Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1980-06-15 / 12. szám

I

___________________________________________________________________________________KÜLFÖLD) MAGYAR MŰHELY 47

GYERMEKKORA TÁJAIT FESTI

Vereckétől keletre

A Magyarok Világszövetsége tapasztalatcserére, ismerkedésre hívta meg a szomszédos országok magyar egyesületeinek, szervezeteinek vezetőit.

A Lvovi Magyarok Kulturális Szövetségét életre hívó és összetartó erőkről llku Marion József festőművész, a helybeli iparművészeti főiskola tanára beszélt. Képei is ugyanerről szólnak: kötődésről, hűségről, szülőföldről.

A gőzgép kiszorította a lovat, a benzinmotor meg a gőzgépet; a lúdtollat a töltőtoll, azt pedig a golyós. Abban azonban jobban megmutatkozik számomra az emberi géniusz, hogy a fotóművészet nem bírt el a festészettel. Csodás adomány, hogy érzékeljük: mégiscsak más az, amit az ecset puha szőre visz fel a vászonra... Az emlékezet kivetítette színek és formák, a látványt nem élet-, de lélekhűen visszaadó teremtő képzelet tartja állásait.

llku Marion József gyermekkora tájait festi: vereckei, rahói, Ungvár-környéki, kárpátaljai

dombokat, fákat, templomokat s a tájba simuló - szinte mimikriző - emberarcokat. Holott harmincnyolc éve már, hogy a művész elhagyta ezt a Felvidéket és Erdélyt összekötő, kuruc zászlóbontások emlékét őrző, sebes folyású vizektől és csatáktól szabdalt, hol ide, hol oda csatolt vidéket.

Édesanyja falusi tanító, édesapja közjegyző volt. 1947-ben, 14 évesen vették fel az akkor megnyíló ungvári képzőművészeti középiskolába. A mesternek járó szeretettel emlékezik tanárára. Erdélyi Bélára, a kárpátaljai festőiskola egyik alapítójára. Emberi példáját idézi, fiúi megilletődöttséggel: „Antikor az a módi járta, sem íratta át ukránra a vezetéknevét. Soha nem festett Sztálin-portrét. jó pénzért se... ” llku Marion József 1952-ben

A mester - képeivel