Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1980-06-15 / 12. szám
IRODALMUNK KINCSESTÁRA 55 ján, s a cigányok, mint fekete tücskök, virággá muzsikálják a bimbót. Hűvösvölgy! mezőiden finom csirkecsontok! kalácsmorzsák a hangyáknak! papírok, amiken zsírfoltot hagy a libamáj, a vaj, és az eldobott tojáshéjból kalapot kapnak a gombák! Hűvösvölgyi utak! A Széna térnél kell átszálini, s aztán csak menni, menni, és kinézni a villamos ablakán, mint egy luxusvonatból! De oda s vissza két embernek mégiscsak egy pengőbe kerül a villamos. A kolbászos kivesz a zsebéből a nászútra húsz fillért. Az órás is tízet. Hat fillérje még van az új férjnek is. Tíz Mariskának. De Panni néni hallgat. Mindenfelé elnéz, sunyit, a mosónők fukarok, mint a rozsdás zár. Ám Barlangi Miska csöppet sem tapintatos ember, rálép a tyúkszemére: - Nézze Panni néni, adja maga ide, ami még hiányzik. Hétfőn visszaadom, istenemre mondom. Panni néni megriad, s keblei közé nyúl. Ott kotorász, aztán távolabb vonul, mintha nem látná jól a tarka zsebkendőbe kötött pénzt.- Nehezen keresem a kenyerem - mondja felsóhajtva de ugye, hétfőn biztosan megadod, Miskám?- Megadom, a szent kecskére - fogadja Barlangi Miska.- Én is köszönöm, Panni néni tágítja ki a szemét erre az álmos fiatalasszony. S becsenget az állomásra a büszke kilences óbudai villamos. A kalauz kinéz s azt mondja: - Na, mi lesz, atyafiak? Mert csak most veregetik egymást vállon szeretettel az italos férfiak és sustorognak. S most öleli át egymást búcsúzkodva Mariska és Panni néni. Kihajol a kocsi kövér vezetője elöl. Úgy érzi, már gurulni szeretne a masinája. S most megrántják a szíjat. Csing. Belevág a vezető a csengőbe. Csörömp-csörömp. Bent a kalauz szalutál: - Szabadna kérem a jegyet?- Hűvösvölgybe kettőt, prolinászra - döfi Barlangi Miska. Apró arcú asszonya azt mondja neki: - Te! - Aztán ránéz az ő új urára és szájon csókolja. A vezető kíváncsian hátracsenget a kalauznak; mi történik ottan? jöjjön csak előre. Miska és Mariska egyedül vannak a szép, sárga bélű kocsiban. Aztán így szól a férj: - Oda, a Kiscell-hegyre mégse akartam veled menni. Régi fű van ottan. Meg aztán Hűvösvölgy, az mégiscsak más! - s megigazítja a sapkáját. Mariska is helyrehúzza a kendőjét. Új utasok jönnek. A násznépes órás még invitálja a kolbászost valamelyik kocsmába. De annak már vörös mind a két arca a vágytól, s így szól fölénnyel: - Nem a, mi már csak megnézzük, Panni, puha-e a fű Barlangiéknak. Erre az órás behúzza a mankót a hóna alá: - Pedig de szépen citerázik egy vak odabent. Csakugyan: pengeni kezd a kocsmaablak mögött a halvány citera. Ezalatt az este járja az utcákat, mint a kormos kéményseprő. Szerencsét hoz a részegekre, majd magas létráját az égnek támasztva, hajnalban kimászik Óbuda kocsmái közül, a felhők közé. 1935 RAJZOK: KARAKAS ANDRÁS
