Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-05-01 / 9. szám
A HATÁR TÚLOLDALÁN 47 A pattanásig feszült húrok pengető ujjakra találtak, s most már egyre szebb dalokat hallat a szabadság - olvasom a fiatal pap beköszöntő szavait egy új keresztyén gyermekértesítőben. Ilyen pengető ujjak, „botcsinálta" politikusok és népművelők az itt következő találkozások szereplői. Mi, akik dúskálhatunk a jobbnál jobb könyvekben - és természetesen anyanyelvűnkön -, honnan is tudhatnánk, mit jelent a szellemi, lelki kiéheztetés. Megrendítő tapasztalni: mennyire szomjúhozza az anyanyelvi iskoláitól, művelődésétől megfosztott erdélyi magyarság apraja-nagyja a magyar szót, betűt. Legutóbb bibliákkal, szépirodalmi és mesekönyvekkel, újságokkal megpakolt autóbusszal indultunk útnak a Csíkszeredái és gyimesbükki új magyar iskolákhoz és néhány parókiára. Kis csoportunk minden tagja úgy érezte, amíg odaát jártunk: bárcsak megsokasíthatnánk a dobozok tartalmát... Délidőben mindenfelé iskolás gyermekek csoportjai vártak az igen ritkán közlekedő buszokra, de találkoztunk elszántabbakkal is, akik gyalog bandukoltak hazafelé az országúton. Meglátva a magyar buszt, stoppoltak, de nem rágógumit kértek, hanem azt kérdezték: hoztunk-e valami olvasnivalót? Kapkodtak az újság, a könyv után, s még a tanitó nénire is gondoltak. Hányszor és hányszor ismétlődött meg hasonló jelenet idős nénikkel, kemény férfiakkal! Rettenetesen éreztük magunkat, amikor már nem volt mit adni. Jöjjön velünk! Csíkszeredában, a szálloda előtt fiatalok őrizték az ott parkoló külföldi segélyszállítmányokat. Tizenéves fiúk váltották egymást kétóránként, egész éjjel vigyázva a rendre. Büszkék és öntudatosak voltak, mindenről tudtak, ami körülöttük történt. Amit legelébb újságoltak el: van már külön magyar iskola Csíkszeredában, a volt pártkabinetben működik. A szeredai líceum diákjai (ez az iskola valamikor a híres katolikus főgimnázium volt) teljes meggyőződéssel - és persze fiatalos hévvel - állították, hogy iskolájuk a jövő tanévtől magyar gimnáziumként fog működni! Azt már én teszem hozzá, hogy Hargita megye székhelyének ötvenezer lakosából nyolcvan százalék a magyar, az ifjak várakozása tehát igencsak érthető és méltányos. A több mint 300 éves patinás iskolát kövenként hordták össze a székelyek - a Majláth-hagyaték, -alapítvány pedig tovább gyarapította. A forradalom után Beder Tibor tanárt választották meg Hargita megye főtanfelügyelőjévé. Ebben a kényes és nehéz helyzetben őt találták erre a legalkalmasabbnak. Diákjai rajongtak érte. Épp ezért, mert „túlzottan jó” kapcsolata volt a fiatalokkal, rendszeresen zaklatta a szeku. Mint szenvedélyes természetjáró, kirándulni járt a gyerekekkel. Ezalatt „lázította”, „fertőzte” őket.- Hargita megyében régi hagyománya van a természetjárásnak - meséli. - Több mint tizenkét éve létezik a „Jöjjön velünk” mozgalom. Minden vasárnap természetjáró csoportok járták be túravezetők irányításával a közelebbi és távolabbi környéket, a természeti szépségeken kívül megismerkedve a helyi hagyományokkal, kapcsolatokat alakítva az ott élő emberekkel, ami mind a szülőföldhöz való kötődést erősítette. Természetesen ez nem tetszett a hatalomnak, az utóbbi időben szervezetten már nem működhettünk. A megváltozott körülmények között, most elsősorban a gyermekek szellemi, lelki gyarapodásához keressük a legjobb módszereket, ezért akarjuk megszervezni a cserkészmozgalmat is. Az első cserkészegyesület már megalakult a megyében, ám még sok munka vár ránk, amíg a cserkészkedés itt, Erdélyben is mozgalommá terebélyesedhet. Beder Tibor, mint főtanfelügyelő igencsak nehéz feladatok előtt áll: a következő tanévre alapjaiban kell megteremteni azokat a kereteket, amelyek biztosítják a magyar tannyelvű iskolák kiteljesedését. Nincsenek tanárok, hiszen eleddig tudatosan nem képeztek elég magyartanárt. Ezt sürgősen pótolni kell, addig is érettségizettekkel segítenek a hiányon.- Rengeteg a teendőnk, s egyszerre mindenütt - mondja a főtanfelügyelő, aki a Hargita megyei Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőségének is tagja. - Ha akár három-négy példányban lenne jelen minden aktív emberünk, akkor sem tudnánk eleget tenni a sok kívánalomnak. Mi részesei vagyunk egy 23 milliós népességnek, s az országos demokratizáláson belül a saját feladatunkat is meg kell oldjuk, tehát a nemzetiségi létet biztosító demokratikus alapok lerakását. Ez nem megy valami könnyen, hiszen a többséget alkotó nép nem mindig érti meg, hogy mi mit is akarunk. Azt kell bizonyítsuk nekik, hogy mi úgy akarunk élni, mint ők, és csak akkor érezzük magunkat itthon, ha az övékével azonos jogokkal rendelkezünk. Minden becsületes ember - akár román, akár magyar - végső soron egyet akar: békében élni egymás mellett, hiszen sem nekik, sem nekünk, nincs más választásunk. Ehhez mindkét nép meg kell találja a maga helyét anélkül, hogy sértené egymás érdekeit. A háromszéki modell Sylveszter Lajos, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke tipikus erdélyi értelmiségi sorsot képvisel: író, újságíró, múzeumszervező, a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója - közben pedig többször is munkanélküli. Hite, ereje töretlen, csak úgy ömlik belőle a szó, van most már miről beszélni.- A Székelyföld lakosságának kilencven százaléka magyar, csak a Bodzafordulón élnek többségében románok. Sokat vitatkozunk a szövetségben: hogyan is alakíthatnánk ki a legjobban a helyi nemzetiségi autonómiákat. Érzé-
