Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-06-01 / 11. szám

38 IRODALMUNK KINCSESTÁRA

MÓRICZ ZSIGMOND

Elfúlja a szél a szöget

A kormányfőtanácsos kiment a nyaralóba, megnézni az építkezést.

Mikor húsz év előtt a kertet vette, az egy puszta hegyoldal volt, valami elhanyagolt szőlő volt rajta, de már csak minden ti zedik tőke élt. Neki nagyon tet| szett, mert az ő vidékükön ily< nek voltak a kertek, hegypart szőlő, szép kilátás. Mikor kisfiú volt, mindig irigykedett a gazdag emberekre, hogy a szép hegyoldalon pincéztek. Ők viszont bent laktak a kisváros legszorosabb zugában, annyi udvaruk volt, hogy egy dézsa leander alig fért el benne.

Nagyon büszke volt a telekvásárlásnál, s már látta a szép jövőt, hogy nagyszerű pincét épít, borházzal, s elhatározta, hogy össze fogja vásárolni az egész hegyoldalt, amely abban az időben mind eladó volt. Öregkorára, gondolta, lesz egy kis tusculanuma, ahova visszavonulhat s híres szőlészete.

De egyelőre a felesége nem szerette a puszta és kopár hegyi kapaszkodót, ahova messziről kellett felcipelni minden kosár élelmiszert. Nehéz is volt valahogy az élet a háború előtt, örült, hogy a telek árát ki tudta fizetni.

Az apja egyszer feljött a kisvárosból, s azt mondta:- No, csinálok nektek egy sufnit, hogyha kijöttök a kertbe, elbújhassatok az eső elől. Meg a szerszámokat elzárhassátok.- Mibe kerül?- Mibe kerül, kell is azt kérdezni. Húsz koronába. Ingyen csinálom meg, csak a deszkát, a staflit, a szeget kell megvenni.- Szóval száz korona - mondta az apjának.- No és ha száz korona? Hát az pénz. Kétszer annyit fog érni a telek. így legalább semmit sem ér.- Hát jól van, csináljuk meg, édesapám.

Elment vele a legközelebbi kisvárosba, ahol az apja rögtön nagy fratemitással kezdett komázni a rác fakereskedővel, mintha mindig együtt spekuláltak volna, a fakereskedőnének pedig olyan szépeket mondott, hogy majd ledőlt a farakás.

Megvették a faanyagot, minden hozzávalót, kapcsokat, szögeket, zárat. Vettek egy zsindelyezőbaltát, meg egy fűrészt. Százhetven koronát kellett fizetni, mert itt minden drágább volt, mint otthon.- Gazemberek - legyintett az pja. - Ezek tudnak rabolni. Fel eílene vetni puskaporral az

//egész istenséget.

De a fuvaros még nagyobb gazember volt. Húsz koronát kért az elszállításért, s mikor a hegy alá értek, csak újabb két korona túlfizetésért volt hajlandó felvontatni a megrakott szekeret.

Az apja, aki akkor már kezdett nagyon elöregedni, nekilátott a munkának. Uj fiatalság tört ki benne, s úgy szabott, darabolt, fűrészelt, hogy öröm volt látni.- Nem kell ide semmi segítség, megcsinálom én magam. Fogd csak a deszka végét.

Neki kellett beállani ácsinasnak. Eszébe jutottak gyermekévei, amikor, ha hazajött a kollégiumból, az apja ugyanúgy rögtön befogta a munkába. Neki kellett a szögeket kiszedni a régi deszkából, s nemegyszer este a vállán kellett cipelni a deszka- és favéghulladékokat haza a tűzre. Sokszor, ha diáktársaival találkozott az utcán, s azok irigyen nézték, hogy milyen munkás, neki a bőr sült le az arcáról, hogy a város szeme láttára cipeli a fát.

Meg is unta a dolgot, mert hamar belefáradt s kipaklizta, hogy már délben valami csavargó legényt fogott el s odaállította az apja mellé segítségnek.

Két nap alatt elkészült az egész fabódé. A zsindelyező kettészakadt, mert az apja úgy vágta vele a vasat is, mint a sarat. A fűrész is elnyűtt. Mikor készen voltak, azt mondta büszkén az öreg:- No fiam, evvel eldicsekedhetel, hogy apád egy baltával, meg egy fűrésszel csinálta ezt az egész istenséget.

Ő el is tette később, mikor már