Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1980-06-15 / 12. szám

24 MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK

pontosan 10 859 magyar diák számára állítottak ki érettségi bizonyítványt. Mostanára már több mint ötször ennyit adnak ki. A mai kérdés más. Az, hogy: menynyit ér az érettségi? A válasz nem túl kedvező. A továbbtanuláshoz nem jelent belépőt. Felvételivel kell megtetézni. Igaz, már tervezik: egy-két esztendő múlva az egyetemek maguk dönthetik el, a beiratkozáshoz elfogadják-e egyes-egyedül a matúra dokumentumát. S ha igen, akkor később, a kollokviumokon, a szigorlatokon rostálnak majd.

Egyetlen terv ez a létező sok-sok közül. A másik: talán-talán újjászületnek a hajdanvolt nyolcosztályos gimnáziumok. Egyelőre párhuzamosan a mostani négy évfolyamossal. Elvétve már léteznek ilyenek, de az az elgondolás, hogy tetemes mértékben terjedjenek. Ez a terv a reményt jelenthetné. Annak a reményét, hogy visszaszerzi régi rangját az érettségi vizsga. Hogy az nem csupán a ballagás és a bankett „könnyesszép” emléke marad, hanem a teljesítményé, az akaraté, a számot adásé!

A tehetségek kiválasztása: a „selectus ingeniorum” a mostani Magyarországon még nem az érettségi vizsgán történik. Mindenütt, csak éppen ott nem. Pedig van-e, lenne-e méltóbb és termékenyítőbb lezárása a serdülőkornak, mint a számadás? A lezárás, amellyel a fiatalok elsősorban önmaguknak bizonyítják be, hogy szellemi fejlődésük döntő váltópontjához érkeztek! S ezt ráadásul olyan erőfeszítéssel lépik át, amit az igazság mércéjéhez, a tudáshoz igazítanak... Ahhoz, hogy életre érettek! SZŐKE SÁNDOR