Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1980-06-15 / 12. szám
A MAGYARSÁGÉRT CSELEKEDTEK 59 na-e célszerűbb a bukovinai székelyeket magyar főpásztor joghatósága alá kérni. A küszöbönálló 1896. évi millenniumi megmozdulásokat szerette volna a társulat elnöksége arra felhasználni, hogy az öt csángó községet: Istensegits, Fogadjisten, Józseffalva, Andrásfalva és Hadikfalva - egyházkormányzatilag akár a szatmári, akár az erdélyi püspökséghez csatolják. A Szent László Társulat fáradozásai dicséretes törekvések maradtak, de politikai okokból nem valósulhattak meg. Viszont a társulat további értékes támogatása mellett sikerült végül is elérni, hogy a bukovinai magyar községek kitartóan ragaszkodtak vallásukhoz, nyelvükhöz és az anyaországból magukkal hozott erkölcseikhez, szokásaikhoz. A várt visszatelepítés végül is az 1941-es évben válhatott valósággá, amikor a társulat világi elnöke, a tragikus sorsú gróf Teleki Pál miniszterelnök előkészítésével, 15 831 lélek telepedett le Bácskában a kalocsai érsekség által felajánlott 8000 kát. hold területen. Simor János esztergomi érsek, hercegprímás 1867-től Kivándorlók A századfordulótól a Szent László Társulat újabb feladata az Amerikába tömegesen kivándorolt magyarok lelki gondozásának megoldása volt. A hazai kimutatás szerint 1899-től 1908-ig 1 005 448 Amerikába szóló útlevelet állítottak ki, de ebben a viszonylag magas számban még nem szerepelnek azok, akiket a kivándorlási ügynökök illegálisan szállítottak ki az Újvilágba. A Szent László Társulat küldött utánuk lelkészeket, hogy e kivándoroltak ne nélkülözzék a lelki gondozást, s legyenek segítségükre azoknak a latin és görög szertartású híveknek, akiknek sikerült kijutniok. Ez a kivándorlási folyamat teremtette meg a lelkipásztorkodás sajátos formáját, az ún. kikötői pasztorációt. Kikötői lelkészség E tekintetben elsősorban hazai kikötőnk: Fiume jött számításba, ahonnan évente 40 ezer kivándorló kelt útra. Kezdetben a fiumei hittanárt bízták meg a feladattal, hogy legyen a kivándorlók segítségére. A következő lépés már a hajópasztoráció volt, ami abban állott, hogy 1909-től kezdve az óceánjárón két teljesen felszerelt oltár szolgálta a napokig tartó utazás alatt a hívek lelki igényeit. Mindezek költségeit a Szent László Társulat vállalta. Fiume mellett Hamburg és Bréma kikötőiből is indultak magyarok az Újvilágba. A kivándorlás gócpontja Hamburg volt, ahol a kivándorlókon kívül a szomszédos Altonában, Schiffbeckben, Wilhelmsburgban magyar munkások is dolgoztak. Templomuk ott nem lévén, a társulat kérésére a hamburgi esperes-plébános nyújtott segítséget a kikötői lelkészség megszervezésében, s a társulat által kiküldött magyar lelkészt a saját plébániája alkalmazta, templomában pedig az ott tartózkodó magyarok lelkipásztori ellátásban részesülhettek. Ugyanezt a megoldást foganatosították Brémában is. Ugyanakkor gondoskodni kellett azokról a magyarokról is, akik a partokat elérvén, az amerikai kikötővárosokban teljesen tanácstalanul állottak. E hontalanokat kezdetben a magyar kormány által létrehozott New York-i Menház látta vendégül. Később a társulatnak sikerült ott is lelkészséget szerveznie, úgyhogy az I. világháború előtti években már rendszeres mederben folyt a Szent László Társulat kiszélesített munkája. A társulat törekvéseit nagymértékben visszavetette az I. világháború. Először az amerikai magyarok támogatása szűnt meg, mert
