Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-15 / 2. szám
4 POSTALÁDÁNKBÓL V s? <r X \>0.U £9VÍ HUU^',V‘Ü'V t)ü »♦** A Magyar Hírek postarovata az olvasók fóruma. A szerkesztőség ugyanakkor fenntartja a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidített formában közölje. Foglalják az alkotmányba a mi kívánságainkat is, legyen az új alkotmány biztosíték arra, hogy az Egyesült Európa Magyarország otthona is lesz, és egyenlő jogokat fogunk kiérdemelni a világ fejlett országainak polgáraival. Bel- és külföldön élő magyar egyenlő jogú lesz; ne elégedjünk meg részleges megoldásokkal. Mindent vagy semmit! - ez a gondolat vezéreljen mindenkit. Ha az új alkotmány tükrözni fogja a világon élő magyarok hő vágyait, akkor a részvétel a haza újjáépítésében sem fog elmaradni. Miért ne lehetne képviselete a parlamentben a több millió külföldön élő magyarnak? GEORGE MARKO NEW YORK, USA Itt élek Amerikában több mint 30 éve. Az elején, mikor megmondtam, hogy magyar vagyok, ismerőseim csak néztek reám, nem tudták hova tegyenek. Ezen nem is csodálkoztam, mert itt még Amerika földrajzát sem tanítják az iskolában. Aztán egyszer egyik jó barátom megkérdezte tőlem, hogy ugye, a magyarok cigányok? Nincs kifogásom senki nemzetisége ellen, de megvallva az igazat, meglepett és egyben elgondolkoztatott ez a megjegyzés. Próbáltam megmagyarázni, hogy miért kevernek össze bennünket. Talán a cigányzene, talán a téves információ? Aztán ma kissé megvilágosodott előttem ez a kérdés, és erről akarok Önöknek írni. Most, hogy mindenki a világon Magyarországról beszél és ír, én is mindennap böngészem a helyi hatalmas napilapot, a Los Angeles Timest. Keresem a magyar vonatkozású híreket. Minden érdekel, nemcsak a politika. így aztán mindig megnézem a lap utazási mellékletét is. Ebben az utazási irodák megjelentetnek kíváncsiságot felcsigázó cikkeket egyes országok látványosságairól. Találtam már cikket Pestről, a Balatonról. Ma is találtam egyet a „Magyar betyár világról”, a pusztáról. Egy Nino Lo Bello nevű, Bécsben élő amerikai írta. A cikk végén ott volt egy amerikai magyar utazási iroda címe, telefonszámmal. Szóval a cikk hitelesnek nézett ki, és én kíváncsian nekiláttam olvasni. Leírja a „pusztát”, ahol régen betyárok, szökevény jobbágyok, vad kóborcigányok és farkasok tanyáztak. (Más senki?) Aztán ír a „czikos”-okról (sic!), akik tányér alakú „turban”-ban lovagolnak. Ezek a „cigány lovasok” pattogtatják ostoraikat a ménes felett... És így tovább. Most már csak azt szeretném tudni, hogy a New Jersey-i magyar utazási iroda fizetett-e ezért a cikkért, és ha igen, úgy elolvasta-e valaki ezt a közleményt, amelyet most több millió újságolvasó olvashatott? És még egyet: Jó volna, ha ez a Nino Lo Bello bécsi amerikai úr nem nagyon menne ki a pusztára szilvóriumot inni a „czarda”-ba, mert ezek a turbános cigány „czikos”-ok még talán valami meggondolatlanságra vetemednek majd vele szemben, ha tudomást szereznek az írottakról. Talán már ők is olvasnak angolul. GABRIELLA VARGA, WEST COVINA, USA Családommal három hetet töltöttem az elmúlt nyáron a Balaton mellett. Eléggé meglepett, mennyire hálátlan a hazaiak többsége Kádár Jánossal szemben. Igaz, hogy együttműködött a megszállókkal az 56-os forradalom leverésében és utána a „rend” helyreállítása során is. Azonkívül rajta is múlott az, hogy Magyarország keményvalutás adóssága fenyegető méreteket ért el. Mégis el kell ismernünk tagadhatatlan érdemeit. Érdemeit és hibáit méltányos súllyal kellene arányba állítanunk. Magam Kádár elől menekültem 1957 februárjában hazulról, így nemigen lehetek gyanús, hogy „egy követ fújtam” vele. Mégis, szerintem a mérleg Kádár javára billen. DR. BAKONYI IMRE METZINGEN, NSZK Utazom a pesti buszon. Az ajtó mellett állok, mert a második megállónál ki kell szállnom. Hirtelen odaugrik egy 16-18 év körüli suhanc, és rám ordít: „Mi a francnak állsz az ajtóba?!” Hirtelen „meglepődöm”, aztán válaszolni akarok, de nyílik az ajtó és a fiú kiugrik. Az utasok megbotránkoznak, egy részük nevetni kezd. Kényelmetlen a helyzetem, de hirtelen feltalálom magam és hangosan így szólok: „Sehogy nem tudok visszaemlékezni arra, hogy ezzel az intelligens úriemberrel mikor és hol ittam pertut!?” Kitör az általános derű, az útitársak megértőén rám mosolyognak. Én pedig megnyugodtam. A hivatalos helyiségekben, üzletekben, éttermekben általában udvariasak velünk. Hogy lehet az ifjúság egy része ilyen otromba, közönséges és neveletlen? DR. ÁNGYÁN JÓZSEF ZÜRICH, SVÁJC Az utóbbi időben néhány aggasztó apróságot láttam a lapban. Kétszer egymás után dicsérőleg emlékeztek meg Nyirő Józsefről. Kétségtelen, hogy nagy író, az Uz Bence nekem is kedves olvasmányom volt. Ennek ellenére megbocsáthatatlan, hogy képviselőséget vállalt Szálasi „parlamentijében. A norvégok sohse fognak megbocsátani Knut Hamsunnak, a franciák Celinenek vagy a németek Bruno Brehmnek. Azután jött a szerecsenmosdatás a Spanyolországban élő turulvezérről. Nekem semmi egyéni kifogásom az illető személye ellen, de a Turul Szövetségnek semmi pozitív vonása- nem volt, csak mint vitathatatlanul gálád, szélsőjobboldali intézmény érdemel említést. A közölt két kép közül egyébként csak az egyik ábrázol turulistákat, a másik a Hungária Bajtársi Egyesület tagjait mutatja, amely a Turul testvérintézménye volt a Műegyetemen. VINCENT PÉTER WESTON, KANADA A lap Nyirő Józseffel foglalkozó cikkéhez szeretnék néhány megjegyzést fűzni. Szabó Dezső eszmevilágának hízelgő bemutatása eléggé meglepő. Az ő véleménye az 1867-es Magyarország gazdasági problémáiról hibás, és a polgárság szerepét tévesen elemzi. A kiegyezés után újjászületett ország gazdaságilag viszszamaradt, kezdetleges állapotban volt, társadalmilag igazi középosztály nélkül, jobbágysorban tengődő, föld nélküli parasztsággal. Az ország vezetése teljesen a nagybirtokos nemesség kezében volt mindvégig. Az új polgári osztály hozzálátott a már meglévő ipar fejlesztéséhez, új iparágak megteremtéséhez. Minderre a legjobb lehetőséget éppen a szabadversenyes, szabadelvű gazdasági rendszer nyújtotta, amelyet Szabó Dezső elítélt és amelyet az 1945 utáni dogmatikus marxisták megsemmisítettek. A mai magyar gazdaságtörténészek csak elismeréssel tekinthetnek vissza azokra az „iparbárókra”, akik néha a sem-
