Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-15 / 6. szám
KILÁTÓ 25 megegyezzen a külön-külön területekével. Az sem jó, ha a két kör teljesen külön van, de az sem, ha az egyik teljesen elnyeli a másikat. Nekünk az a szerencsénk, hogy az életünknek sok a közös területe, de mellette mindegyikünknek megvan a saját külön világa.- 1939-ben mentek el Magyarországról. ..- Hitler nem szeretett minket, mi pedig mind a ketten tudományos pályára készültünk. Márta a zsidó leánygimnáziumba, én pedig a Markó utcai reálgimnáziumba jártam (eggyel felettem Karinthy Frigyes), s mindkettőnket azért vettek fel az egyetemre, mert tanulmányi versenyeket nyertünk. Én a Műegyetem gépészmérnöki karán, a feleségem pedig a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakán végzett.- Hogy jutott eszükbe éppen Ausztráliába menni?- Amerikába készültünk, de nagyon hosszú időbe telt volna, amíg az ügy lebonyolódik, és úgy éreztük, nem vagyunk biztonságban. Senkit sem ismertünk, amikor megérkeztünk Ausztráliába - mondja Svéd György. - írtam minden álláshirdetésre. Akkoriban csak az számított embernek, aki angolszász területről érkezett - mára ez természetesen már teljesen megváltozott. Nincs olyan egyetem, ahol ne lenne található magyar származású mérnök. De 1939-ben? Adelaide-ben a General Motorsnál töltöttem hosszabb időt, majd meghívtak az egyetemre, azóta is ebben a városban élünk. Elég sokáig voltam tanszékvezető, sőt dékán is. Ausztráliában a 65. életév a nyugalomba vonulás ideje, de mi továbbra is bentmaradhattunk az egyetemen mint tudományos munkatársak. Mivel mindig elég erős matematikai érdeklődésem volt, ezért ezzel a területtel foglalkoztam. Részben matematikai, részben kísérleti problémák megoldásával az építéstan, a vas- és a betonszerkezetek területén.- Ha összehasonlitjuk a sorsunkat a gyerekeinkével, kiváltképp az unokákéval - folytatja Márta -, akkor azt kellene mondanunk: milyen nehéz volt az életünk! De mi ezt nem vettük észre. Nekik már természetes, hogy azt csinálnak, amit akarnak, s még válogathatnak is a lehetőségekben. Amikor mi kimentünk, a nők helyzete teljesen Viktória korabeli volt. Például, ha egy asszonyon már látszott a másállapota, nem illett mutatkoznia. Mivel a fiamat vártam, így állást persze nem kaphattam. Aztán 17 évig tanítottam egy leányiskolában, onnan kerültem át az egyetemre. Nyugalomba vonulásom után doktoráltam, hiszen közben nem volt időm ilyesmire.- Legnagyobb sikeremet mégis egészen más területen arattam. Még budapesti egyetemistaként egy Mikulás-ünnepségre az atomelmélet fejlődését drámába foglaltam, és a divatos slágerek zenéjére ilyesmiket írtam: „Nem ismerik az anyagot, azt hiszik, folytonos vagyok...” stb. Tíz-tizenöt évvel később az iskolában angolra fordítottam, elő is adtuk, nagy sikerrel. A vicc az, hogy később visszafordították magyarra. Aztán írtam hasonlót a fizikára is, Aliz csodaországban címmel. Az iskola leányai énekeltek, táncoltak. Sorbaállítottuk a különböző elméleteket kitaláló leghíresebb tudósokat: a lányok elsétáltak előttük, róluk énekelve. Ilyen sikerem sohasem volt. Több színdarabot írtam még. Ezzel próbáltam a lányok matematika-fizika iránti érdeklődését felkelteni. Amikor átkerültem az egyetemre, csak 65 éves korom után kezdtem komolyabban foglalkozni a tudományos munkával. Svéd György és felesége az 1939-1959 közötti időszak hoszszú szünete után rendszeresen látogat Magyarországra, családtagjaikhoz és barátaikhoz. De szakmai kapcsolataik is kialakultak. Svéd György öt évvel ezelőtt járt Budapesten először ilyen céllal; s aztán az adelaide-i egyetem egy kutatódiákot küldött Budapestre. A legutóbbi műszaki találkozón (ahol Svéd György is tartott előadást) megalakították a Magyar- Ausztrál Baráti Társaságot. A nagy távolság ellenére így a szakmai kapcsolatok is tovább bővülhetnek, mélyülhetnek. ZIKA KLÁRA Egy magyar lord emléke A „Magyar Hírek” múlt évi decemberi számában (23.) kitűnő riport jelent meg Lady Listowellről. A szerző csak akkor tévedett, amikor azt írta: „Ez idő szerint az egyetlen magyar Lady - azaz lovagi rangú hölgy - a szigetországban.” Angliában ugyanis él még egy „lovagi rangú magyar hölgy”: Lady Sekers, aki Sir Nicolas Sekersnek, azaz a lovaggá ütött néhai Szekeres Miklósnak az özvegye. Leányneve: Balkányi Ági. A lovagi címerben egy eperfa és a színjátszás ősi szimbóluma, a két álarc látható. De miképpen került e két, merőben különböző jelkép Sir Nicolas Sekers címerébe? 1937-ben egy huszonhét éves magyar fiatalember érkezett Angliába. Noha gyerekkorától vonzotta a színház - az apai kívánságnak engedve -, a Kereskedelmi Akadémia elvégzése után Németországban textiliskolát végzett. Kiváló szakemberré vált. Huszonnégy éves korára már az „Adria” selyemszövőgyár műszaki igazgatója lett. Fényes jövő állt előtte Magyarországon, amikor Budapestre érkezett Londonból Mr. Ádams. Fiatal magyar szakembereket keresett, hogy állami kölcsönnel Anglia egyes vidékein ipart, munkaalkalmat teremtsenek együtt. Szekeres Miklós vállalkozott is erre, és így került Angliába. A szigetország legnyugatibb részén: Cumberlandban szemelték ki a helyet a gyár létesítésére. Itt kellett munkaalkalmat teremteni, ugyanis a fahajóépítő-ipar elsorvadt, a bányák kimerültek. Szekeres Miklós - akiből nem hiányzott sem a bátorság, sem a fantázia - Magyarországról hozott szövőnőket, akik egy régi ravatalozóban felállított szövőgépeken
