Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-15 / 6. szám
36 SAJTÓTÜKÖR A Trianonszindróma Raffay Ernő történészszel közöl beszélgetést a közéleti hetilap „Trianon titkai” című könyve megjelenése alkalmából. Az idén hetvenéves tragikus döntés előzményeiről megtudjuk, hogy a magyar békedelegáció kétmázsányi térképanyagot vitt magával a párizsi tárgyalásokra.- Az Apponyi Albert vezette küldöttség igazából nem hihetett komolyan küldetése eredményességében - véli Raffay Ernő hiszen a régi Magyarország óriási területeit ténylegesen már elcsatolták az országtól. Több szempontból mégis jónak tarthatjuk, hogy a térképeket és statisztikai összefoglalókat elvitték Párizsba. A nyugati politikusok ugyanis nagyon keveset tudtak Magyarországról. Teleki és munkatársai szenzációs térképészeti anyagot csináltak. A „Magyarország gazdasági térképeken” című sorozat például kétnyelvű. Az angol-magyar változat több mint száz térképet tartalmaz, és különböző termények termelését, bányászatát mutatja be a régi Magyarországon. Apponyi Albert híressé vált, három nyelven elmondott beszédéről így vélekedik Raffay Ernő (aki egyébként nemcsak történész, de a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője is):- Apponyi felszólalásáról az akkori világ minden jelentős újságja szépeket írt, ám a korabeli realitások miatt a beszéd csak szép illúziónak bizonyult. Apponyinak a népszavazással kapcsolatos álláspontja ma is elfogadható. A levéltári forrásokról egyebek között a következőket mondja a történész:- A trianoni kérdést alapvetően megváltoztató új dokumentumok valószínűleg már nem fognak előkerülni. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Trianon-szindrómát árnyaló források vannak még. Nemcsak a francia levéltárakban, de a világ más levéltáraiban is. Trianon mint lelkiállapot? Való igaz, hogy a trianoni, úgynevezett békeszerződéssel nemcsak a régi Magyarország területeit, az ott lévő anyagi, gazdasági bázisokat csatolták el, nemcsak a magyar népességnek egyharmadát, hanem mind e három tényező hatására a magyarság egészen sajátos helyzetbe került. A XVIII. századtól kezdve a magyar nemzet kezdett egységessé kovácsolódni. Trianon következtében ez az egyre magasabban szárnyaló nemzetté válási folyamat nagyon drasztikusan megszakadt. Arra a kérdésre, hogy a győzteseknek kiszolgáltatott országnak talán még a fennmaradása is kérdésessé válhatott-e akkoriban, Raffay Ernő „igennel” válaszol:- A Trianon után eltelt évtizedek a nemzet mentalitásában, gondolkodásában, önbizalmában nagy torzulásokat okoztak. Valóban fölmerült még annak lehetősége is, hogy Magyarországot letörlik a térképről, voltak olyan tervek, hogy elcsatolják Budapestet, Miskolcot. A románok egészen a Tiszáig akartak jönni, és 1919 novembere után csak nagyon erős amerikai nyomásra voltak hajlandók kimenni. Valóban isteni csodának számít, hogy ez a trianoni Magyarország így megmaradt, és még a jelenlegi, tehát a hetven évvel Trianon utáni Közép-Európában is a változások élén áll. A 168 óra c. közéleti hetilapban közölt beszélgetés végén arról esik szó, hogy „jóvátételi” szándék senkiben sincsen:- A határkérdések fölvetése káros lenne a jelenlegi helyzetben. Viszont, ha a szomszédos országokban élő három és félmilliónyi magyarság sorsát mint emberi jogi vagy nemzetiségi jogi kérdést hozzuk elő, akkor igenis van keresnivalónk a nyugati nemzetek vezető politikusainál. A magyar embereknek ismerniük kell a gazdasági, emberbeli és területi veszteségeket - hangsúlyozza Raffay Ernő -, viszont szembe kell nézni a tényekkel, egyszerűen be kell fejezni a sírást. Országunk: pesszimizmus- NÉPSZABADSÁG rekorder A világhírű Gallup Közvélemény-kutató Intézet nemzetközi közvélemény-kutatásának - benne a Magyarországon végzetteknek - tanulságait elemzi a szocialista napilap. Hazánk két nemzetközi kutatásban is részt vett a közelmúltban. Az egyik a II. világháború kitörésének 50. évfordulója alkalmából azt vizsgálta, hogy miként él e szörnyű világégés emléke az emberekben, a népek tudatában, okoz-e különbséget, hogy az adott ország melyik szövetségi rendszernek volt a tagja, s hogy az egyes generációk között az emlékezésben milyen különbségek adódnak. A másik vizsgálat a Gallup International szokásos közvélemény-kutatása volt, amelyben a következő esztendővel kapcsolatos várakozásokat vizsgálja. Az első vizsgálat azt mutatja - hangsúlyozza a Népszabadság elemzése -, hogy a népek egymás közti viszonyát ma már alig befolyásolja, hogy országuk a világháborúban melyik oldalon harcolt. A magyaroknak és a moszkvaiaknak például egyaránt jó véleményük van a németekről, a japánokról vagy az amerikaiakról. A tavalyi felmérés azt is vizsgálta, hogy a különböző országok lakossága milyen esélyt lát egy harmadik világháború kitörésére. A kutatás szerint 33 ország közül hatban 80 százalék felett volt azok aránya, akik nem tartották elképzelhetetlennek az újabb világégést (USA, Uj-Zéland, Ausztrália, Kolumbia, Kanada, Dél- Afrika), míg Magyarország azon négy ország egyike, ahol ezt a lakosságnak kevesebb mint 40 százaléka tartotta valószínűnek. A másik Gallup-vizsgálat azt tükrözi, hogy az összes résztvevő nép közül mi magyarok vagyunk a legpesszimistábbak az 1990-es évvel kapcsolatos várakozások alapján! A legtöbb országban az optimisták száma meghaladta a pesszimistákét, Magyarországon viszont hat megkérdezettből csak egyetlenegy volt optimista, a többiek rosszra számítanak. A cikk felteszi a kérdést: Beigazolódni látszik a pesszimista nemzeti karakterünkről már régóta közszájon forgó megállapítás? Mi egyébbel lenne magyarázható, hogy még az utánunk következő legpesszimistábbak, a moszkvaiak 38 százaléka is optimista?! Természetesen még ennyire sem csodálkozhatunk azon - véli az elemzés -, hogy az ország és a saját család gazdasági helyzetét még az előzőnél is pesszimistábban ítélték meg a magyarok, ebben is abszolút utolsó helyre kerülve.