Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-04-01 / 7. szám

KELL A JÓ KÖNYV? 5V

Azért még

veszik...- Lopják még a könyvet ? - kérdezem, közvetlenül a leltár után a budapesti Oktogon környéki könyvesbolt vezetőjét, Hermann Róbertét és helyettesét, Nagy Bernadettet. A válasz:- A könyvet lopták, lopják, és fogják is lopni.- Kik lopnak, miért és mennyit?- Régebben ide, az írók Boltjába szinte kizárólag csak értelmiségiek tértek be. Ma már ránk nyitnak szép számmal lumpenek is. Ők eladásra lopnak. De akadnak a könyvtolvajok között nagycsaládosok vagy éppen diákok is. És hogy mennyit lopnak? Negyvenmillió forint az évi forgalmunk, erre 360 ezer forint az elszámolható hiány.- És „beleférnek” ebbe a keretbe?- Éppen hogy. Pedig ez iszonyú sbk ám: napi 1000 forint!-Az okokról azonban még nem beszéltek.- Nagyon gyorsan emelkednek a könyvárak, és csökkennek a jövedelmek. Akinek pedig létformája az olvasás, de képtelen megvásárolni a könyvet, az elemeli. Csak egyetlen példát: Ilylyés Gyulától a Puszták népe az Ólcsó Könyvtár sorozatban, valaha hat ötven volt. Ma pedig, szintén az Olcsó Könyvtár sorozatban, 30 forint.- Az árak változásával mi változott még? Az ízlés? A kereslet?- Inkább a kínálat. Mióta a kiadók száma húszszorosára nőtt, évente nem 1500, hanem 5000 mű kerül a könyvpiacra. De változott a kereslet is. A vásárlók zöme elsősorban az újdonságokat keresi.- Mi volt az utóbbi hónapok legnagyobb „slágere”?- A nálunk valóban újdonságszámba menő Panoptikum, szerzője a Magyarországról elszármazott Claire Kenneth, valamint Churchill emlékiratai.- És a horrort? A pornót? Az aluljárókban ezek fogynak leginkább. Meg a szirupos-szentimentális írások.- Az „underground” vevőköre más, mint a miénk. Mi alig-alig rendelünk horrort vagy pornót, nem is az a célunk, hogy a kiadott könyvek teljes választékát kínáljuk. A mi „profilunk” az igazi szépirodalom, az irodalomtörténeti munkák, a nívós folyóiratok. Az írók Boltjának helyzete, szerencsére, olyan, hogy ez az üzletpolitika beválik. Egyébként is: ha egy bolt jól „megcéloz” egy-egy társadalmi réteget, akkor meg tud élni. Ez különben sem csak kereskedelem, hanem misszió is. Mi azt szeretnénk, ha ez a bolt nem csupán egy kereskedelmi egység lenne a többi között, hanem irodalmi centrummá válna, az írók és a művelt olvasók állandó találkozásának színterévé.- Ez nem afféle sohasem teljesülő vágyálom?- Nemrégiben csomagot kaptunk Kanadából: Bakucz József és Vitéz György az Arkánum című folyóirat hat számát küldte benne. Ők az óceánon túl hallották a bolt hírét, s remélték, a mi vásárlóinkat érdeklik majd a Nyugaton élő magyar szerzők esszéi, versei, novellái. És még aznap, amikor kitettük a bemutató példányt a kirakatba, máris jelentkezett 11 előjegyző. A misszió tehát kereskedelem is!

Eladni tudni kell!

A „Jó ha kenyérre telik, nemhogy könyvre” - tételt cáfolni tetszik - mégpedig látványosan - egy utcai könyvárus. A Moszkva téri villamos-végállomásra tekintő szabadtéri pultjai előtt ugyanis mindig több az ember, mint a szomszédos hamburgeres ablakánál. Raktárnak, öltözőnek, teakonyhának egyaránt szolgáló pavilonjából varázsolja elő irdatían mennyiségű portékáját. Tóth Endre - az Állami Könyvterjesztő Vállalat alkalmazottjaként - tizenhét éve áll zimankóban és napsütésben könyvhalmai mögött, s jöjjön bármennyi szex, krimi, ponyva és csillagjóslás - ő „ponyván” árulva is rendületlenül a minőségből és kereskedői ügyességéből, tapasztalatából akar megélni. Tóth úr így látja lehetőségeit napjaink könyvpiacán:- Én a kispénzű értelmiségiből élek. Nekem a száz forintnál drágább könyvet nehéz eladnom. Úgy csereberélem a készletemet, hogy mindig értékek legyenek a pultomon, ami tehát nem devalválódik.

Tudja mi történt a könyvpiacon? Könyvekkel versenyeznek a folyóiratok, azokkal a hetilapok, azokkal a napilapok, azokkal a televízió. Háromnapos slágerkönyvek vannak! Mire beszereznéd, addigra már le is futott. Ez óriási szereptévesztés! És közben nem lehet kapni olyan klasszikusokat, mint József Attila, Kosztolányi, Radnóti, Walt Whitman.

Ólvasom az Élet és Irodalomban kiváló kollégám cikkét: igaza van! Mária Terézia idején hat esztendeig kellett tanulni a könyvkereskedést, ma meg: az kap könyvárusi engedélyt, aki kér. Sértő számomra, hogy rám is azt mondják, hogy könyvkereskedő, meg arra az aluljáróbéli konjunktúraárusra is, aki életében nem olvasott egy regényt. Mi az asszonnyal - ő is mellettem dől-