mi vagyunk itthon”. Mindent el kell követni annak érdekében, hogy meggyőzzük felebarátainkat: nincs más út, csak a kölcsönös megbékélés, lojalitás, kulturális megértés. És ebben a Magyarok Világszövetsége és a külföldön élő magyarság egyaránt nagyon sokat segíthet. ZIKA KLÁRA Tudósítónktól Háromszéken székelyruhás berecki lányok mellén, kalotaszentkirályi legények lajbiján láttam a stilizált tulipánt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség választási jelvényét s a megsejtés vagy felfedezés örömében megmártózva mormoltam: ez lesz a jövőnk jele. Ez a tulipánszimbólum hetek alatt nőtt a szívünkhöz, nemzeti azonosságunk külső jeleként simult falragaszainkra, lányaink kebelére s itt, Bereckben jöttem rá, hogy szövege sem avult el, a tegnapi választások lángjaként nem lobbant a semmiségbe, legények lajbiján, lányok blúzán a párkeresés jelzésévé, a társra találás sugallójává válhat a VÁLASSZA EZT. Néztem Bereck apró főterén ezeket a kultúrotthonból utcára tóduló székelyruhás lányokat, mint ahogyan hunyorgó, az öregségtől és a helyzet emelkedettségétől könynyező berecki öregek nézték, s mint ahogy a virgonc fiatalok, csélcsap kölykök huncutkodva csillogó szeme szaladgálta körbe a keblekre tűzött jelvényt, jól megnézve magúnknak azért azok viselőjét is. Jövőjelünk felfutó sike- I rének kisebbségi helyzetünkben kereshetjük az okát. A virágoskertjeinkből, székely szőtteseinkről, a hóstáti lányok szoknyájáról-blúzáról és a kalotaszegiek népviseleti csodáiról is ismert feketepiros színszimbólumunk telitalálatként jelzi erdélyiségünket. Láttam már Bereckben kamionsofőrt, aki ököllel fenyegette a jelvényes lányokat - nem I ezt tartom jellemzőnek. Ez a fekete-piros azért is szerencsés, mert nem borzolja annyira a velünk vagy körülöttünk élők kedélyeit, mint egy másik, magyarságunkra utaló színösszetétel. Nem egy bizonyos kokárdát helyettesít, hanem mellészegődik, társává lesz, mint két népdal vagy himnusz. Érzelmi állásfoglalás tükre ez a virágjel, s mert kedves incselkedéssel, kihívással a szöveg is egy általánosabb érvényű választásra, a kedves kiválasztására noszogat, valószínű, hogy nem kerül le egyhamar a lajbi elejéről. Szimbólumértékének sűrítettsége is ezt sejteti. Nézzük csak: Kis-Ázsiából az oszmán törökök révén kerül át hozzánk, első adatolt előfordulása 1567. Egy Busbecq nevű holland követ a török turbán szó, tehát a hasonlóság alapján nevezi tulipánnak a Drinápoly mellett látott virágokat. Hozzánk az olaszból vagy németből került át ez a vándorszó, de a román nyelv révén az eredeti oszmán-török lale sem ismeretlen. Kedves virágunk és szavunk hihetetlenül mélyen ereszt gyökeret nyelvünkben-lelkünkben: díszítőmotívumként rászáll tulipános ládáinkra, faragott motívumként felül a kopják, kapulábak, kútgémek tetejére, ott sejteti magát az indadíszes faragott kapukon, hímzett párnáink csúpján díszeleg, szűrrátéteken pompázik, ágyterítők, testünket simogató kendők, törülközők disze, faragott sulykolóinknak ez ad mintát vagy formát, karcolt meg zománcos díszítésű cserepeink leggyakoribb motívuma, templomi famennyezeteink feledhetetlen szépségű virágcsodája, népdalaink kedvenc motívuma, stílusbéli ékessége. Mit mondjunk még? Alakja, vérpiros színe szívünkéhez hasonló, mintha ebből vétetett volna. Ilyen tulipánmúlt után csoda-e, ha kedves számunkra ez a jelvény? Önmagunkat fogalmazzuk, jelöljük meg akkor is, amikor a képzettársítás más csapásain indulunk el. Kis-Ázsia forró földjéről jön, kertjeinkben, lelkűnkben, dalainkban és díszítőművészetünkben ereszt mélyen gyökeret: meghódítja a világot, hisz a hollandusok teszik híressé, s a hollandiaiak hírét öregbíti, de a franciák, belgák, olaszok is nemzeti viráguknak vallják, őket is elérte a „tulpománia ”. Fogjuk rövidre: Európa felé igyekszünk. Ez a stilizált tulipán oda sem rossz belépő, és ott sem ismeretlen. Mint ahogyan Európát hozzánk hazahozó, kiváló eleink sem voltak azok, egy Apáczai uram például, aki törékeny tulipánfeleségét, Aletta van der Maet-ot is onnét ölelte át Erdélybe. Tulipánjelvényünk jövőválasztást is sugalló, s ezért továbbra is mellényünkön marad. SYLVESTER LAJOS l
