Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-04-15 / 8. szám
58 MH-KÖRKÉRDÉS Sorsközösség a vén kontinensen Európa öreg. Belefáradt évezredes küzdelmeibe. A huszadik század utolsó évtizede mégis mintha megfiatalította volna. Szabaddá lett népek reménykednek: a pusztítás, ellenségeskedés helyett az együvé tartozásé lesz végre a jövő földrészünkön. De mi lehet a kovásza az egymásra találásnak, együttműködésnek a tegnap még vasfüggönnyel kettészelt földrészen? Csak összeurópaiság létezhet, vagy Magyarország és hasonló sorsú szomszédai számára Európa felé régiónkon, Közép-Európán keresztül vezet az út? Erről mondja el gondolatait néhány olyan szakember, politikus, aki hivatásánál-helyzeténél fogva nap mint nap szembesül e kérdésekkel. Létrejöhet az egyesült Európa! Vígh Kóroly történész, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság elnöke, kérésünkre az összeurópai eszme e századi történetét vázolta fel- Nagy feltűnést keltett a Francia Köztársaság elnökének, Francois Mitterrandnak budapesti látogatása során tett nyilatkozata az európai politikai fejlődés perspektívájáról: egyfajta összeurópai államszövetségről. Kijelentésének hazai és nemzetközi visszhangja egyaránt megérdemli, hogy foglalkozzunk a kérdéssel. Maga az ötlet nem új. A két világháború között gróf Richard Nikolaus Coudenhove-Kalergi, mint a Páneurópa-mozgalom alapítója vetette fel 1923-ban közzétett „Páneurópa” című írásában az európai államok szövetségét célul kitűző elképzelést. Ez tulajdonképpen az európai integrációs törekvések elődjének tekinthető, még akkor is, ha abból kizárta az előző évben, 1922- ben megalakult Szovjetunió részvételét. Őt követte Aristide Briand francia külügyminiszter 1930 májusában nyilvánosságra hozott terve az „európai föderatív unió” létrehozásáról, aki javasolta az „európai konferencia” - és végrehajtó szervként az úgynevezett „Európa-Bizottság” - felállítását. A tervezetet a Népszövetség Európa-Bizottsága elé terjesztették, amelynek ülésére az eredeti elgondolástól eltérően a Szovjetuniót is meghívták. Akkor az angol és az olasz kormány - Franciaország megerősödésétől tartva - ellenezte a Páneurópa-gondolatot. Miután az akkor dühöngő világgazdasági válságból Németország 1933-ban a nemzetiszocialista párt és Hitler hatalomra kerülésével keresett kiutat, a Páneurópa-gondolat megvalósulásának a náci revansizmus légkörében nem lehettek kedvező feltételei. A hitleri Németország világháborús veresége után Európa megosztottsága ismét nem kedvezett az eszme megvalósításának, mégsem tekinthetjük véletlennek, hogy az Európai Parlamentáris Uniónak 1950-ben éppen gróf Richard Nicolaus Coudenhove- Kalergi lett a főtitkára, amikor a nyugat-európai fejlődés ennek a régiónak az egységesülése irányába tett határozott lépéseket. Az uniónak és a többi európai szervezetnek meghatározó szerep jutott a Coudenhove-Kalergi-féle gondolat gyakorlati megvalósitásában. E többé-kevésbé ismert történelmi előzménynek egy azóta idehaza teljesen elfeledett tiszteletre méltó magyar szereplője is van: Auer Pál. A Párizsban 1978- ban, 93 éves korában elhunyt diplomata, már 1919-ben képviselte Magyarországot a Nemzetek Szövetségét előkészítő nemzetközi konferencián. A két világháború között (1924-ben) a Páneurópa Unió magyar osztályának, majd magának az uniónak lett ügyvezető elnöke, és a francia követség jogtanácsosa. Jogászként az International Law Association (Nemzetközi Jogi Egyesület) elnöke volt. Ennek Amszterdamban megtartott konferenciáján olyan exkluzív személyiségek társaságában képviselte elgondolásait, mint az angol Sir John Simon kincstári kancellár, Leslie Bürgin volt hadügyminiszter, de Lapradelle, a világhírű francia egyetemi tanár. A Népszövetségi Egyesület keretében a Dunai Együttműködés Egyesületének elnökévé választották. Auer Pál a második világháború után a Független Kisgazdapárt parlamenti képviselőjeként elnöke lett a Nemzetgyűlés külügyi bizottságának. 1946-tól párizsi magyar követ lett, de a Nagy Fe-
